“Úgy kezelt az óvónő, mint egy idiótát”

“Úgy kezelt az óvónő, mint egy idiótát”

“Úgy kezelt az óvónő, mint egy idiótát”

Ételallergia vagy intolerancia? Vegák vagytok vagy valamilyen speciális diétára szorultok?

Szeretném rögtön leszögezni, hogy a legtöbb  óvodai és bölcsődei dolgozó igenis lelkiismeretesen áll a diétázó gyermekekhez.  Azonban a legnagyobb jószándék mellett elkövetett figyelmetlenség is súlyos következményekkel járhat, ezért a szülőknek mindent meg kell tenniük, hogy ilyen hiba vagy tévesztés véletlenül se fordulhasson elő!

Stoppert tán ne adjunk az elsősnek az ebédhez?

Egy kedves ismerősöm, akinek a gyermeke tejfehérje-allergiás a minap osztotta meg velem történetüket.

“A lányom tejfehérjementes étrendet kapott az oviban, ám egyik alkalommal úgy jött haza, hogy irtózatos hasfájása és görcsei voltak. Ekkor rákérdeztem az óvodában, hogy mit kapott tízóraira, ahol közölték, hogy kakaót, és hogy természetesen ő növényi italból (rizsitalból) kapta.

A fotó a szerző tulajdona

Közben a gyerek váltig állította, hogy szólt az óvónőnek, hogy szerinte nem rizsitalt kapott, mert határozottan tehéntej íze volt a kakaójának, de ráparancsoltak, hogy igya csak meg. Kérdeztem az óvónőt, hogy megkóstolták-e kakaót, mire közölte, hogy nem, de minek is kóstolta volna, ha egyszer az ételszállítást biztosító cég jelezte, hogy rizsitalt küld. Biztosan a gyerek tévedett.

Aztán ez a történet még egyszer megismétlődött, és akkor már jeleztem az ovinak, hogy diétahibáról van szó. Bementem az intézménybe, de nem jutottunk egyről a kettőre. Ekkor hirtelen felindulásból bementem a konyhába, ahol az ételeket készítik elő, és megkértem a konyhásnénit, ugyan mutassa már meg, melyik kannából kapják a tejfehérje-allergiás gyerekek a növényi italt. Amikor rámutatott az edényre, kértem, hogy töltsön ki előttem egy pohárba belőle. Megkóstoltam, és azonnal kiderült, hogy ez bizony tehéntej. Igaz, hogy laktózmentes, csakhogy az ugyanúgy tiltólistás a gyerekemnek, hiszen nem laktózérzékeny, hanem tejfehérje-allergiás.

Vigyázz! Ezt művelheti a sok tej az arcoddal

Ezután bementem az igazgatói irodába, és némi utánatelefonálás után kiderült, hogy akkor már hetek óta laktózmentes tejet küldött a cég az ovinak. Nagyon dühös voltam, hiszen így rögvest tönkre is tették több hónapnyi tejmentes diétánkat. Ráadásul teljesen hülyének nézték a gyereket, amikor ezt jelezte, aztán engem is elkönyveltek hülye szülőnek. Pedig csak meg kellett volna kóstolni, mit is töltenek a gyerek poharába.

A tanulság? Nem szabad 100%-osan megbízni az intézmény nyújtotta étkezésben. Ha pedig bizonytalanságaink vannak, nézzünk utána gyermekünk étkezésének”.

A témával kapcsolatban a következő cikkeket javaslom elolvasásra még:

Limonádé a citrusallergiás gyereknek – ennyit az iskolai menzákról!

A tejfehérje allergia szigorúbb diétát igényel, mint a laktóz intolerancia!

Bölcsikezdés? Ovikezdés? Az allergiások hogyan esznek majd?

Egy kicsitől úgysem lesz baja – foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés

Olyan, hogy mandulatej, nem létezik

Facebook Comments