Vajon túlélne az én generációm egy katasztrófahelyzetet? -morfondíroztam magamban tegnap a bevásárlás közben, miközben az előttem álló idősebb hölgy épp azt fejtegette, hogy:
“Jól fel kell készülni a járvány miatt”
S ahogy elhadarta a praktikus tanácsokat a körülötte lévőknek, egyúttal rohamtempóban pakolta tele a bevásárlókocsiját kenyérrel és ásványvizes flakonokkal. A kora alapján úgy saccoltam, hogy tudja, miről beszél, és valószínűleg átélt már ettől keményebb helyzeteket is pár évtizeddel korábban.
Hazaérve aztán gyorsan átpörgettem az online híroldalakat, ahol úgy tűnik, hetek óta felülír mindent a koronavírus:
- Karanténban egy kecskeméti diák
- A soproni női kosárcsapat váratlan döntést hozott a koronavírus miatt
- Van már magyar fertőzött
- Mekkora léket üt a gazdaságon a koronavírus?
Ízlelgetem ezt az utolsó címet. Mi lenne, ha hirtelen tényleg megváltozna minden, ami az eddigi nyugodt, kiegyensúlyozott életünket jellemezte? Ha holnaptól kénytelenek lennénk lemondani kedvenc sétáinkról a parkban; ha nem tudnánk bejárni a munkahelyünkre vagy nem válogathatnánk kedvünkre a boltok polcairól?
Mi lenne, ha a gyerekeid hamarosan már nem amiatt hisztiznének, hogy miért nem vetted le a bőrt a csirkecombról, mert már hús sem lesz. Mi lenne, ha nem az lenne a legfőbb baj, hogy nincs wifi minden szobában, hanem az, hogy lesz-e elegendő védőmaszk a családnak? Túl tudnánk-e élni egy ilyen helyzetet?
A szüleink és mi
A mi szüleink a háború utáni generáció tagjai, de még ők is megtapasztalták a nélkülözést, és beléjük égett, hogy előrelátóan kell beosztani az élelmiszereket. A mi szüleink még elkerítettek egy kis szegletet a hátsó udvarban, ahol apró veteményes volt, vagy 2-3 csirke kapirgált. Nekünk még volt hobbitelkünk, ahol megtermeltünk ezt-azt. A szüleink a nincsből is tudtak teremteni, a semmiből házat felépíteni kalákában, és titokban Szabad Európát hallgatni akkor is, amikor tilos volt.
Apámtól tanultam…
Apám azt tanította, hogy meg kell tanulni függetlenedni másoktól, amennyire csak lehet, mert soha nem tudhatjuk, mi fog történni a világban. Ha házad van, legyen olyan, amit te magad fűthetsz!- hangoztatta gyakran. Legyen egy kazánod, napkollektorod, legyen egy kút az udvarban és megművelhető földed, tarts állatokat! Szerezz praktikus tudást, minél többet!- mondta el újra és újra. Így is éltünk.
Nekem meg kellett tanulnom autókereket cserélni, ott voltam, amikor betont kevertünk, én hordtam be a fát telente a házunkba, és nem válogathattam többféle ebéd közül.
Apám bölcs gondolatain a világ hanyatlásáról mindig csak nevetgéltünk. Amolyan apokaliptikus víziónak tűntek , amelyek a 21. században kissé már korszerűtlennek is hatottak.
És most itt ülök a virtuális híreket lapozgatva, és úgy érzem, mintha megérkeztünk volna abba a világba, amiről mesélt.