Ahogy beköszöntött az őszi taknyos-köhögős korszak, mi is előszedtük újra a kis csodaeszközünket, az orrmosót, amivel pikk-pakk túllendülünk a náthán. A fiam már gyakorlott orrmosó, erről korábban videós beszámólóban meséltem nektek a blogon.
Mivel a készülékbe sós vizet kell raknunk, így forraltam is egy bögrényit és elekevertem benne egy kevéske Himalája sót. Pár perc múlva feltűnt, hogy a só sehogy nem akar feloldódni a vízben. Pontosabban mindig marad egy kis téglavörös színű hordalék az aljában, ami további kevergetés és álldogálás után is ottmaradt.
Mivel mindenféle mendemondát hallotam már a Himalája sóval kapcsolatban, ezért kíváncsiságból írtam közvetlenül a gyártónak, aki igyekezett megnyugtatni, hogy egy magas ásványi anyag tartalmú sóról van szó, amiben természetes, hogy oldhatatlan részecskék is megtalálhatóak. És persze megtoldotta a nagy bullshittel, a 84-es számmal. Szerintem azt már lassan mindenki sejti, hogy a 84-féle ásványi anyag és nyomelem, amivel a Himalája só gyártói kérkednek, mindössze egy remek marketingfogás. De ez a furcsa oldhatatlanság mégiscsak izgatott, ezért több fórumon is feldobtam a labdát, és érdekes válaszokat kaptam. Ezekből szemezgettem most nektek.
A magas vastartalom a rejtély kulcsa?
Három online fórumba is elvittem a kérdést, és a fórumtársak többsége úgy vélte, hogy a rózsaszínű Himalája só a magas vas(vegyület) tartalmának köszönheti a színét.
Ez hétköznapi nevén a közönséges rozsda, vasérc (és baráti körük). Mivel ezek vízben oldhatatlan vegyületek, ezért természetes, hogy a pohár alján fognak dekkolni. Ez egyébként más természetes, adalékanyagmentes bányászott sóra is igaz állítás. Mindegyiknek van ugyanis több-kevesebb ásványi anyag tartalma (pl.kalcium, magnézium, vas stb.), és ezek egyéb vegyületei. Ezek egy része felszívódik a szervezetben, a másik része kiürül a szervezetünkből. A parajdi sóra például a szürkés szín jellemző, a só ízét, zamatát állítólag ezek a benne levő ásványi anyagok adják.
Ha egy só teljesen fehér és tapadásmentes, ott kell inkább gyanakodni- figyelmeztetett egy természetgyógyász fórumtársam. Ez szerinte teljesen normális dolog. Inkább az a természetellenes, ha agyon van fehérítve, és soha nem tapadnak össze a szemcsék.
Kősó és némi téglapor?
Ne legyünk naivak. Köztudott tény, hogy sajnos ma már a kínai hamisítványt is hamisítják. Igaz ez a sókra is, legyen szó akár a parajdiról, akár a Himalája sóról. Volt, aki arról mesélt, hogy sikerült már olyan Himalája sót vásárolnia, amelyen a Made in Taiwan felirat díszelgett. Többen is azon a véleményen voltak, hogy a Himalája só hamisítása már szinte része a piacnak. Ehhez a legolcsóbb sót használják fel, amit egy kis színezékkel ütnek fel.
Ez csak kosz?
Volt olyan vélemény is, hogy egész egyszerűen sima kosz van a poharam aljában, amit kiváló marketingfogások sokaságával juttatak el az asztalomra. Ami a Himlája só színét adja, az szükségszerűen szennyeződés, mert egyébként egész egyszerűen nem érdemes visszaszínezéssel hamisítani. Kibányásszák koszosan, aztán bezacskózva már mehet is a fogyasztóhoz.
Vagyis lehet, hogy egy koszos sóért fizetünk jóval magasabb árat?
Végül, de nem utolsó sorban…
Azzal sem ár tisztában lenni, hogy bizony léteznek valóban szennyezett sók. Ezek főként a felszíni vagy felszínhez közeli bányákból kerül kereskedelmi forgalomba. S hogy mi az oka szennyezettségüknek? Elsősorban a tonnaszám kiszórt káliumos, foszforos, nitrogénes műtrágyák bemosódása a kitermelendő sórétegekbe. Érdemes tehát nyomonkövetni a Nébih oldalát, ahol sóteszteket is találhattok!