A lányom ballagási bankettjén tudatosult bennem először, hogy valahol nagyon lemaradtam. Arról persze keringett mindenféle történet, hogy micsoda próbafrizurák készültek már hetekkel a nagy nap előtt, és hogy micsoda ölre menő harc bontakozott ki kisvárosunkban, hogy mindenki a megfelelő időpontot csíphesse meg a fodrászánál.
De ezek a műkörmök…nos, ezek még engem is megleptek. Akármerre néztem ugyanis, mindenütt kanárisárga és mindenféle színben pompázó méretes műanyag darabkákat láttam. 14 éves leányzók, akiknek láthatóan komoly erőfeszítést igényelt még az is, hogy a csodás báli ruhákat viseljék, inkább a műkörmökbe kapaszkodva igyekeztek kétségbeesetten átlépni a felnőtt nők világába.
A lányom persze kioktatott, hogy rajta kívül szinte mindenki kisírta magának a műkörmöket otthon. De vajon miért?
Nem vagyok a műköröm ellensége, korábban írtam is erről egy részletesebb posztot, de azt nem tudom megérteni, hogy miért nem lehet egy korban hozzájuk illő, szolid darabot felrakatni. Hovatovább, mi szükség arra, hogy póthajakkal és műszempillákkal feltűzdelve libbenjen be ez a korosztály egy iskolai eseményre?
Közben döbbenten mesélik a szépségiparban dolgozó ismerősök, hogy a vasalt haj, 4D-s pilla és agyondíszített hatalmas körmökre olyan nagy a kereslet, hogy nem győzik munkával és szakemberrel. Mesélik, hogy ha a fodrász beteg mer lenni, és épp a kórházi ágyban fekszik, a kedves kuncsaft hisztériázva hívja fel és teremti le, hogy “Ki fogja most felrakni a póthaját? És hogy menjen így utcára?”
Más meg azért csinál cirkuszt, mert a pillása nem hajlandó súlyos tízezrekért sem felrakni 6D-s szempillát neki. Ezek a nők valóságos sokkot kapnak, ha műköröm nélkül kell az utcára kilépniük, vagy a műszempillájukat nem tudták felrakatni.
Mindig felmerül bennem a kérdés, hogy vajon kinek kellenek ezek a mű dolgok? A férfiaknak? Vagy a nők generálják a műszempilla-műköröm körüli hisztériát?
Lányok, miért hiszitek azt, hogy a paplanszáj, csücsörítés, pucsítás és több kilónyi műanyag szép?
És a másik dolog, ami kikívánkozik belőlem, hogy ez a sok kakastaréj, pávatoll és csillámpóni cseppet sem olcsó mulatság. Nemrégiben a szemembe vágta valaki (aki történetesen épp egy nő volt), hogy
“Nem akarok a zsebedben kotorászni, de nem mindenki engedheti meg magának, hogy a gyereke magántanuló legyen. Ez olyan úri huncutság”.
Nos, kis híján visszavágtam én is. Nem, valóban nem engedheti meg magának. Én viszont úgy döntöttem, máshová helyezem a hangsúlyt az életemben, és ennek megfelelően ezekért fogok anyagi áldozatokat hozni. Nekem nem kell műszempilla, műcickó, műhaj és műköröm. Nem fogom ezeknek az árát a Insta és Facebook kirakatba hajigálni, hanem tudásba, könyvekbe, tanulásba és valódi értékekbe és élményekbe szeretném invesztálni. Szerintem add össze egyszer, mennyit költesz havonta ezekre a cuccokra.
És sorry, de én egész életre tervezem a műanyagmentességet.