Most kóstolsz először epret? Erről ne feledkezz meg!

Most kóstolsz először epret? Erről ne feledkezz meg!

Most kóstolsz először epret? Erről ne feledkezz meg!

Most, az első eper kóstolgatása közben felrémlett egy gyermekkori emlékem. Tavasszal, ahogy a zsebkendőnyi kiskertből leszedtük az első borsót, kihúztuk a legfinomabb retket és újhagymát, aztán sorra kerültek az idénygyümölcsök is a tányérainkba, az első harapás előtt mindig el kellett skandálnunk egy versikét:

“Újság hasamba

Hideglelés katlanba

Hasfájás a pokolba”

Anyu váltig állította, hogy ezzel a pár sorral biztosan elűzzük a gyomorrontást, és nem lesz semmi bajunk a gyümölcsöktől sem.

Persze ez nem teljesen volt igaz, mert nekem speciel mindig ducira dagadt a fülem az epertől, de azért mégis ragaszkodtunk a verses szertartáshoz.

Ennek a kis rigmusnak egyébként számtalan, tájegységenként eltérő változata van, és állítólag már a középkorban is skandálhatták a betegségektől félő emberek. Elsősorban azok, akiknek a még éretlen gyümölcsre fájt a foga, és így akarták elkerülni a garantált gyomorrontást.

Íme néhány változat:

Újság hasamba, hideglelés a papra.

Újság hasamba, kolera az urakba.

Újság hasamba, hideglelés a bokorban.

Újság hasamba, fogfájás az urakba, hasfájás a pokolba.


Újság hasamba,

Betegség a pokolba!

Ördög bújjon

Az urak hasába!

Más értelmezés szerint ezzel a ráolvasással a friss, az adott évben először fogyasztott, újdonságnak számító gyümölcsöket szerették volna élvezni az emberek a rájuk törő ártalmak (rosszullét, allergia, túlérzékenység) nélkül. Ezek szerint elődeinknek is akadtak emésztőszervi problémáik, és a kimondott szó varázserejére bízták magukat.

Az eperrel egyébként is érdemes csínján bánni, mert sokaknál okozhat kellemetlen tüneteket (csalánkiütés, duzzanat, viszketés) így csak óvatosan kóstolgassuk!

No, és persze nem árt, ha a verset is elszavaljuk mellé.

Szerintem ez is érdekelni fog


Facebook Comments