Ki van borulva. Éjszaka megint kruppos rohama volt az egyik gyerkőcnek. Előtte a másikkal voltak hasonló problémák. Azt mondja, hogy erősen fontolgatja, hogy csatlakozik a lélekturkászok táborához, hogy megértse, miért van ez így.
A gyerekek ugyanis folyamatosan betegek: lemegy az egyik antibiotikum-kúra, majd néhány napnyi egészség után újra beüt a krach. Köhögés, roham, levert állapot. Az ovi kilőve, anya meg nem érti, mit csinál rosszul. Mert csak nála lehet a hiba!
Lehet, hogy a gyerek fel akarja hívni magára a figyelmet? Így jelez, hogy többet kellene mesét olvasni, vagy autót tologatni vele. Lehet, hogy hiányt szenved valamiben? De miben?
A köhögés és orrfolyás vajon milyen lelki üzenetet hordoz?
Semmi gond! Majd elővesszük a “Tudd meg, mit üzen a betegséged” hangzatos címekkel ellátott könyveket, posztokat és igyekszünk megfejteni, mint az éjszakai álmokat Krúdy Álmoskönyvéből.
Ez a téma ráadásul remek vita-alap is a gyerekneveléssel kapcsolatos fórumokon. Asztmás, kruppos, allergiás a gyerek? Biztos az anyja az oka. Nézzünk tehát piszkosul magunkba, nyomjuk ki lelkünk fekélyes pattanásait, mert a gyerek tünetei mi magunk vagyunk. Mindig és minden esetben.
Vagy mégsem?
A modern anyuka már rég lesöpörte Spock könyveit a házi oltárról, és legalább egy Dahlke-könyv oda van készítve karnyújtásnyira, hogy a kórképek értelmezése megfelelő mederben folyjon.
Mert a legbanálisabb és a legrettegettebb betegségek mögött is feldolgozatlan lelki sérülések sorakoznak, amiket csak fel kéne ismerni a kedves mamának, és máris helyrebillenne a káosz.
A kruppról például azt írják, hogy az anya és a gyerek közti érzelmi kapcsolat sivárságának kivetülése. De az is lehet, hogy anya csak érzelmi nyomorban van, a lelke teli csalódással és teherrel, ami megakadályozza abban, hogy a gyerek gondjaival érdemben foglalkozzon.
Na, akkor leírom, hogy én meg ettől vagyok plafonon. Manapság már nem lehet csak úgy, simán betegnek lenni? Csak lelki okokból lehet taknyos, kruppos, gluténérzékeny vagy pollenallergiás a gyerekem?
Amikor a fiam többször kapott egymás után középfül-gyulladást és végre találtam egy magán fül-orr-gégészt, aki hajlandó volt elmagyarázni a gyerek betegségének lényegét, akkor szabadultam fel a lelki nyomromból, és saját magam hibáztatása alól. Ekkor értettem meg, hogy nem azért lobban be a füle, mert mert elakadt az ödipális konfliktusban, vagy mert nem reagáltam jól a szeparációs szorongására.
A lányom másfél éven keresztül volt taknyos. Kisebb-nagyobb hőemelkedés és láz kísérte a tüneteit, amire sehol nem volt épkézláb magyarázat. Vizsgálatokon voltunk, vérvétel vérvételt követett. Én pedig egyre mélyebbre ástam magam a bűntudat árokba. Szorong? Utálja az ovit, amit választottunk neki? Sokat kiabáltam vele? Türelmetlen vagyok?
Ezen ponton kerültünk be a kórházba, ahol az orrából kitenyésztettek egy baktériumot. Kapott rá egy speckó cseppet, és teljesen megszűntek a panaszok. Ennyi.
Mi a fene van velünk? Tele vagyunk aggodalmakkal, nem találunk kézzelfogható magyarázatot mindenre, és szeretnénk a miértekre megnyugtató választ kapni. A bűntudatunk alapja épp az, hogy szeretjük a gyerekünket, és segíteni szeretnénk. Mert mindennek utána akarunk nézni, és mindent meg akarunk érteni.
Ha nem értjük, elméletet gyártunk hozzá, és magunkban keressük az okokat. Ha nem találjuk, online anya-társaink rögvest felajánlják , hogy a lélek útvesztőiben készséggel lesznek az idegenvezetőink. Mert ők jobban tudják a tutit.
Tudod mit? Lazíts nyugodtan!
Kényelmes Béláné (köszönet a tűpontos kifejezésért Zazinak) pont leszarja, hogy milyen lelki megfontolásból van hasmenése a gyereknek. Néha légy Kényelmes Béláné te is!
Facebook Comments