Hoppá! Ez a három virsli bukott meg az ellenőrzésen

Hoppá! Ez a három virsli bukott meg az ellenőrzésen

Hoppá! Ez a három virsli bukott meg az ellenőrzésen

Szerintem szilveszterkor az is garantáltan virslit fog enni, aki egyébként egész évben hanyagolja ezt az élelmiszert. És hála a jó égnek, a két évvel ezelőtti szabályozásnak köszönhetően már nem kell attól tartanunk, hogy a fazékba dobott virsli egy többnapos norvég vízihulla ujjaihoz fog hasonlítani, mire a tányérunkra kerül. Az Élelmiszerkönyv idevágó rendelkezése szerint ugyanis a korábbi 40% helyett 51 %-ot el kell érnie a virsli hústartalmának.

https://ezegychopper.cafeblog.hu/2016/10/10/virslihusipari-hulladek/

Arra azonban, hogy miért is kell nekünk virslit enni szilveszterkor, igazából semmiféle konkrét magyarázat nincs. A szokás feltehetően Németországból ered, no meg a szilveszteri malacevés hagyományából. Ezek szerint a kurtafarkú kitúrja a földből a szerencsénket, így jobb, ha ő kerül tányérra a hal és szárnyas helyett. Bár, ha komolyan akarjuk venni a sertés-hagyományt, akkor nézzük meg alaposan, miből is készült a választott termék, hiszen napjainkban számos kiszerelésben és ízben is megvásárolhatjuk.

Én például remek érzékkel szerzek be erős pistás és chilis változatot, amit aztán nagy anyázások közepette konstatálok otthon, de esküszöm, hogy nem az én hibám. Azt észrevettétek, hogy ezeken a termékeken kb. csak egy 5 mm-es chili-paprika képe emlékezteti a vásárlót arra, hogy épp egy lángoló virslivel készül eltenni láb alól a családot?

Kép csak illusztráció! (A szerző tulajdona)

A virsli egyébként is óriási háborúzásokat képes kiváltani. A hagyományos vagy frankfurti, roppanós vagy nem roppanós, füstölt vagy épp sajtos képes több részre szakítani a családot, és többpártrendszert kényszerít(ene) a háziasszonyi diktatúrámba.

Amiatt mindenesetre ne főjön a fejünk, hogy valami húsipari hulladékot vásárolunk be, hiszen a hírek szerint kormányunk már hadrendbe állítota az évvégi virsli osztagot, és az ITM akkreditált Élelmiszer és Vegyipari Laboratóriuma húszféle virslit vizsgált meg. Az ellenőrzés a virslik fehérje-, zsír-, nedvesség- és sótartalmára terjedt ki, és három virslinek sajnos nem sikerült a vizsgát abszolválnia.

Ezek a következők voltak: 

Hercsi Bécsi virsli (Gy: Her-Csi-Hús Kft.)

LANDHOF Frankfurti sertés virsli

PIKOK füstölt sertésvirsli (Gy: Animex Kutno Sp.z.o.o.)

Hogy mi volt a baj ezekkel?

Az egyik termék zsírtartalma meghaladta az előírt határértéket, egy másiké pedig a címkén feltüntetett értéknél volt jelentősen magasabb. A harmadik esetben pedig a termék fehérjetartalma nem érte el az Élelmiszerkönyvben előírt minimumot. Vagyis nem kell attól tartani, hogy az egészségre veszélesek lennének.

De milyen leleményes is a kereskedelem: az egyik áruházlánc épp a hatósági teszten elmeszelt egyik virslivel készül a szilveszteri szezonra.

40 százalékos leértékeléssel tolná le a fogyasztók torkán.

További infók a bevizsgált virslikről ITT

 

 

Facebook Comments