A minap nagy tumultus fogadott az élelmiszerbolt hűtőpultja előtt. A gyerekeknek épp arról beszélt tanáruk, hogy mire 
figyeljenek a tej vásárlásakor. Amikor rákérdezett, mit is jelent az UHT jelzés a dobozon, csak zavart nevetgélés hallatszódott, ezért rövid, praktikus mondatokban foglalta össze a lényeget. Mondandóját egyébként elsősorban a lányoknak célozta, aztán kitért arra is, hogy mi mindenre kell figyelni egy termék megvásárlásakor. Zsírtartalom, cukortartalom, fehérje…ezek sokunknak hétköznapi kifejezések. Vagy mégsem?
Gyakran hallom, hogy a család egészsége a nők kezében van. Többé-kevésbé igazat kell adnom ennek az első hallásra talán régimódinak tűnő gondolatnak.
Nálatok ki gondoskodik a téli C-vitamin bevitelről? Ki figyel arra, hogy a gyerekek és akár ti, felnőttek is hozzájussatok a napi D-vitamin adaghoz? Ki gondolkodik nap mint nap azon, mi kerüljön az asztalra?
Ha mást nem teszel, csak arra gondolsz, hogy hogy 3-4 vagy még több ember étkezéséért vagy felelős, és az általad vásárolt és elkészített ételekből fog enni a család, akkor máris igazat fogsz nekem adni.
Sokszor eszembe jut, hogy anyu hogy készített el bizonyos fajta ételeket. Nem volt – a mai szemmel nézve – modern a konyhánk, viszont egy sor káros étel egész egyszerűen nem szerepelt az étrendünkben. Igen, 20-30 éve a legtöbb konyhában a fehér liszt, cukor, a rántás szerves része volt az étkezésünknek, és apu kis híján szívinfarktust kapott, amikor anyu az első habarással készült főzeléket elé tett. Fel is szólította rögvest, hogy ilyesmivel talán ne próbálkozzon.
Persze azóta sokat változott az ételekhez, az egészséghez való viszonyunk. Legalábbis annak, aki megteheti, hogy tudatosabban vásároljon, és merjen változtatni, esetleg kísérletezni.
A táplálkozással kapcsolatban is vannak azonban olyan mélyen gyökerező előítéletek, amelyeket igen nehéz felszámolni.
Köles? Azt nem a madarak eszik?
Korpa? Mi azt a disznóknak adtuk régen!
Barna rizsliszt? A férjem nem tűri ezeket a dolgokat az ételében.
Hagyjuk el a cukrot? Én azt biztosan nem bírom ki!
Ezek a reformkaják olyan fűrészporízűek.
S a kifogás-generátor millió ehhez hasonló mondatot tud kidobni, miközben ezek egy része mögött nincs tapasztalás, nincsenek valódi ízélmények.
Ki formál kit? Merjek-e változtatni, hogy ezzel formáljak másokat és törekedjek-e a gyerekem, a férjem egészségének megóvására?
Vagy maradjak a megszokás híve és ne kockáztassak? Merjek-e nyitott lenni? Valóban én felelek a férjem koleszterinszintjéért is?
Te mit gondolsz?