A Svábhegyi Szanatórium hízlaló kúrája 1936-ból

A Svábhegyi Szanatórium hízlaló kúrája 1936-ból

A Svábhegyi Szanatórium hízlaló kúrája 1936-ból

Hatvany Lili bárónő, aki elsősorban a Színházi Élet kritikusaként és írónőként volt ismert, 1936-ban adott ki egy páratlan életmódváltó információkkal teli könyvet, Az Ételművészet, Életművészet című kiadványát. Ebben nemcsak különleges receptek, de diétás orvosi tanácsok, tornagyakorlatok is helyet kapta.  A helyes táplálkozással valamint különféle diétás étkezésekkel kapcsolatos útmutatókat a Svábhegyi Szanatórium igazgató-főorvosa, dr. Györky Béla állította össze.

Korábbi posztomban bemutattam, milyen diétás étrendet javasoltak a 30-as években a fogyni vágyó hölgyeknek. Most pillantsunk be a Svábhegyi Szanatórium hízlaló programjába, ahol szigorú menetrend szerint zajlott a kilók megszerzése.

Forrás: Fortepan 1932.

A hízlalókúra alapszabályai

 

A hízókúra első számú szabálya, hogy fel kell kutatni a soványság okát. Ha ezt ugyanis nem sikerül megszüntetni, akkor hiába a precízen összeállított hízókúra, nem lesz eredménye a dolognak.

A hízókúra alapja, hogy az elhasznált kalóriák csökkentésével párhuzamosan a felvett kalóriát maximumra kell emelni. Az egyértelmű, hogy a kalóriaszükségletünk legjobb minimalizálási helye az ágy – vallja Györky doktor – ugyanakkor a legoptimálisabb az, ha nem kényszerítik a pácienseket teljes tunyaságra.

A naphosszat fekvéssel ugyanis olyan súlytöbbletet szereznek, amely főképp vízből és zsírból áll, ezt pedig a normális életbe való visszatéréskor könnyen leadják.

A hízókúra étrendjét főképp a szénhidrátok és könnyen emészthető zsírok képezik. Míg korábban a tej fontos elem e volt a hízókúráknak, a szanatórium orvosa szerint alacsony a tápértéke, és inkább a tejszínt javasolja helyette.

Tudjuk persze, hogy a zöldségek, gyümölcsök milyen egészségesek, és hogy naponta több adag is kell, hogy a tányérunkra kerüljön, ugyanakkor egy hízókúrában kis szerepet kaphatnak Györky doktor szerint. Hogy miért?

Térfogatukhoz viszonyítva kicsi kalóriaértékük van. 

Elsősorban pürésítve javasolja az étkezések során, hogy a szükséges vitaminok, ásványi anyagokat ne nélkülözze a szervezet. A gyümölcsök közül az aszalt termékek és édesített gyümölcsöket kell előnyben részesíteni.

Kiváló hízlalószerek a puha, zsíros sajtok. A tojás inkább rántva javasolt, a kemény tojás viszont hamar jóllakottságérzetet ad, így kerülendő.

A hízókúráknál vigyázni kell a folyadék mennyiségére, hiszen ezek is könnyen eltelítik az embert. Célszerű  nagy energiatartalmú gyümöcslevekkel kínálni a sovány pácienst: narancs-, málna- és szőlőlével.

Az étkezéseket úgy kell időzíteni, hogy inkább sokszor egyen keveset a páciens. Ez akár óránkénti étkezést is jelenthet.

Forrás: Fortepan 1934. Adományozó: Lissák Tivadar


Nézzük most meg, hogy 1936-ban hogy nézett ki egy hízókúra a kor híres szanatóriumában, a Svábhegyi Szanatóriumban! 

 

7.00:  Ébredés

Vitaminos koktél: két narancs leve egy dl vízzel higítva 6-10 kockacukorral édesítve. A csípősségét enyhítendő, két kávéskanál tejszín vagy konyak is mehet bele.

8.30-kor: Mosakodás, fürdés esetleg némi torna

Vissza az ágyba! Itt kapja meg a páciens a reggelit: tea vagy kávé egy-két dl tejszínnel; vaj, méz vagy dzsem nagy mennyiségben. Péksütemény és kétszersült.

10 óra: Tízórai

egy szendvics (sajt, szardínia, darált sonka és rengeteg vaj)

11.30: Elő-Ebéd

Egy tányér hízóleves, két tojás vagy sűrű daraleves

13.00: Ebéd

Egy kis darab sült hús bőséges körettel (burgonya, főzelék pürésítve). Tápláló mártás. Italnak: édesített főzeléklé, vajas kenyér

14-16 óra: Pihenés, közben kompót

16.30 Uzsonna

tea vagy kávé, vaj, méz, dzsem, péksütemény és kétszersült

18.30: Újabb vitaminos koktél

20.00: Vacsora mint 13 órakor

22.00: Késő esti vacsora

tejbedara, rizs vagy tápióka csokoládéval, kakaóval, cukrozott fahéjjal.

Ezt az étrendet nem kis kihívás lehetett betartani a programban résztvevőknek. Györky doktor meg is említi a könyvben, hogy néha bizony nem árt némi lazítás, hogy a hízókúrába belefáradó úri hölgyek visszaszerezhessék motivációjukat.

S hogy mi az üzenete nekünk, 21. században élőknek ennek a hízókúrának?

Csak emeljük ki a kúra lényeges elemeit: cukor, lekvár, péksütemény, bőséges köret, csokoládé, gyümölcslé. Nos, már ekkor is elég világosan tudták, mitől lehet kellőképpen hízni. Ez ma is változatlan.

Forrás: Fortepan 1936. Adományozó: Urbán Tamás
Forrás: Hatvany Lili: Ételművészet, Életművészet. 1936. A Színházi Élet Kiadása
Facebook Comments