A kontinens első szabadtéri sportversenyét 1875. május 6-án Budapesten rendezte meg a Magyar Athletikai Club (MAC). Ennek emlékére 2000 óta május 6-án ünnepeljük a Magyar Sport Napját.
A mai nap apropóján egy rendhagyó összeállítást készítettem olyan költőkről és írókról, akik maguk is sportoltak. És szívesen beszéltek sportélményeikről vagy épp a fair playről.
1. Góg és Magóg fia focizott is: Ady Endre a pályán!
Ady Endre 1899-ben Debrecen első csapatában futballozott, méghozzá az 1899-es debreceni joghallgatók csapatának volt a tagja. Ez azért figyelemreméltó információ, mert Magyarországon csak két évvel korábban játszották az első rendes meccset!
2. Az író, aki olimpiát is nyert: dr. Mező Ferenc
Dr. Mező Ferenc író, sporttörténész, tanár, aki Grünfeld Ferenc néven látta meg a napvilágot 1885-ben, és a latin és görög nyelv mellett testkultúrát is tanított, nem emelkedett ki sportolóként, mégis aranyérmes olimpikon lett. Az 1928-as amszterdami olimpián ugyanis még létezett az úgynevezett szellemi olimpiai bajnokság, ahol Az olimpiai játékok története című munkájával elnyerte az aranyérmet. A könyv, amit a Magyar Olimpiai Bizottság kissé fanyalogva, az esélytelenek nyugalmával nevezett be, több évnyi kutatómunkával készült. Állítólag olyannyira nem bíztak a helyezésben, hogy Feri bácsit nem is delegálták. Itthon, családja körében, a rádióból tudta meg, hogy 15 alkotás közül az ő művét ítélték a legjobbnak, és első helyezett lett.
Ez a szellemi olimpiai megmérettetés egyébként 1912-től 1948-ig tartott, és a sport népszerűsítése volt a feladata.
3. Vackor szülőatyja a Fradiban játszott: Kormos István
Kormos István költő, író, műfordító, bohém életébe simán belefért a foci is: állítása szerint még a Fradi ifjúsági majd felnőtt csapatában is magára ölthette a zöld-fehér mezt. A focikarriernek a világháború vetett véget, ami miatt felfüggesztették a bajnokságot, a játékosok pedig a pálya helyett a frontra mentek.
Állítólag az író- és költőtársak valóságos futball istenségként kezelték Kormost, aki akkor bukott le, amikor egyik költőtársa utánanézett játékosi karrierjének. A 40-es évek híradásai nemhogy nem méltatták szegényt, de egyenesen csapatának kerékkötőjeként emlegették, aki miatt vesztettek. Innentől fogva folyamatos cukkolásnak volt kitéve.
4. A legjobban futó és bridzsező író: Ottlik Géza
Ottlik Géza író kiváló sportoló volt, nyaranta rengeteget kerékpározott, futott, úszott és teniszezett Gödöllőn barátjával, Kriesch Matival. Megszállottan űzte az atlétikát, mert úgy vélte, hogy centiméterrel és stoperral lemérhető, salakon produkált tiszta és megfellebbezhetetlen eredményeket itt lehet igazán elérni. Ezzel szemben azt vallotta, hogy a futballban – akárcsak az életben – sok függ az erőszaktól és a megfélemlítéstől.
Ottlikot egyébként 1923-tól katonai alreál- és főreáliskolákba íratták be szülei, és itteni élményei kapcsán mesélt arról is, hogy:
“az intézet egyik legjobb atlétája voltam. Magasugróbajnok az alreál végén, futó-, súlydobó – és 16 éves koromban már 100 méteres bajnok. Nyáron civil egyesületben versenyeztem.” (Népsort, 1981.)
Végül korán abba kellett hagynia a versenyzést, mert sportszívet meg gyomorsüllyedést kapott.
Ottlik azonban nemcsak az atlétikában remekelt, hanem kiváló bridzsjátékos is volt. Sőt! Külföldön igazából játékosként ismerték. Egy skót szerzővel, Hugh Kelsey-vel közösen jegyezték az Adventures in Card Play című könyvet, ami 1979-ben jelent meg angolul, magyarul pedig a Kalandos hajózás a bridzs ismeretlen vizein címmel vehették az olvasók a kezükbe 1997-ben.
Fogadjunk, hogy nem is hallottatok róla, hogy 2007-ben az American Contract Bridge Leauge hivatalos szakértői Ottlikék könyvét a világ több ezer bridzskönyve közül a harmadik legjobbnak szavazták meg!
Ottlik bridzsszenvedélyére jellemző, hogy amikor egyszer elhívták az ELTE bölcsészkarára, hogy beszélgessen a diákokkal, megkérdezte, hogy a bridzsről kellene-e társalogni. Amikor kiderült, hogy az irodalomról, akkor csak ennyit felelt:
– Akkor nem.
5. Nádas Péter, aki nagyon szereti a futást
Nádas Péter író, drámaíró és esszéista köztudottan rajong a futásért.
Egy 2016-os interjúban így vallott róla:
“Az a nagyszerű benne, hogy futás közben nincs összefüggő gondolkodás. Gondolattöredékek, érzemények, ötletek, a bejáratott asszociációs rendszer ki van lökve a szokásos keretéből”. (Forrás)
Zárógondolatként Ottlik fair playről szóló gondolatait szeretném itthagyni nektek:
“A rossz közösségi rendet nem átrendezéssel kell javítani, nem a hatalom igazságos elosztásával az adott rossz emberanyagban, hanem bele kell dobni valami jót. Közénk, ócska stricik közé. Például, sportszerűséget. A játék tisztaságát. Divatot csinálni az eleganciából”.
Nyitókép: Fortepan, 1932. Adományozó: Kőszegi Anna