Férjemmel és két gyermekünkkel egy alföldi kisvárosban élünk, a megyeközponttól 30 km-re. Mindketten kézműves termékeket gyártunk: én írok, ő pedig asztalos munkákkal (és karbantartással) foglalkozik....
Manapság úgy érzem, kistelepülésen élni majdhogynem felér egy életbiztosítással. Már tavaly, első lezárások idején is inkább választottuk a helyi kisboltokat, szívesebben szaladtam át a szemközti papírboltba vagy ugrottam be a mellettünk lévő zöldségeshez. Lehet, hogy némileg drágábban jutottunk hozzá néhány dologhoz, mintha Szegeden ejtettük volna meg mindig a bevásárlásainkat, de...
Lassan, komótosan pakol be a bevásárlókocsiba. Ő aztán nem siet, miért is kellene sietni? Csak mert kétszázhúszan állnak mögöttünk, és a vásárló csak addig jó, amíg nem fizet? Utána húzzon el mihamarabb és ne rontsa a levegőt? Szerinte ez igen pofátlan üzletpolitika. A vásárlás fontos, ha nem a legfontosabb része...
