“A harmadik nap volt a legkeményebb”

“A harmadik nap volt a legkeményebb”

“A harmadik nap volt a legkeményebb”

Évek óta feszegetem a határaimat. Kíváncsi vagyok, mit bírok kihozni magamból, hogy vajon tényleg léteznek-e lehetetlen célok és álmok?

Egy hét hús nélkül? Végül is miért ne tudnánk kipróbálni?

Egy héttel ezelőtt a reggeli élő adásunkban merült fel, hogy szívesen kipróbálnánk egy rövidebb időszakot hús nélkül. Igen: én és a férjem.

Először igen bátran úgy véltük, hogy “Ide nekünk, az oroszlánt”. Ne csak maszatoljunk, hanem csapjunk bele egy igazi vegán hétbe. A tej már évek óta nem része az étrendünknek, ehhez már csak a tojást és a sajtot kellene hozzácsapnunk. A férjem különösen lelkes volt, én azonban sejtettem, hogy bőven elég lesz, ha először csak a húst iktatjuk ki az étrendünkből, és megnézzük, hogy hat ránk ez a váltás. Így végül abban maradtunk, hogy koncentráljunk egy teljesen húsmentes hétre, és később lépjünk tovább, ha késztetést érzünk.

A minket követőknek minden nap posztoltunk egy-egy képet, történetet erről a 7 napról, és mi magunk is megbeszéltük az új étrenddel kapcsolatos tapasztalatainkat.

Talán a legérdekesebb része ennek a kalandnak, ahogy a környezetünk reagált.

A férjem hirtelen áldozati szerepbe került…

…akinek bizonyára komoly traumát okozhat ez a kihívás, és álmában is pincepörkölet eszik székelykáposztával. Sőt, talán titokban rá-rájár a hűtőszekrényre, és éjszaka próbálja orvosolni a húshiány okozta traumát. Nyilván, a férfi szerephez jobban illeszkedik ez a kolbászos-mangalicás-pörköltes vízió, nem?

A fotó a szerző tulajdona. A képen szereplő fickó meg a férje

Többen is jelezték, hogy a disznótoros mulatságok közepette (tudniillik épp a városi disznótoros fesztiválra időzítettük a kihívást) valódi kín lehet, hogy nem hurka-kolbásszal ütjük el a hétvégét, hanem egy batátával és mindenféle színes zöldséggel.

Mások időről-időre hangot adtak megdöbbenésüknek, és nem győzték hangsúlyozni, hogy ők egy percet sem bírnának hús nélkül meglenni, mert ez nettó önkínzás, mazochista éheztetés.

A fotó a szerző tulajdona

De vajon tényleg az lenne?

Nem csak a fejünkbe ültetett sztereotípiák és magunknak gyártott szorongások játszanak velünk?

Persze nem mondom, hogy teljesen zökkenőmentes volt ez a hét, hiszen a 3. napon egyszerre ütött be mindkettőnknél a mentális megtorpanás. Ez némi emelt hanggal, egy kis ajtócsapkodással rövid véget is ért, de sikeresen átlendültünk rajta.

Ezt követően teljes természetességgel simult be az életünkbe a tény, hogy a heti nagybevásárláskor nem dobtunk húst és felvágottakat a bevásárlókocsiba. Helyette avokádót, fügét és spenótot vadásztam, miközben volt bennem némi szorongás, hogy a futóedzéseim mennyire fogják szeretni az új étrendünket.

Ők viszont, köszönték szépen, kiválóan megvoltak hús nélkül is. Ahogy mi is.

Kihívás teljesítve. S hogy lesz-e folytatás?

(folyt. köv.)

Facebook Comments