“Legalább magadnak ne hazudj, Curtis!”

“Legalább magadnak ne hazudj, Curtis!”

“Legalább magadnak ne hazudj, Curtis!”

Curtis kijött az elvonóról.

Hol is kezdjem? Majka tavalyi SZIN-en történt bejelentését követően aktív közösségi sárdobálás vette kezdetét. Szabad-e, ki lehet-e mondani valaki helyett egy komoly gondot? Kimondhatja-e egy barát, művésztárs, hogy nekem gondom van a droggal/alkohollal? Meddig hazudhatok magamnak és a közönségnek?

Curtis természetesen azonnal beleállt a védekező majd támadó játszmába, és Majka megkapta az áruló címkét. Sajnos nem kellett sokáig várni a borítékolható folytatásra: a nagyközönség hétről hétre nyomon követhette Curtis megállíthatatlannak tűnő útját a lejtőn. Egymást érték a lemondott koncertek, elmaradt bulik, egy autóbaleset és a gyenge lábakon álló magyarázatok. Végül már a magyarázatok sem jöttek, hanem januárban robbant a hír: Curtis kiállt a nyilvánosság elé, és bevallotta, hogy gondjai vannak a droggal.

Hat hétre elvonult a külvilágtól, és kezdetét vette egy drogrehabilitációs kezelés. Bevallása szerint ez idő alatt telefon sem volt nála, és semmilyen módon nem tartott kapcsolatot a külvilággal.

Az elmúlt héten pedig hírt kaptunk róla, hogy véget ért a kezelés, és immár új emberként tért vissza Curtis. Facebook posztjában nagyon diszkréten méregtelenítő programnak nevezte az elmúlt időszakot, ami több kérdést is felvet bennem.

Miért nem lehet nevén nevezni, ami történt? Miért kell eufémizálni? A betegséggel való szembenézés első lépése, hogy nem köntörfalazok, és kimondom: Drogos vagyok.

Másrészt a drogelvonó kúra kőkemény meló, nem azonos egy tavaszi tisztítókúrával és méregtelenítéssel, amin hipp-hopp túlvagyunk. De nevezhetjük méregtelenítésnek is, csakhogy az agy, a gondolatok méregtelenítését nem lehet 6 hét alatt lezavarni.

Curtis legújabb beszámolója szerint az elvonás napi 4,5 óra megszakított szaunázásból, sportból és sok víz ivásból állt, amit terápia is kiegészített.

Mi más?

És bár nagyon sokan drukkolnak Curtisnek, hogy valóban ne csak üres szólam legyen az új ember-metafóra, azért jópáran hangot is adnak kétkedésüknek:

“Nem hinném, hogy az elvonót 6 hét alatt simán meg lehet csinálni”-vélte egy hozzászóló, de van, aki ettől erősebben fogalmazott, és ezt a hat hetet egy gyorstalpaló okj-s képzéshez hasonlította.

Mások arra figyelmeztették a zenészt, hogy a neheze csak most fog következni:

“Amíg nem változtatsz társaságot, addig mindig meg lesz a visszahúzó erő, addig nekik csak egy potenciális vásárló vagy, soha nem fognak segíteni, hogy maradj normális úton! Ez csak az első lépés volt! Drasztikusan kell változtatni az életén, hogy siker legyen a vége. És zéró drog”.

“6 hét alatt, pajti ugyan ki nem lehet ebből a mely gödörből lábalni, legalább magadnak ne hazudj! Társaságot váltasz-e?”-tette fel a költői kérdést az egyik hozzászóló.

Sajnos reálisak a félelmek. Elmondom, miért.

Nem akarom más érintését érezni

Vissza pokolból

Évekkel ezelőtt jártam Ráckeresztúron, a Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Drogterápiás Otthonában, ahol 1986-óta foglalkoznak drogrehabilitációval. Ebben az otthonban azon van a hangsúly, hogy a drogfüggő önmaga motivációja által lépjen a gyógyulás útjára.

Mivel itt sem technikai, sem kiszolgáló személyzet nincs, így a lakóotthonban mindenkinek magának kell a ház körüli munkákat (mosás, főzés, kertművelés, műhelyek stb.) elvégezni. A drogbetegek számára egy erősen strukturált közösségi élet ad keretet. A terápiás munka a szereteten, tiszteleten és elfogadáson nyugszik, és miközben erős érzelmi támogatást nyújt, lehetőséget ad az önismeret elmélyítése, és így a gyógyulásra is.

“A drogfüggőséget olyan betegségnek és rabsági helyzetnek tartjuk, mely az ember egész egzisztenciáját érinti, s messze túlmutat a drog biokémiai hatásmechanizmusain. A drogprobléma nem egyetlen meghatározója a drogos személyiségének, hanem jelzést ad arról, hogy a személyiség beteg. Ha csupán “leszoktatjuk”, méregtelenítjük, de nem tanul teljesen új életvitelt, akkor csak időlegesen segítettünk“-olvasható az intézet honlapján hitvallása.

A 12 hónapos terápia többlépcsős, és mindegyik fázisban pontosan meghatározott feladatok, célkitűzések adnak kapaszkodót a gyógyulni vágyóknak.

Balogh Zoltán, az MTI fotóriportere hónapokat töltött el az otthonban, és megrázó fotósorozatban mutatta meg az itteni életet:

Ráckeresztúron az első időszak, a próbaidőszak egy hónapig tart. Ez idő alatt a betegek nem hagyhatják el az otthont.

A következő, 1. fázis újabb öt hónapot vesz igénybe, és ez lesz a terápia talán legfontosabb időszaka:

“személyes mentoruk segítségével elkezdődik az a munka, aminek fontos eleme a múlt feltárása, a szenvedélybetegség kialakulása okainak megkeresése és megértése. Nem a hibás megtalálása a cél, hanem az okok megértése és a megértett dolgok előnnyé kovácsolása a feladat”(forrás)

A terápia 2. fázisa négy-öt hónapot vesz igénybe, ekkor már kéthetente kimehetnek a házból a lakók. Ezután léphetnek át a 3. fázisba, amely a tizenkét hónapos terápia utolsó hónapjait jelenti. Ekkor már lehetőségük nyílik minden hétvégén elhagyni az otthont.

A fázist – és a terápiás programot – a negyvenöt napos, ún. kiléptető fázisba történő átlépés zárja, és még ekkor sincs vége, hiszen utógondozással segítik a társadalomba visszatérő immár volt szerhasználót.

Remélem, érezhető, hogy egy leszokási folyamat milyen komoly munka, ami nem érhet véget 6 hét alatt. Ezt az utat nem lehet megspórolni semmilyen méregtelenítő programmal.

Kívánom, hogy Curtis is sikeresen végigjárja ezt az utat!

Facebook Comments