Tíz hét. Nagyjából ennyi lehet hátra az iskolaidőből, és látom a gyerekeimen, hogy az erőtartalékaik igencsak fogyatkozóban vannak. Különösen a lányomé, aki a nyolcadik osztályt tapossa a közoktatásban, és túl a felvételi procedúrán, írásbelin és szóbeliken, nem vágyik másra, mint néhány viktoriánus tematikájú regényre, pár tortillára, az új Billie Eilish-albumra és arra, hogy a tanárok nyugton hagyják.
Pedig az év vége, az összegzés és lezárás helyett többnyire a totális pánik és kapkodás időszakává válik.
Az eminensek
Akik egész tanévben húzták az igát, kiválóan teljesítettek – így különösebb problémát nem okoztak -, azokat azzal hergelik, hogy miért nem vesznek részt újabb és újabb tanulmányi versenyeken. Esetleg azért válnak céltáblává, mert egy-egy szolidabb (jó) osztályzatot is megengednek maguknak így, az év vége közeledtével. Ez a fajta lazítás pedig már-már skandalum egy-egy tanár szemében!
Az meg igazából senkit nem érdekel, hogy ez a gyerek 9-10 órányi alvás mellett is olyan fáradt, hogy Örkény Egypercese (Hogylétemről) konkrét valósággá vált már idehaza:
– Jó napot.
– Jó napot.
– Hogy van?
– Köszönöm, jól.
– És az egészsége hogy szolgál?
– Nincs okom panaszra.
– De minek húzza azt a kötelet maga után?
– Kötelet? – kérdeztem hátrapillantva. – Azok a beleim.
Szóval, így állunk mi jelenleg. Dőlnek a dolgozatok orrba-szájba, és minden tanár azon sopánkodik, hogy le vannak maradva a gyerekek, és senkinek nincs jegye. Könyörgöm, eddig mégis mi a fenét csináltak a suliban? És mihez képest vannak lemaradva? A gyerek maga mondja, hogy ahhoz, hogy készségesen betöltse a tölcsérrel a fejébe a sok marhaságot, másnap ki is kell engednie belőle egy keveset.
Akiknek nem megy. Vagy nem úgy megy…
És aztán ott vannak, akik meg “ellébecolták” az évet, esetleg kevesebb energiát fektettek a tanulmányaikba, és nem sikerült begyalulni őket a derékszögű háromszögbe. Vagy éppen bizonyos tantárgyak kevéssé kötik le őket, mert nem értik, nem szeretik, mert halálosan unalmas a tanóra, és a pedagógus a 30 évvel ezelőtti óravázlattal igyekszik órát tartani 2019-ben. Ezek a gyerekek tulajdonképp egész éves egrecírozásra számíthatnak, év végén némi turbófokozatra kapcsolva.
Én például halálos félelemben töltöttem a középiskolai matekórákat, cserébe pedig mindig pellengérre voltam állítva amiatt, hogy jobban feküdtek a regények és az irodalomtörténet, mint a függvények. Matektanárom, aki egy régi vágású, gyilkos pillantású – ámbátor kétségtelenül nagy tudású szakember volt -, minden egyes elégtelen dolgozatom után fontosnak érezte, hogy felállítson az osztályban, és tudomásomra hozza, milyen apokaliptikus víziókkal terhes jövőt képzel el nekem. Keményen alázott az osztály előtt.
Így aztán négy évnyi nagyon kemény munkámba került, hogy bebizonyítsam, képes vagyok a maximumot kihozni magamból, és ötösre érettségiztem matekból. De a mai napig összerándul a gyomom, ha bevillan a kép, amint a volt matektanárom naplót magasba tartva belép az osztályterembe. 42 éves múltam, és minden iskolai álmomban matekból érettségizek.
Hogy beszéltem-e róla a szüleimnek? Nem igen. Helyette maradt a folyamatos szorongás, hasmenés, rosszullétek, nem alvás.
Srácok, ingoványos talajra tévedtetek!
Majd a képedre fagy a vigyor, fiam!
Amikor az iskolai zaklatásról van szó, hajlamosak vagyunk azt hinni, hogy csak gyerek-gyerek relációban létezik ez a jelenség. Pedig diákként és tanárként is azt tapasztaltam, hogy sajnos a pedagógusok szinte észrevétlenül és kifinomult módszerekkel űzik a zaklatást. És sokszor nem is tudják. Nekünk pedig gyakran csak felnőttként esik le a tantusz, hogy mi minden történt velük az iskolai éveink alatt.
Félreértés ne essék! Egy pedagógus a legjobb motivátor kell, hogy legyen. A motivációhoz kiválasztott módszerek közé azonban sem a megalázás, sem a gyereken való átgázolás, sem a lelki terror nem tartozhat bele.
A zaklatás egyik fő alappillére a felek közti a hatalombeli különbség. Lássuk be, ezen a téren igencsak nagy előnye van a tanároknak.
Hétfőn a Reggeli Feles című műsorunkban az iskolai zaklatásról beszélgettünk PcDragon-nal. Hallgassátok meg, ő milyen iskolai élményét osztotta meg a témával kapcsolatban:
Már csak 10 hét és végre lesz egy kis kiszállási lehetőség. Aztán szeptembertől újra fel lehet ülni. Csak sajnos ugyanarra a vonatra.