Hálátlan dolog rendet teremteni két-háromgenerációnyi holmi között, márpedig a kényszer és legfőképp a helyhiány nagy úr. Mi pedig idén nyáron rettentően elszántak lettünk, hiszen nemcsak egy hatalmas spejz, hanem egy garázs is a padlótól a plafonig állt régi holmikkal. És a padlásról még szót sem ejtettem…
Hat éve már, hogy a férjem családjának ódon házába költöztünk, ahol korábban a szülei és nagyszülei éltek, és több évtized alatt felhalmozott emlékek, régi tárgyak sorakoztak szerteszéjjel.
Miután aprólékosan kiválogattuk az otthonunkba kerülő tárgyakat, egy fikarcnyival sem lett több helyünk, így aztán szépen rácsuktuk az ajtót a bútorokra, tányérokra és könyvekre. Hogy miért?
Őszinte leszek! El sem tudtam képzelni, mit kezdjek velük, de legfőképpen azt nem akartuk, hogy ezek a holmik a szemétben végezzék vagy vadidegenek kezébe kerüljenek.
Idén nyáron azonban nekiduráltam magam, és a közösségi felületeknek hála, egyre több tárgynak sikerült is – jelképes áron vagy ingyen – új tulajdonost találnom. Az új tulajdonosok mindannyian abból az alföldi kisvárosból származnak, ahol mi is élünk, és sokan személyesen is ismerték a nagyszülőket, szülőket.
Tudom, menthetetlenül szentimentalista vagyok, de jó érzés nyomonkövetni a tárgyak útját. Amikor pedig személyesen jönnek el a holmikért, sok-sok régi történetet, emléket osztanak meg velem.
Ezek közül mutatok most meg pár érdekes holmit:
Egy hatalmas káposztagyalu, amit az új tulaj fel fog újítani. A háttérben a spájzajtó, ahhonnan a kincsek előkerülnek.
Egy bonbonos tálka és olaj- vagy ecettartó, am immár egészen másképp mutat az új tulajdonos otthonában.
Ez a vajtartó is új életre kelt pár óra alatt, mihelyst átvette az új gazdája.
Facit számológép, amit 1957-1972 között gyártottak Svédországban. A férjem nagypapája könyvelőként dolgozott. Később elmesélték a helyi várostörténeti csoportunkban, hogy sokan használták akkoriban ezt a masinát a bérszámfejtők, de boltok leltározását követően a leltárívek kiszorzásához is alkalmazták. Egy retro kiállítás darabja lesz hamarosan.
Ráérős nyári délután és egy tea egy szemet gyönyörködtető Zsolnay csészéből
Üzen a múlt – a régi konyhaszekrény hátulján találtuk ezt a feljegyzést:
“Bejöttünk lakni a faluba 1965. október 30.”
A férjem nagyszülei a tanyájukról költöztek ide 56 éve.
Szinte érezni még a forrón aranyló húsleves illatát ezeken a csodaszép ibolyás Zsolnay tányérokon.
És végül: néha egészen meglepő dolgokra bukkanunk a régi holmik között. Ez itt egy fél pakli Fecske, aminek az ára – ahogy egy olvasómtól megtudtam – anno 4.40 volt.
Valamennyi kép a szerző tulajdona!
Kiemelt kép: Korom Márton és Tóth Erzsébet, a nagyszülők házasságkötése