– Tehetek rá sót, fokhagymát is?
– Tudod mit? Menjen!
Gyorsan leülünk egy közeli padra, és próbálunk megbirkózni a tisztességesen megtömött lángosokkal, miközben csendben figyeljük a hömpölygő tömeget.
Hatalmas autókerékkel közeledik egy huszonéves pasas, arcán- a nagy fogás okozta -szélesre terülő vigyor. Mögötte a párja loholva próbálja utolérni, kezében mindenféle szerszám, autóalkatrész. Erősen küzd, hogy el ne ejtsen egy értékes darabot sem.
A srác hátra fordul és kiböffen a száján a korholás:
-Igyekezhetnél egy kicsit jobban is! És el ne ejtsd őket, mert széjjel csaplak!
A másik oldalra nézek, ahol egy szebb napokat is megélt lakókocsi előtt gyülekeznek főként férfiak.
– Ők keresnek itt a legtöbbet az árusok között- mondja a férjem nevetve, és igazat kell neki adnom.
Sorra szisszennek a sörös palackok nyakáról lepattintott kupakok, és hangosan egymásnak zörrennek a hűtőből elővarázsolt konyakos és pálinkás üvegek. Még nyolc óra sincs, de olyan tömény alkohol- és cigarettaszag csap meg, ahogy a levegőbe szippantok, hogy hirtelen elbizonytalanodom. Valóban vasárnap délelőtt lenne?
Megafonba passzírozott recsegő mondatok ráznak fel:
– Most minden termék akciós. Ezeröccázé’ lehet vinni!
Mit lehet erre mondani? Mi is elindulunk a hang irányába lassan a tömeggel és sodródunk egyik helyről a másikra. Sokszor azt sem tudom, merre járunk: egymást váltják a kínai bugyik, vadász távcsövek, felhúzható-ugató kiskutyák és bakelitlemezek végeláthatatlan sorai.
Az egyik sarokban egy pirográf kép a Beatlesről – erősen küzdök, hogy beazonosítsam szegény John Lennont -, mellette egy szigszalaggal összeforrasztott turmixgép, rajta öles betűkkel a felirat: MŰKÖDIK!
Aztán megakad a szemem egy sor kerti törpén, van köztük Sherk és Fiona is. Olyan ízléstelenül giccses vizuális környezetszennyezés, hogy egyszerűen képtelenség elengedni őket.
Az árus lelkesen tukmálja egy idősebb hölgynek, aki nevetve legyinti el az üzletet:
– Hová vigyem? A panel negyedikre?
– Miért is ne? Ott is jól mutatna!-replikázik az eladó.
Sodródunk tovább. Hatalmas asztalokon dobozokban hevernek a könyvek: a sok Danielle Steel mellett akad azért itt Mikszáth, Szabó Magda, J.K. Rowling és némi Náray is. (Uramisten! Vajon mit szólna Náray, ha látná, hogy egy banános dobozból árulják a Zarah álmát?)
Átellenben aprócska kemping asztal, amit kis híján fellöknek a tülekedők nők. Közelebb húzódom, hogy megnézhessem, vajon milyen kincseket árulnak itt. Színes kövek, körömmatricák és körömlakkok állják hősiesen a rohamot. Szinte egymás kezéből kapkodják ki a havi körömre valót a lányok, asszonyok.
Törött mobiltelefonok sora, aranyozott-strasszköves karaoke mikrofon, mini ketrecbe passzírozott csirkék…és a sor végén egy utánfutóban ott ül egy anyuka, ölében egy alig egyéves forma kislánnyal.
Miközben egyik kezével a női melltartók felé mutat és hangosan gesztikulálva biztat vásárlásra, másik kezében cumisüveg, amit ügyetlenül próbál a gyerek szájába tuszkolni. A pici egyik lábán zokni, a másik szabadon kalimpál az anyja ölében.Maszatosan és álmosan pislog ránk.
-‘Mék, leteszem a gyereket- mondja a nő, és eltűnnek a kocsiban.
Miközben mi is elindulunk hazafelé, a Lego-figurára gondolok, ami a pénztárcámban lapul. Különleges darab, örülni fog neki a fiam.
(Kiemelt kép: Limpek László tulajdona)