Ma véget ért két esztendő. Igen, kettő esztendő, hiszen mi 2020-ban nem egy tanévet zártunk le, hanem a magántanuló csoportunktól és az itt eltöltött két esztendőtől kell elbúcsúznunk.
Amikor két évvel ezelőtt belevágtunk a magántanuló csoportba, olyan volt számomra az egész, mint egy magasugró toronyból leugrani egy medence vizébe. Mindig is féltem a magasságtól, és rettegtem a mély víztől, de vettem egy nagy levegőt, és valamilyen rejtélyes oknál fogva mégiscsak leugrottam az ismeretlenbe.
Egy ideig olyan volt, mintha egy végtelen tengerben kellene úszni, sok-sok nehézség, szomorú-boldog pillanat váltakozott, de jól vettük az akadályokat, és öröm volt nyomon követni a fiam fejlődését, és egy kicsit hozzátenni ahhoz, amit a tanulócsoportban kapott. Hiszen hetente több napot itthon is tanultunk.
Tavaly augusztusban azonban valami eltörött, és akkor már sejtettük, hogy minden egyes pillanatért nagyon hálásak leszünk 2020-ban.
És ma valóban eljött ez a nap: elbúcsúztunk a tanteremtől, amit a két kezünkkel festettünk ki, a padoktól, amit mi lakkoztunk, csiszoltunk le, a táblától, amit a férjemmel együtt tettünk ki a mi kis osztályunkban. Elbúcsúzunk a közös élményektől, a tanulótársaktól, a közös tanulástól, a kivágott betűktől és a Kínáig leásott gödörtől, amit a srácok fáradhatatlanul mélyítettek az utolsó pillanatig.
Nehéz sírás nélkül arra gondolni, mennyi munkát, energiát, lendületet és hitet tettünk bele ebbe a történetbe, hogy a gyerekeink szabadon, egy szeretetteljes támogató közegben tanulhassanak. És mindehhez ott volt egy mesés falusi hangulatú kis házikó, egy diófás árnyékos játszóudvar, egy gyapjú kézműves műhely és biokert. És ott volt a 100 éves tölgyerdő, ahová csak át kellett ruccanni és varázslatos meséket hallgatni, teknősbékákat nézni, fára mászni.
Elbúcsúztunk a reggeli beszélgető körtől, a nyugodt, közös ebédektől, a közös játékoktól és ünnepektől…
De a legfájóbb a búcsú a tanító néninktől.
Köszönjük a csodálatos két évet, azt hogy teljes odaadással tanítottad a számunkra legfontosabb kincseket, és nekik is jutott a szeretetedből minden egyes nap!
Most úgy tűnik, mintha hirtelen megszakadt volna egy csodálatos fonal, ami összekötött bennünket, de én biztos vagyok benne, hogy egy életre szóló élményt, biztonságot és hitet adott a gyerekeinknek ez az elmúlt két év!
És te, Andi!
(Fotók: Kordás Kati)