A házaspár, aki a bíróságig ment a kis kertjéért

A házaspár, aki a bíróságig ment a kis kertjéért

A házaspár, aki a bíróságig ment a kis kertjéért

Egy darab cserepes virág van a házunkban. Ennek nem az az oka, hogy nem kedvelem a növényeket a környezetemben, hanem egész egyszerűen ez az egy virág bírta ki mellettem az elmúlt évek megpróbáltatásait.

Hihetetlen metamorfózisokon ment már  keresztül a kapcsolatunk

Minden télen az az érzés kerít hatalmába, hogy most jött el a búcsú ideje, aztán tavasz közeledtével főnixmadárként támad fel hamvaiból, és függetleníti magát rapszodikus növénygondozásom alól.

Idén azzal lepett meg, hogy kivirágzott. Nos, erre nem volt precedens az elmúlt 10 évben. Mikor egyik reggel azzal szembesültem, hogy A Növény kivirágzott, sokkos állapotban hívtam be a gyerekeket, hogy tényleg jól látok-e. Megnyugtattak, hogy valóban bimbózó sárga virágokat látok. Summa summarum, mindig meglep valamivel, miközben rendíthetetlenül kitart mellettem.

Érthető, hogy jómagam mindig tisztelettel vegyes csodálattal tekintek tehát azokra, akik nemcsak elcsépelt szófordulatként használják a bolgár kertészet kifejezést.

Rosszul ment a foci, kertet csináltak a stadionból

Takarodjatok ki a kertünkből!

Ez a kedves floridai házaspár, Hermine Ricketts és Tom Carroll – velem ellentétben- például 17 éven át gondozott egy csodás kis kertet a házuk előtti udvarban. És miközben évről évre boldogan szedték le a kertben termő spenótot, hagymát, céklát, paradicsomot és káposztát, fogalmuk sem volt arról, hogy illegális cselekményben vesznek részt.

Egy helyi rendelet szerint ugyanis, melyet Miami Shores városa hozott, ehető növényeket nem lehet az előkertben, csak a hátsó kertben termeszteni. Aki a szabályt megszegi, annak naponta 50 dollár büntetést kell fizetnie. Hogy ennek mi lehet az oka, halovány lila gőzöm nincs. Lehet, hogy rontják a kedves kis városi összképet a lila padlizsánok és zöldellő cukkinik? Esetleg kényelmetlenül éreznék magukat a kertvárosi szomszédok a káposztafejek és brokkolik látványától? Úgy tűnik, elsősorban esztétikai okai lehetnek ennek a különös rendeletnek.

Mindenesetre a sárgarépa és saláta ágyásokat a hátsó kertbe száműzte a rendelet, amit igencsak zokon vett a házaspár, mert felásatták velük az összes zöldséget, amit addig termesztettek. Szerintük nincs joga senkinek helyi rendeletekkel beleszólni abba, mit és hogy termeszthetnek a kertjükben. És úgy tűnik, nekik lehet igazuk. Floridában épp 2019 januárban lépett érvénybe egy törvény, mely szerint az önkormányzatok nem szólhatnak bele abba, ki mit termel a kertjében.

Miközben a csapból is az folyik, hogy együnk lokálisan, és 30-40 km-es körzeten belül termett zöldségeket, gyümölcsöket fogyasszunk, egy bugyuta rendelettel akarnak megregulázni bárkit is? Van attól lokálisabb lehetőség, mint hogy kimegyek a kertembe, és leszedem a friss zöldséget, gyümölcsöt, amit aztán jómagam elkészítek?- teszi fel jogosan a kérdést a floridai házaspár.

A házaspár bíróságra vitte az ügyet, de sajnos az első körben a helyi rendeletnek adott igazat a törvény. Ők azonban elszántan küzdenek kis veteményes kertjükért a Floridai Legfelsőbb Bíróságon. Úgy vélik, ez a korlátozás alkotmányellenes és tulajdonjogukat is sérti.

Ti mit gondoltok? Beleszólhat abba egy helyi rendelet, hogy mit termeszthetünk a kertünkben?

(Forrás)
Facebook Comments