Egyre gyakrabban szembesülök azzal különböző fórumokban, hogy kétségbeesett anyukák kérnek tanácsot egymástól. Tudniillik az a gond, hogy unatkoznak a 8-10 éves gyerekek, és – amikor együtt vannak – a szüleik nem tudják lefoglalni őket. Nyilván, ez a probléma egész évben fennáll, de a nyári hónapokban lesz a leglátványosabb. Volt már uszoda, játszóház és kalandpark, gyerekjóga és mini főző-tanfolyam. Anyuka és apuka lassanként a feje tetejére áll, de ahogy telik a szünidő, egyre nagyobb fejtörést okoz: Mivel foglaljam le a gyereket?
Kövezzetek meg, de én azt vallom, időnként nem árt, ha hagyjuk a gyereket unatkozni, és nem kell azonnal televízió elé ültetni vagy tabletet préselni a kezébe. Az unalmas percekben ugyanis előbb-utóbb teret nyer a kreativitás, és a gyerek varázslatos módon többnyire talál valami elfoglaltságot magának.
Őszintén? Nem emlékszem arra, hogy valaha mondta volna azt a szüleimnek, hogy “Unatkozom”. Egyrészt nem igen volt idejük azzal foglalkozni, hogy engem szórakoztassanak a nyár minden percében; másrészt, ha apám úgy ítélte meg, hogy felzabál az unalom, akkor mindig talált valami ház körüli hasznos elfoglaltságot, hogy kitöltse az üres perceimet. Így aztán saját jól felfogott érdekemben, nem emlegettem olyasmit, hogy unom magam, és nem terültem el látványosan a kanapén világfájdalmat festve az arcomra.
Ha a nyolcvanas évek nyaraira gondolok, eszembe jut, hogy folyton az udvaron, kertben és az utcán lógtunk. Mindig másik szomszédnál játszottunk, és anyánknak gyakran fogalma sem volt, merre járunk. Simán eltöltöttünk akár egy egész napot az árokparton, a Kemping kerékpárunkon vagy a városban lófrálva.
És mindenből képesek voltunk játékot csinálni.
A pitypangból akkoriban még nem salátát készítettünk, hanem bóbitáját ész nélkül fújtuk egymás hajába, vagy a szárából láncszemeket fűztünk össze.
És emlékeim szerint sípokat gyártottunk belőle. Ehhez csak annyi kellett, hogy az egyik végét kissé össze kellett nyomni, aztán bele lehetett fújni.
Azonnal nyúltunk az akácfa leveléért, hogy “Szeret-Nem” játékot játsszunk. Emlékszel? A kis leveleket sorban le kellett tépkedni, miközben mindegyikhez a szeret kijelentést vagy ennek fordítottját társítottuk. Alig vártuk, mit hoz az utolsó levél. Persze volt ennek egy izgalmasabb mantrája is. Én úgy ismertem, hogy: “Szeret-Nem-Szívből-Titokból-Fájdalomból-Keveset-Semmit”. Az utolsó levélre jutó állítást pedig arra véltük igaznak, akire a tépkedés közben erősen koncentráltunk.
A margarétából gyűrűt kanyarítottunk az ujjunk köré, amiben a virág volt a kő. Ehhez a szárba (a fej részénél) egy kis lyukat fúrtunk a körmünkkel, és itt fűztük át a szár végét.
A pásztortáska pajzs alakú termését a száránál meglazítottuk egy kissé, és csörögtünk vele.
Te is ragasztottál Pinokkió orrot magadnak a juharfa terméséből?
Ha neked is a “Tyúk vagy kakas?”- játék jut eszedbe erről a képről, akkor te sem sokat unatkoztál régen nyaranta! Az ujjunk közé csippentettük a virágot alul, majd felhúztuk a szár végébe. Előre lehetett tippelni hogy kakas vagy tyúk lesz belőle. Mindenféle gizgazzal, fűfélével(angol perje, csomós ebír) lehetett játszani.
A modern változatban már a “Királylány vagy boszorkány?”-kérdés hangzott el.
No, és mit ettünk ész nélkül minden nyáron? Marékszám zabáltuk a papsajt termését. Te is?
Mostanában szinte nem is látom sehol. Mesélj, te miket játszottál nyaranta?
