Emlékszel még ezekre? dr. Bubó 25 aranyköpése

Emlékszel még ezekre? dr. Bubó 25 aranyköpése

Emlékszel még ezekre? dr. Bubó 25 aranyköpése

Bizton állíthatom, hogy  én voltam az egyetlen notórius dr. Bubó olvasó a tapolcai könyvtárban, aki rongyosra olvasta azt a pár példányt, ami elérhető volt a gyerekkönyv részlegen. Az olvasás és a kötelező rajzfilmsorozat mellett megszállotan másoltam ki a könyvből  az összes állatfigurát, és bevallom, hogy felnőttként sem csökkent a lelkesedésem az uhu-bagoly és páciensei iránt.

Kicsoda dr. Bubó?

Dr. Bubó az általános kistojás-iskolás éveit követően a Szederi Indáziumban érettségizett, majd  az Orvosi Begyetemen folytatta tanulmányait. Orvosi desszertációját Erdei Bogyókúra címmel a táplálkozás kór-szerű kérdéseiről írta meg, mellyel  huhogányos fokozatot szerzett. Rendelőjét egy tölgyfa belsejében rendezte be, és Ursula nővér lett nélkülözhetetlen asszisztensnője és segítője a gyógyításban. A doki megrögzötten hiszi, hogy minden betegség pszichoszomatikus, de diagnózisaival folyton mellétrafál, így a betegek nem kapják meg a várt gyógyulást. Nem mintha ez különösebben  kedvét szegné a mi doktorunknak.

Dr Bubót szerintem nem kell bemutatnom. A Kérem a következőt! című sorozat ikonikus figurája is Nepp József ceruzája alól kerüt ki, és állítólag azért lett bagoly, mert Nepp gyerekkori doktorbácsiját ez a figura tudta leginkább felidézni.  A Bubó név pedig fülesbagoly latin neve után született meg.

Nepp József mellett Ternovszky Béla és Jankovics Marcell, továbbá a rímhányó Romhányi József volt az animációs sorozat  alkotógárdájának tagja, és – bizonyára sokan emlékeztek még rá -, hogy minden egyes epizód a doki valamely neves professzorától tanult bölcs mondásával zárult.

Ezekből gyűjtöttem most össze több mint kéttucatnyit, és bátran kijelenthetem, hogy ezek a bölcseletek korántsem veszítettek érvényességükből.

  1. Állapíts meg bátran bármilyen bajt, előbb-utóbb majd csak beszerzi a beteg!
  2. Ne vedd el a beteg kedvenc rögeszméjét, hátha rosszabbat szerez helyette!
  3. Egy orvos azzal még nem segít páciensén, ha elkapja tőle a betegséget.
  4. Az elmegyógyász csak akkor tévedhet nagyot, ha nem állapít meg semmit.
  5. Ha a lúdtalpasnak betétet írsz fel, arra is ügyelj, hogy ne belsőleg vegye be!
  6. Feltűnési viszketegséged, akkor múlik, ha a másikét kell vakarnod.
  7. Ha az amputálást akarod gyakorolni, próbálkozz a százlábúval!
  8. Egyetlen jó orvosi tanács is képes megtölteni a rendelődet.
  9. Soha se add fel teljesen a reményt, mert egészség ellen is van orvosság.
  10. Bizonyos esetekben úgy tudja az orvos a gyógyítás leghatásosabb módját megközelíteni, ha távol marad.
  11. Sok esetben már az is számottevő, ha az orvos életben marad.
  12. Jó, ha minél többen kapják meg a bajt, mert annál nagyobb lehet a gyógyultak száma.
  13. A kis baj akkor válik jelentéktelené, ha egy nagyobbat is sikerül a beteggel beszereztetnünk.
  14. Sosem szabad a lázat annyira enyhíteni, hogy a beteg kihűljön!
  15. Sajnos, az egészség nem fertőző.
  16. Ne terjessz el egy ragályt csak azért, hogy legyen mit megfékezned!
  17. Némely betegség akkor gyógyítható a legjobban, ha távol tartod az orvost.
  18. Egy rövidlátó politikus mindig győz, ha az ellenfele vak.
  19. Egy hibás kezelés azért veszedelmes, mert könnyen meggyógyulhat tőle a beteg.
  20. Az erős szervezet még az egészséget is képes legyőzni.
  21. A divatőrület olyan járványos kór, mely leggyorsabban a  megfékezés útján terjed.
  22. Előfordul, hogy más nemakarásának a te nyögésed a vége.
  23. Bizonyos esetekben a gyógyítás kulcsa a börtönőr kezében van.
  24. Ha a diagnózisod téves, téveszd össze hozzá a gyógyszereidet is.
  25. Ne siesd el az elmeháborodott gyógyítását, mert néha jó a hülye a háznál.
Facebook Comments