“Kérlek, nyugtass meg, hogy az injekciózás tanulásakor nem kell egyből embereken gyakorolnom!” – támadtam le egy feketeöves egészségügyis ismerősömet, akinek hirtelenjében elárultam azt is, hogy becsatlakoztam egy kétéves radiográfiai asszisztensképzésbe. 46 évesen, vérbeli bölcsészként.
–Te most viccelsz, ugye? – kérdezett vissza hitetlenkedve, hiszen körülötte mindenki a pályaelhagyás gondolatával játszik, rólam pedig az a hír járja, hogy elsősorban írással és tanítással foglalkozom.
Oké, volt némi kitérőm a vendéglátás és a kereskedelem felé is, de 7-8 éve mégiscsak a szövegírás köti le az összes vegyértékem. Ugyanakkor a teljes igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az évek során szép lassan az egészségügy közelébe sodródtam, és egyszer csak azt vettem észre, hogy egyre több egészségügyi tematikájú cikk és szöveg talált meg. Persze – legyünk őszinték -, ez azért kissé halovány motiváció egy ilyen drasztikus váltáshoz, de talán hihetőbb, mint a rideg valóság. Az ugyanis egy szimpla harántimpulzus volt.
Úgy alakult ugyanis, hogy idén nyáron többször is megfordultam a mammográfián, ahonnan azzal az érzéssel jöttem el, hogy szívesen kipróbálnám magam ezen a területen. Aztán kíváncsiságból elkezdtem nyomozni, és kiderült, hogy alig pár napom van még jelentkezni egy épp induló radiográfiai képzésre.
Hamarosan már az orvosi alkalmassági vizsgálaton találtam magam, aztán a beiratkozáson, ahol úgy álltak körbe, mint valami cirkuszi látványosságot, miközben remegő kézzel pakoltam ki a bölcsész diplomáimat.
– Mégis mit akar itt? Mi keresnivalója az egészségügyben? – szegezték nekem a kérdést, amire hirtelenjében csak egyetlen őszinte választ tudtam adni:
-Tanulni akarok – suttogtam elhaló hangon.
Kedvesen körbemosolyogtak, aztán összemosolyogtak, majd közölték, hogy 35 tantárgyam lesz, és össze fogom magam csinálni az ágazati alapvizsgáig.
De nehéz az iskolatáska!
Szeptember 10-én tehát újra beültem az iskolapadba (fun fact: abban az iskolában, ahol 22 éve magyartanárként még a katedrán álltam) 40 osztálytársam mellé, ahol 13-an radiográfiai asszisztensnek, 27-en pedig mentőápolónak fogunk tanulni.
Indításként kommunikációs alapismereteket, anatómiát, némi szakmai fizikai és biofizikai agytágítást és egészségügyi informatikát adagoltak markolókanállal.
Sikerélményként könyveltem el, hogy utoljára kb. 30 éve tanultam kémiát, de csak most sikerült teljes egészében megértenem az atomok felépítését. Az anatómiaórán viszont csak azért nem véreztem ki teljesen, mert az elmúlt években sok-sok szakmai anyagon kellett ártágni magam, így ragadt rám egy kis latin – ez azonban még mindig édeskevés lesz, itt bizony vért fogok pisilni.
De profundis clamavi ad te, Domine! (A mélységből kiáltottam hozzád, Uram!)- visszhangzott a fejemben a 130. zsoltár, ami most igencsak találó gondolat. Persze ebben a két esztendőben a “profundus” szó immár végérvényesen elhagyja a zsoltárokat, és belép az emberi test főbb irányai közé.
(folyt.köv.)