Ki volt Emese, Layla és Dirty Diana? – híres dalok múzsái

Ki volt Emese, Layla és Dirty Diana? – híres dalok múzsái

Ki volt Emese, Layla és Dirty Diana? – híres dalok múzsái

A héten egész egyszerűen beakadt egy lemez futás közben. Valahogy úgy jártam, mint Spongya Bob a jó kis dallammal, amit hiába próbáltam feledni újra, de valami a fejemben egyre csak fújta.

Szóval Emese kitörölhetetlenül elkísérte a hetemet, és miközben próbáltam feledni, szöget ütött a fejemben, hogy milyen sok dal címében szerepelnek női nevek.

Össze is szedtem pár, számomra kedves és emlékezetes szerzeményt. Természetesen ki mással is kezdhetném mint Emesével…

Emese- Kispál és a Borz

A középiskolai kollégiumi éveim meghatározó albuma a Naphoz a Holddal volt, az egyetemi időszak azonban egyértelműen Emeséről szólt. Emese persze jóval több volt, mint egy szám a Bálnák, ki a partra című albumról. Ő volt AZ a bizonyos név, ami Jutka, Éva, Edit és milliomféle verzióban megvan minden nőnek. A név, ami a piros gomb a nukleáris bőröndön, és amit jobb, ha nem nyomogat senki.

Emese egyébként egy gyógyszertári élmény hatására született meg– erről többször is beszámolt már Lovasi András, többek között a róla szóló könyvben is olvashatunk a történetről. Ezek szerint receptkiváltásra várakozva ütötte meg a fülét az ikonikus mondat (“Emese, most már indul a buszod“), ami egy szigorúarcú gyógyszerész bácsi szájából hangzott el és címzettje egy különös, kelekótya lány volt.

Miután a dal hatalmas sláger lett, a Kossuth Rádió munkatársai nyomozásba kezdtek, és meg is találták Emesét, aki nem volt elragadtatva a hirtelen jött népszerűségtől. Lovasi a könyvben mentegetőzik is egy keveset a történtek miatt, de bevallja, hogy egész egyszerűen képtelen volt megváltoztatni ezt a nevet, csak Emesével működött jól a sor.

Eleanor Rigby – The Beatles

Létezik ennél szomorúbb dal a magányos emberekről? Nem hinném.

Mindig is nagyon közel állt hozzám Eleanor Rigby, akiről 1966-ban készült el ez a különös szerzemény. A dal egyik érdekessége, hogy az első olyan Beatles-alkotás, amelyen egyik tag sem játszik hangszeren (4 hegedű, 2 brácsa, 2 cselló adja a kíséretet).

És hogy ki ihlette a dalt?

Könyvtárnyi elmélet született már a magányos vénkisasszony történetének eredetéről. McCartney állítja, hogy a zongoránál jutott eszébe az első sor, ami akkoriban még így hangzott:  „Daisy Hawkins picks up the rice in the church”, aztán pár nappal később jelent meg előtte Father McCartney alakja, akiből végül Father McKenzie lett (nem akarta, hogy édesapjával azonosítsák a lelkészt).

Ami biztos, hogy Paul akkori barátnője, Jane Asher ihletésére talált rá Vivaldira és a vonós hangzásra, de azt mindig tagadta, hogy konkrét személyről írta volna a dalt. Annyit elárult, hogy az Eleanor nevet Eleanor Bron színésznő ihlette.

A nyolcvanas években azonban egy rajongó felfedezte egy Eleanor Rigby nevű nő sírhelyét Liverpoolban, akiről annyit lehet tudni, hogy Thomas Woods felesége volt, és 1939-ben halt meg, 44 évesen. (És még egy érdekesség: a temetőben egy másik sírkövön rábukkantak a McKenzie névre is). Mondanom sem kell, hogy a sír azóta a Beatles-rajongók egyik zarándokhelye. Sőt! Eleanor még szobrot is kapott a városban, „minden magányosoknak” ajánlva.

A dal rengeteg zenészt megihletett azóta, és 2004-ben Eleanor Rigby címmel egy regény is megjelent Douglas Coupland kanadai író tollából.

Zazie- Emil.RuleZ!

Mintha most lett volna, pedig már húsz éve, hogy az Emil.RuleZ! bemutatkozott első lemezével, és megismertük Zazie-t, aki sértődötten hánytorgatja fel kedvese képzelgéseiben, hogy nem volt több csak egy remek kaland az ágyban.

Eleanor Rigbyvel ellentétben Zazie alakja nagyon is valós. Az Emil.RuleZ! szövegírójának, Hegyi Györgynek volt hajdanán a barátnője. Hajós András egy interjúban csak annyit fűzött a dalhoz, hogy számára a Zazie csak egy dalszöveg, semmi több.

Léna- Omega

Dimitrij 1979-óta mesél Lénáról az Omega dalában, akiről szintén nagyon pontosan tudható, hogy kiről szól. Vas Léna Somló Tamás első felesége volt, számos magyar zenész múzsája és a beatélet ismert alakja is egyben. Nagyapja, Vas Zoltán, elkötelezett munkásmozgalmi aktivista volt.

