A férfi, amikor eszik. Vagy amikor épp nem ehet. Két olyan téma, amit a filmtörténeti klasszikusok is előszeretettel aknáznak ki. Szemezgessünk most mi is pár asztali jelenet közül, amelyben…
a Főszerepben a Férfi. Ki más?
A Bud Spencer-filmek jellemző jelenetei között feltétlenül meg kell említeni a nagy evéseket, gigantikus fogásokat, véget nem érő asztali hedonizmust. A filmtörténet egyik legkiadósabb étkezését biztosan az Aranyeső Yuccában című filmben láthatjátok, ahol az egyik jelenetben Bud Spencer versenyt eszik a helyi seriffel. Azt hiszem, ennél tömörebb rendelést nem igen lehet leadni egy pincérnek:
– Mit hozhatok második fogásként?
– Mindent!
A Nincs kettő négy nélkül című 1984-es filmben viszont egy vicces nemevős jelenetnek lehettünk szemtanúi:
Még egy fergeteges kiborulás, amikor a pasi nem azt kapja, amit akar a Torrente, a törvény kétbalkeze című filmből. Torrente a nacionalista, önző, lusta, durva, rasszista, szexéhes és alkoholista exzsaru esténként rumba zenére járőrözik a 78-as évjáratú rozzant Seatjában. Egy düledező házban lakik tolószékes apjával, akit koldulásra kényszerít, hogy legyen miből megélniük. Szóval Torrente véletlenül egy kábítószermaffiára bukkan, akit a szomszéd fiúval és annak barátaival próbál lebuktatni. A gyanú a nemrégiben megnyílt kínai étteremre terelődik.
És mi a helyzet a magyar pasikkal?
Ha a magyar filmek között keresgélünk nagyevős jelenetet, akkor többünknek biztosan Huszárik Zoltán 1971-es Szinbád-filmje ugrik be. Azt a jelenetet, amiben Latinovits komótosan végigeszi ezeket a súlyos fogásokat – bevallom – nekem még nézni is igen nehéz. Húsleves (cérnametélttel), velőcsont pirítóssal, fácán sült gesztenyével, marhahús paradicsommártással és fiatal hagymával, amit menet közben persze le is kell öblíteni egy korsó sörrel és valami jóféle borral is. Ahogy a húsleves felszínén felsejlenek a zsírszigetek, ahogy a velős csontból kicuppan a velő…nos, ennél erősebb gasztronómiai élményt kevés film tud adni. Ahogy Vinkó József nagyon találóan fogalmazta meg:
“Krúdynál az evés szakrális tevékenység. A kisvendéglők nem szórakozóhelyek, hanem szentélyek. A szereplők úgy ülnek le az asztalhoz, mint az oltárhoz, leporozzák a terítőt, átrendezik a kegytárgyakat (só- és paprikatartót), úgy kötik nyakukba az asztalkendőt, mintha áldozásra készülnének. A pincér az oltár oldalán áll, mint egy sekrestyés, az étlap maga a Biblia, a vendég (minden pincér álma), aki mutatóujjával végighúz az étlapon és az összes fogást megrendeli, a teremtés gesztusát utánozza. ” (Forrás)
És a hasonlat valóban találó, hiszen Szinbád a velős csont élvezete közben meggyónja a pincérnek, hogy feleségét, Pasziánszt egykor elcsábította.
Van, aki azonban jóval egyszerűbb ételekkel is beéri. „Hagymát eszem hagymával!” – ez az örök klasszikus lehetne talán a Hyppolit, a lakáj című film főszereplőjének, Schneider Mátyás életbölcselete is. A Kabos Gyula által alakított fuvarozó éppen elbocsátott lakájának, Hippolytnak olvas be, akinek köszönhetően egyébként elképesztő helyzetek egész során kellett végigszenvednie a film során.
De hogy miért szeret ennyire enni a magyar? Erre a kérdésre keresi a választ egy, a 70-es években készült kisfilm is. Számtalan vicces, elképesztő válasz érkezett a kérdésre. Íme az én nagy kedvencem:
Amikor a férfi vigyáz az alakjára!
Persze van olyan is, amikor a férfi ügyel szigorúan a diétájára. Gombás rizottó nyúlgerinccel például kizárva:
Ha pedig minden kötél szakad, a feleségre mindig lehet számítani, hogy csorbát ne szenvedjen a diéta: