Van, hogy egy film vagy egy könyv a múlt olyan mélységes feneketlen kútjából húz elő emlékeket, ami magát az emlékezőt is megdöbbenti.
Láttad már az HBO dokumentum filmjét (Az amerikai tornászbotrány belülről), ami az amerikai tornász csapatban történt, éveken át eltussolt, titkolt molesztálsáról szól?
Larry Nassar sportorvosként éveken át molesztálhatott kislányokat, s mindezt úgy, hogy nemcsak a lányok között volt ez állandó téma, de időről időre a tornász szövetség és a hatóságok látómezejébe is került az ügy. Mégsem történt semmi. A történet legrémisztőbb része talán mégis csak az, hogy a molesztálások egy része a szülők előtt zajlott: a gyerek azt hitte, hogy ez a különös módszer a bevett orvosi protokoll része, ezért nem mert szólni a szüleinek. A jelenlévő anyukákat és apukákat pedig a férfi az egész kezelés alatt folyamatos, kedélyes beszélgetéssel terelt el.
Nassar számára játszi könnyedséggel ment a lelki manipuláció, a nyomás alá helyezés és az érzelmi zsarolás, miközben a lányok megértő orvosaként, a “jó zsaru” szerepében tetszelgett a sokszor kíméletlen környezetben. Egy ilyen zárt és szigorú szabályok szerint működő tornászközeg, mint amiben mozoghatott persze kiváló vadászterep volt ennek a vadállatnak. A tornászvilágban ejtett zsákmányai pedig a lehető legdurvább traumákat szenvedték el: öngyilkosság, étkezési zavarok, depresszió, szégyenérzet és testképzavar kísérte az útját Nassarnak, ahol a szavahihetőségét, a magáról kialakított képet hosszú évekig semmi nem tudta megdönteni. Még akkor sem, amikor már megérkeztek az első jelzések, hogy valami nincs rendben a doki körül.
Ha megnézed a filmet, te is ugyanazokat a kérdéseket fogod feltenni, mint én, ebben biztos vagyok. Hogy történhetett mindez meg? Miért nem hitt ezeknek a lányoknak senki? Miért tussolták el az újra és újra felbukkanó gyanút? Hogy lehet az, hogy egy szülő nem hiszi el, hogy a lánya igaza mond?
És szentül meg vagy győződve, hogy veled ez nem történhet meg. És te mint szülő biztosan észlelnéd a jeleket.
Biztosan?
Bennem vajon miért nem merült fel, hogy elmondjam a szüleimnek, hogy az autós oktatóm időről időre a combomra csúsztatta a kezét, amikor a volán mögött ültem? Miért éreztem zavart, és miért nem szóltam erről otthon?
Szülőként vajon belegyeznél-e abba, hogy a kisgyereked nélküled menjen be egy vizsgáló helyiségbe az orvossal, ahol egy nagyon kellemetlen és váratlan vizsgálat következik? Miért nem mondja el az orvos, hogy mi vár erre a gyerekre? Egyáltalán: szüksége van-e erre a vizsgáltra?- sok-sok kérdés, ami lehet, hogy épp akkor merül fel az emberben, amikor megnézi ezt a dokumentumfilmet.
“Mélységes mély a múltnak kútja. Ne mondjuk inkább feneketlennek?”-kérdi Thomas Mann a József és testvérei-ben. Nem, szerintem ne hívjuk feneketlennek.