Rosszul ment a foci, kertet csináltak a stadionból

Rosszul ment a foci, kertet csináltak a stadionból

Rosszul ment a foci, kertet csináltak a stadionból

We over Me, azaz Mi az én fölött. Ezt a nevet kapta a keresztségben az a kezdeményezés, amely első hallásra meglehetősen szokatlan, mostanra azonban egy egész intézmény szellemiségét formázta át.

A Dallasban lévő Paul Quinn Főiskola focicsapatának igencsak gyengécskén ment a foci. Ráadásul a suli is a csőd szélére sodródott, mert a hallgatók alig 1 százaléka tudott csak diplomát szerezni náluk.

A Michael Sorrell, dékán gondolt egy nagyot, és kissé átalakíttatta a focicsapat pályáját: feltörette a gyepet, és veteményeskertté alakították át az egészet.

Sorrell dékán, az ötletgazda

Mindezt egy olyan helyen tette, ahol -ahogy ezt egy interjújában elárulta – közelebb voltak a helyi szeméttelephez, mint az élelmiszerüzlethez. Tulajdonképp „élelmiszer-sivatag” közepén ácsorgott a kampusz.

Azóta a farm menedzser, Jason Hunter gondolata szállóigévé vált: 

„Több káposztát  küldtünk az NFL-be, mint futballistát” (Az NFL,  National Football League, a legnagyobb amerikaifutball-szövetség az USA-ban)

No, de kezdjük az elején.

Hátrányos helyzetből startolnak

A Paul Quinn főiskola diákjainak 83 százaléka igencsak hátrányos családi háttérből érkezik az intézménybe. A családjaikban sajnos magas arányú a munkanélküliség. A dékán szerint az a legnagyobb probléma, hogy a srácok nem látnak példát és modellt arra, hogy kell dolgozni, állást szerezni, egy életpályát kialakítani.

A farm ötlete többek között ezért is született meg. Ez a hely lehetőséget kínál az itt tanuló fiataloknak, hogy elsajátítsák, hogy kell hatékonyan dolgozni, de megtanulnak üzleti tervet készíteni, kiadásokkal és bevételekkel számolni, vagyis megismerik hogyan kell hosszú távú pénzügyi stratégiát készíteni.

Másrészt – a dékán szerint- szerettek volna kitörni abból az előítéletből, hogy a sport az egyetlen kiút a szegény környezetből érkező afroamerikaiaknak.  

Szerinte a hatékony munka a legjobb sport egy életpálya modell kialakításához. Az ötlet beigazolódott: vezetésével a főiskola mostanra minden adósságát visszafizette, és a diákoknak is munkát biztosít.

Ami a legszenzációsabb ugyanis, hogy itt akár a félévi tandíjat is le lehet dolgozni a farmon. Ehhez  150 órát kell dolgozni a diákoknak.

Munka akad a farmon bőven, de a kampusz egész területén is van tennivaló, hiszen a diákok végzik a takarítást, a konyha üzemeltetését, a kampusz őrzését és gyakorlatilag minden feladatot. A munka kialakítását és ütemét egy telefonjukra letölthető applikáció segíti.

Megtermelik

A főiskolai farm egyébként 2010 óta működik, azóta pedig 13,6 tonnányi organikus zöldséget termeltek meg rajta. Ennek egy részét jótékonysági célokra fordítják (élelmiszerbankoknak adják, amelyek visszajuttatják a közösség rászoruló tagjainak), míg a többi termény a főiskolát és a helyi közösséget, valamint számtalan éttermet lát el.

A farm honlapján havonta fel van tüntetve, milyen zöldségeket és fűszereket lehet szezonálisan vásárolni tőlük, és a helyi piacon illetve több zöldséges üzletben is elérhetőek termékeik.

A farmon lehetőség arra, hogy a közösség tagjai önkéntes munkával kapcsolódjanak be a mezőgazdasági munkába, de számtalan programot és képzést is kapcsolnak az itteni tevékenységhez. Októberben például komposztáló kurzuson vehetnek részt az érdeklődők, de  közösségi főzések is színesítik az önkéntesek és a diákok hétköznapjait, ahol a farm terményeit használják fel.

A farmon tartanak csirkéket, van saját kis halgazdaságuk is már, és természetesen melegházat is építettek.

Az ötlet annyira jó, hogy sürgős másolásra szorul. Ti mit gondoltok?

(Képek forrása: Paul Quinn Farm Facebook)

Facebook Comments