Apám akkurátus ember, és gyerekkoromban nem egyszer hallottam tőle egy-egy jól végzett munka után, hogy: “Áll, mint Katiban a gyerek”. Fogalmam sem volt, hogy állhat egy magzat az anyja hasában, meg úgy egyáltalán: mi köze az elvégzett munka minőségének ehhez a furcsa közmondáshoz?
A napokban megint szembejött velem ez a mondás, és most nem voltam rest utánanézni.
Szóval: miért is áll Katiban a gyerek?
És 42 évesen tárulkozott fel előttem a nagy titok: Kati nem más, mint a bébikomp korai őse, ami főként a paraszti társadalomban kapott nagy szerepet. A folyton izgő-mozgó gyerek ugyanis sok fejtörést és gondot okozott, miközben szüleik dolgoztak volna. Ha nem volt nagyobb gyermek vagy idősebb rokon, aki vigyázhatott volna rá, akkor bizony “magad uram, ha szolgád nincs”, ki kellett találni valamit. Idősebb emberek mesélték, hogy voltak, akik a földek végében beásták egy kis gödörbe a kicsiket (csak a fejük látszott ki) hogy, amíg végigértek a soron a kapálással, el ne szökjenek, ne történjen bajuk.
Ennek egy kicsit barátságosabb verziója volt a Kati, amit állókának, állószéknek is neveztek. Ezt többnyire fából készítették, és egy kis székhez hasonlított, aminek a közepén egy lyuk volt található. Ebbe rakták a járni még nem gyerkőcöt, aki kénytelen volt benne álldogálni, kibújni viszont nem tudott belőle. Később kis kerék is kerülhetett a különös szerkezetre, így már sétálgatni is lehetett benne.
Kati tehát amolyan bébiszitter volt, ezért kaphatott női nevet.
Ne legyen kétségünk, hogy kényszerű megoldás volt ez a szülők számára, a gyermeknek pedig piszok kényelmetlen, ráadásul – a bébikomphoz hasonlóan – rettentően egészségtelen is. Ebben az eszközben ugyanis a még járni nem tudó gyermek lábaira, gerincére olyan terhelés kerül, melyre csontozata és izomzata még nem készült fel.
Érdekesség, hogy bár nálunk a 19-20. században volt használatos, id. Pieter Brueghel 1580-ban készült Gyermekjátékok című festményén már láthatunk egy ehhez hasonló eszközt.
Ez tehát Kati nagy titka.