Somlóhoz, aki akkoriban artistaként járta a világot, kamaszkori szerelem fűzte, és gyakran kísérte el külföldi útjaira is. Alig múltak 20 évesek, amikor összeházasodtak, de az idillt egy lengyelországi turné félbeszakította. Somló – ahogy az LGT is megénekelte – elveszett, majd egy várandós lengyel lánnyal az oldalán jelentkezett újra.

Bár elváltak, kapcsolatuk Somló haláláig szoros maradt. Ezen a 2017-es fényképen Léna és Somló negyedik felesége látható:

Layla- Eric Clapton

Egy férfi, aki reménytelenül szerelmes a számára elérhetetlen nőbe – egy örök klasszikus, amit egy perzsa költő, Nezami Ganjavi “Layla és Manjun története” című műve ihletett. És George Harrison felesége.

Pattie Boyd modell, fotós és író, aki szerepelt a Hard Day’s Night című filmben is, 1966-77. között volt Harrison házastársa. Clapton és Harrison a 60-as évek végén lettek barátok és alkotótársak, ekkor került közelebb Clapton Pattihez, akinek 1970-ben elsőként játszotta le a Layla című számot. A dal a nő iránt érzett szerelméről szól.

Pattie először visszautasította a zenészt, aki közölte, hogy ez esetben a heroint választja, és önkéntes száműzetésbe vonult. Patti végül elvált Harrisontól, és 1979-ben Eric Clapton felesége lett.

Házasságuk 1984-ig tartott, de csak 1988-ban váltak el. Kapcsolatuk alatt Pattie alkohol-és gyógyszerfüggő lett, Clapton többször is bántalmazta, és konfliktusaikat a sikertelen gyermekvállalás is jelentősen mélyítette.


Angie – The Rolling Stones

A fél világ azon tűnődik 48 éve, hogy ki lehet Angie. És bár élhetünk a gyanúperrel, hogy valójában senki, mégis számtalan történetet szőttek a rajongók és maga a zenekar is a címadó hölgy személye köré.

Keith Richards váltig állítja, hogy lánya ihlette a dalt: 1972-ben született meg ugyanis barátnőjétől, Anita Pallenbergtől kislánya, akit Dandelion Angela Richardsnak neveztek el. Egy 2010-es interjúban viszont már arról beszélt, hogy tudatosan választották ki a dal címének ezt a jól hangzó nevet.

Ezzel szemben Angie Bowie amerikai modell, színésznő és újságíró, aki tíz évig volt Bowie felesége, biztosan tudja, ő volt az Angie múzsája. Egy pikánsabb verzió szerint egyszer rajtakapta Mick Jaggert és Bowie-t az ágyban, engesztelésül pedig ezt a dalt kapta.

Az Angie kapcsán gyakran előkerül a szexi szőke színésznő, Angie Dickinson neve is, aki ekkoriban volt népszerűségének csúcsán, és olyan híres férfiak is megfordultak az ágyában, mint Frank Sinatra és John F. Kennedy. Állítólag ő inspirálta a Stones dalát is.

Jolene- Dolly Parton

Parton egyik emblematikus dala, amit számtalan feldolgozásban hallhatunk megszületése óta, két forrásból táplálkozott. A címet egy különleges találkozás ihlette egy gyönyörű, vörös hajú, zöld szemű 8 éves rajongójával, aki nagy hatással volt az énekesnőre. Amikor megtudta, hogy a kislányt Joline-nek hívják, csak ennyit mondott: “Jolene. Jolene. Jolene. Jolene. Ez szép. Ez úgy hangzik, mint egy dal. Írok egy dalt erről”.

De a dal főszereplője valójában egy banki ügyintéző, aki a kelleténél jobban érdeklődött Parton férje, Carl Thomas Dean iránt. Jolie és férje még friss házasok voltak, és az énekesnő arra figyelt fel, hogy Carl túl sok időt tölt a bankban.

“Borzasztóan szerelmes lett a férjembe” – emlékezett vissza korábban Parton, aki házassági rekordernek számít hollywoodi berkekben, hiszen 55 éve elválaszthatatlanok a férjével.

Dirty Diana- Michael Jackson

A Dirty Diana első változata 1983-ban született meg, és a címe miatt folyamatos találgatásokra adott okot. Maga Jackson sem igen oszlatta el a ködöt ezzel kapcsolatban, hiszen többnyire csak arról mesélt, hogy kiről nem szól a dal.

Az egyik elképzelés szerint egyébként Diana Ross ihlette meg a dalt, aki iránt viszonzatlan szerelmet táplált, és igencsak nehezen élte meg, amikor a 14 évvel idősebb énekesnő máshoz ment később feleségül. De Diana hercegnő neve is felmerül újra és újra a Dirty Dianaval kapcsolatban…

A végzet asszonyai egyébként is gyakran bukkantak fel Jackson dalaiban (ld. Billie Jean, Dangeorous, Blood on the dance floor), de Jackson szerint ez a dal is csak a zenészek életét megkeserítő grupikról szól, akik a koncertek után lelkesen bújnak rajongásuk tárgyának ágyába.

Kiemelt kép forrása ITT

Szerintem ez is érdekelni fog

Facebook Comments