Amikor 5 éve vidékre költöztünk, valósággá vált Murphy törvénye, miszerint „ami elromolhat, az el is romlik”. És higgyétek el, lehet, hogy a vidéki jó levegő teszi, de tényleg mindig van valami gebasz. Hol a tetőn mozdul el egy cserép és ázik be a ház, hol a fűnyíró dobja be a törölközőt, máskor az ereszbe szorul egy egér és nem folyik le a víz…soroljam még?
Kicsit valahogy így, mint a Pénznyelő című filmben:
Szóval egyre gyakrabban fantáziálok a filmekben látott tökéletes pázsitról, a hibátlan kerítésről, és a pöpecre tervezett virágoskertecskéről amiben egymást váltva nyílnak a decens virágok. De legalábbis némi pihenőre a ház körüli katasztrófák sorozatában. De ez a nap, nem az a nap volt.
Nos, mondhatnám akár azt is, hogy ma geocaching túrán voltunk az urammal, hiszen ásóval, kapával, talicskával és kutatással ütöttük el az időt. Az igazság azonban az, hogy valójában csőtörés-gyanú merült fel, így Indiana Jonesként tündökölve kerestük a potenciális vízszivárgás helyét.
Mivel egy több mint százéves, hatalmas házban lakunk, ahol több üzlethelyiségnek is otthont adunk, így ez a vállalkozás kb. olyan volt, mint tűt keresni a szénakazalban. Vagy amikor vak vezet világtalant. Az uram persze végig morgott, hogy “Nem hiszem el, hogy nincs egy leírás vagy rajz arról, merre futnak százfelé a vízvezeték csövek”, de csak annyit tudtam neki megnyugtatásul mondani, hogy nem hiszem, hogy most hirtelen elő tudnánk ásni a padláson őrzött családi iratokból a ház teljes műszaki leírását. És vajon milyen műszaki leírása lehet egy századfordulós hatalmas portának?
Így aztán ástunk szorgalmasan a vélelmezett csőtörés helyszínén, de pár csorba csempén és alumínium kanálon kívül nem sok mindenre bukkantunk. Két ásónyom között pedig sóvárogva nosztalgiáztunk régi “gondtalan” paneles emlékeink felett. Amikor folyton beáztatott a nyolcadik emeleten lakó, majd megdöglöttünk a kánikulában és nem győztük kitessékelni a szomszédból ránk szabadult csótányokat. Akkoriban erős vágy élt még bennünk a vidéki élet iránt.
Végül jó pár köbméternyi föld kiásása majd eltalicskázását követően le kellett vonnunk a tanulságot, hogy vélhetően rossz nyomon járunk, mert az uram gyakorlatilag már leásta magát az ausztrál bennszülöttekig, de az a kurva cső csak nem akart előkerülni.
Néhány órával később aztán egy hozzáértő szakember szemre-és fülrevételezte a helyzetet (ugyanis hallhatóan csobog a víz valahol), jót röhögött rajtunk, majd közölte, hogyha hamarabb hívtuk volna, akkor megkímélhettük volna magunkat a felesleges ásástól, egy agyvérzéstől továbbá egy doboz Xanax megvásárlásától. Majd rábökött egy másik pontra az udvaron, ahol szerinte érdemes a kutatást folytatnunk.
Mielőtt újra belevetnénk magunkat a vidéki lét további szépségeibe, azért óvatosan megkérdezném: Nincs valakinek kölcsön speckó detektoros masinája?
Facebook Comments