43 ezer forint – ennyi volt 22 évvel ezelőtt a fizetésem, amikor kezdő tanárként felvettek életem első munkahelyére. Azóta ez a szegedi szakközépiskola, ami a könnyűipari szakoktatás fellegvára is volt, eltűnt a süllyesztőben. Velem együtt.
18 éve szomorú szívvel hagytam ott a pályámat, de felőrölt a folyamatos bizonytalanság, belefáradtam abba, hogy felülről jött utasításokkal határozták meg, hogy melyik káder gyerekét hányas érdemjeggyel kell lezárnom; szorongtam a tanári karok légkörétől, a megfáradt, kiégett kollégák gyakran rajtam csattanó keserűségétől.
Szóval lelkesen vetettem bele magam a vállalkozók világába, mert bár a szüleim példájából okulva tudtam, hogy ez az életmód még keményebb kihívás lesz, de hajtott a vágy, hogy végre a magam ura legyek. Voltam egyéni vállakozó, volt bt-m és kft-m, kipróbáltam magam a vendéglátásban és a kereskedelemben, újságíróként és mentálhigiénés szakemberként egyaránt, igyekeztem felvenni a ritmust a folyton változó jogszabályokkal.
Számtalan kudarc ért, de mindig talpra álltam, és hála az égnek, mindig olyan területeken dolgozhattam, ahol szenvedéllyel végeztem a munkám. Bár a tanítás újra és újra visszalopakodott egy kicsit az életembe, a közoktatásból való kiábrándultságom miatt végül úgy döntöttem, hogy magántanuló lesz a fiam.
dr. Semjén ránktörte az ajtót
Aztán 2019 nyarán éreztem először azt, hogy olyan mélységben nyúlnak bele a családunk életébe, amit nem biztos, hogy jól tudok tolerálni.
Ezen a nyáron kezdett el dübörögni a családvédelmi akcióterv, és már kifejezetten magasra csapott bennem az önvád, hogy három vagy négy gyermek helyett csak kettőt vállaltam be, amikor dr. Semjén Zsolt bejelentette a magántanulóság eltörlését. Grátiszként az iskolába lépéssel kapcsolatban is szigorodtak a szabályok, elgyalulták a szabad tankönyvválasztást és egy sor hasonlóan aggályos intézkedés született. Mindez villámgyorsan, egyeztetés nélkül, egyik napról a másikra.
És bár ezek az intézkedések valamennyi gyermeket és szülőt érintettek, csak a magántanulós szülők hisztijének lenyomataként jelent meg a sajtóban, és hiába igyekeztünk kampányszerűen felhívni a figyelmet lakossági tájékoztatókkal, süket fülekre találtunk.
Mit foglalkozzanak az elkényeztetett, kikímélt gyerekek jómódú, liberális szülőivel?
Hát miért nem elég nekik mindaz, amit a közoktatásban kapnak?
Majd hozzászoknak ahhoz, amihez mindenkinek hozzá kell szokni.
Ismerős a forgatókönyv?
Amikor 2022 júliusában derült égből villámcsapásként érkezett a hír a KATA kinyírásáról, feltoltutak bennem az emlékek. Hiszen ezt már három éve átéltem, és nem kell orákulumnak lennem ahhoz, hogy pontosan tudjam, mi lesz a menetrend.
Kétségem sem volt felőle, hogy ennek itt vége. És épp olyan gyorsan, épp olyan ellentmondást nem tűrően hajtották át a KATA-t és vele együtt sok-sok embert a húsdarálón, mint a magántanulóság ügyét. Csak míg az ellen maximum 10 ezernyi gyerek szülei és a pedagógusok egy része tiltakozott a tanév kezdete előtt 1 hónappal, itt hirtelen 400 ezernyi ember húsába csapott bele a kormányzati bárd. És ebből a 400 ezernyi emberből is csodásan míves ellenségsablont faragott ki a propaganda: az adókerülő, nem dolgozó, a közösségen élősködő, értéktelen ember, akikre most aztán rázúdulhat a népharag.
Amikor a napokban arról meséltem alkalmazottként dolgozó ismerőseimnek, hogy mit is jelent a KATA, megdöbbenve hallgattak. Minden híreszteléssel ellentétben ez is munka ugyanis, ami nemcsak a kötelező járulékfizetéssel, hanem sok egyéb költséggel (pl. rezsi, eszközök vásárlása és fejlesztése, önképzés stb.) is jár. És bizony a munkát sem teszem le minden nap 16 órakor, mint ahogy a megrendelőket sem érdekli a hétvége, az ünnepnapok vagy az, hogy épp beteg a gyerekem.
A KATA-t érintő módosítások miatt is volt és lesz is tiltakozás, szót emelnek a szakmai közösségek (ahogy ez az oktatási törvény módosításakor is történt), de sajnos ez mit sem változtat a dolgon.
Természetesen engem is érint a KATA-módosítás, de már a pillám sem rebbent, hiszen a nyomában loholó rezsinövekedés híre nem nagyon engedett teret a gyászmunkának.
És persze a vállalkozó lét áldásos mellékhatása, hogy az elmúlt 18 év alatt nagy rugalmasságra és acélidegzetre tettem szert.