“Doktor úr, ha tükörbe nézek, egy szörnyet látok”

“Doktor úr, ha tükörbe nézek, egy szörnyet látok”

“Doktor úr, ha tükörbe nézek, egy szörnyet látok”

Az esküvő és  temetés, születés és halál a legnagyobb üzletek közé tartoznak- legalábbis ezt mondják.  De a 21. század pörgős, rohanós ugyanakkor elkényelmesedett életmódja kitermelt még egy olyan üzletágat, ami hasonló sikerrel kecsegtet, ha belevágunk: ez pedig a fogyókúrás piac. Úgy tapasztalom, hogy nincs az az összeg, amire az emberek ne sajnálnák a pénzt, ha arról van szó, hogy le akarnak fogyni. És még több pénzt adnak akkor, ha ezért nem kell a karosszékből sem kiszállniuk.

A diéta-iparnak természetesen vannak ikonikus alakjai is, akik a televíziónak és az internetnek köszönhetően nézők millióihoz jutnak el és váltak celebekké a maguk iparágában. Közéjük tartozik dr. Younan Nowzaradan (vagy ahogy páciensei hívják: Dr. Now), egy iráni-amerikai sebész, akit főként a TLC-n futó sorozatokban láthatunk, amint az extra túlsúllyal rendelkező pácienseknek igyekszik segíteni.

Teheránból Houstonba

A doki a Teheráni Egyetemen végzett 1970-ben, majd immár Amerikában szerzett sebészeti szakképzettséget. És bár elsősorban a túlsúlyos betegek lefogyasztása kapcsán vált ismertté neve,  a minimális (laparoszkópiás) műtéti beavatkozások úttörőjeként tekintenek rá. 

Az Élet 250 kg felett című műsor 2012 óta tart a TLC csatornán extrán túlsúlyos páciensek szereplésével, akik hihetetlen átalakulásokon mennek át. Életmódjuk, étrendjük drasztikus megváltoztatásával pedig lehetőséget kapnak arra, hogy gyomorszűkítő műtéttel parancsoljanak megálljt a mérhetetlen zabálásnak és veszélyes állapotnak.

Dr. Now egyébként meglehetősen szigorú ezen a téren: csak azok kerülhetnek műtőasztalra, akik elkötelezettségüket bizonyítják azzal, hogy a megadott súlytöbbletet leadják, és megértik, hogy életmódjukon gyökeresen változtatniuk kell.

A bariatrikus műtétek során ugyanis- ahogy dr. Now ezt számtalanszor elmondta -megváltozik  a beteg anyagcseréje, ám kb. 5 esztendő múlva visszatér a műtét előtti szintre. Ezért a beteg számára kulcsfontosságú, hogy az étkezéseit megregulázza, hiszen könnyen felszaladhatnak újra a kilók.

Dr Now diétája

Az általa javasolt életmódváltó étkezés fő elemei a gabonák, tejtermékek, olajok és zsírok (omega 3-bevitel és növényi olajok elsősorban), zöldségek és gyümölcsök.

A férfiak számára napi 25-35 g, a nőknek 20-25 g napi rostbevitelt írnak elő, a sófogyasztást pedig 2300 mg- alá alá kell szorítaniuk a pácienseknek. A cukor tiltólistás.

A teljes étrendet ITT nézhetitek meg.

A Nagy Fogyasztó Show

Dr. Nowzaradan 1986-ban alapította meg a Best Care Clinicet, melynek jelenleg is igazgatója, de számtalan kórházban végez továbbra is műtéteket. Több évtizednyi pályafutása alatt már több mint 2000 gyomorszűkítő műtétet végzett el.

Az ismert orvos napi 12-14 órát dolgozik, a hét minden napján, naponta 60-80 pácienst fogad:

 “Az emberek többnyire azért keresnek fel, hogy egyszerű megoldást találjanak a problémáikra, de gyakran nem azt mondom nekik, amit hallani akarnak tőlem. Sokan azt hiszik, hogy a műtét mindenki számára megoldást jelent” -állította egy vele készült interjúban. Azt is elárulta, hogy soha nem hagyja, hogy a kamera befolyásolja a pácienseivel szembeni viselkedését. (Forrás)

Jó jövedelem, viharos házasság

Magánéletéről annyit lehet tudni, hogy 27 évig élt házasságban, és három gyermeke (két lánya és egy fia) van. 2002-ben elvált a feleségétől, Delorestől. Válása több évig húzódott, és igen mélyen kellett nyúlnia a pénztárcájába a végén, mert Dolores a közös vagyon 70 százalékát kapta meg. A válást a felesége kezdeményezte, aki szerint a férje nem volt támogató a kapcsolatukban, és néha embertelenül viselkedett.

A fogyókúrás biznisz mindenesetre jól jövedelmezhet számára is, hiszen óvatos becslések szerint is nettó 4 millió dollár vándorol a zsebébe a televíziós szereplésnek köszönhetően.

Érdekesség, hogy az Élet 250 kg felett igazgatója és producere a fia, Jonathan Nowzaradan.

Facebook Comments