Ehetetlen kaját főz a nejem

Ehetetlen kaját főz a nejem

Ehetetlen kaját főz a nejem

Kísérleti egér vagyok a feleségem konyhájában- csúszott ki egy ismerősöm szájából a mondat, amin persze nagyon jó nevettem. Kiderült, hogy az illető felesége épp paleo-korszakát éli, és egy huszárvágással átalakította a család étrendjét. Míg pénteken a megszokott ételek kerültek az asztalra, hétvégén több szatyornyi paleo alapanyaggal állított haza, s közölte, hogy új időszámítás veszi kezdetét, és mostantól mindenki átáll a paleo diétára.

Paleoztam, és minden percét utáltam

Nem fogadta egyöntetű lelkesedés a hírt, az ismerősöm például kénytelen azóta melléenni, és titokban rendelt ételekkel pótolja a hiányzó ízeket és ételeket. 

Sok-sok hasonló konfliktusról hallottam, és persze rengeteg vicces helyzettel találkoztam én magam is.

A családunkban még ma is gyakran emlegetjük, amikor anyósom a vasárnapi ebédhez feltálalta a zöld galuskát. Akkoriban még ritkaságszámba ment a reformtáplálkozás, ő viszont már 25 éve is lelkesen árulta és használta ezeket a termékeket. Így aztán úgy gondolta, összeköti a kellemest a hasznossal, és a vasárnapi galuskát összeházasítja a búzafűporral. Nos, nem aratott nagy sikert vele.

Mivel többnyire mi, nők próbálkozunk az otthoni étrend refomosításával, azért megkérdeztelek benneteket, ti hogy álltok az egészséges alapanyagok bevezetésével, és mit szól ehhez a család. Egy háztartási tematikájú fórumban nyilatkoztak a csajok arról, ki nyúl bátran a manapság divatos, esetleg még kevéssé ismert alapanyagokhoz (reformkonyhai alapanyagokhoz), és persze mit szól ehhez a család.

A válaszokból kiderült, hogy sokszor nem is olyan könnyű megszerettetni az új alapanyagokat a családdal.

Kriszti, aki állítása szerint nem egy nagy könyhatündér, és néha még az egyszerű, hagyományos főzés is igazi kihívást jelent számára, már többször próbálta bevezetni a család étrendjébe a teljes kiőrlésű lisztet. Sajnos teljes kudarcra lett ítélve a dolog.

Ritának is voltak próbálkozásai, de a maglisztek használatával igencsak befürdött, és a család sem volt vevő rájuk.

Volt, aki a cukrot szerette volna leváltani a család étkezésében. Gabriella például az édesítőszerekkel járt  nagyon pórul. Mivel a családjukban van cukorbeteg, ezért kísérletezni kezdett az édesítőszerekkel, de az ezekből készült sütemények igencsak meghajtották az arra érzékenyeket: ” Ízre nagyon finom volt, és szerencsére két mellékhelyiség van a házunkban”-foglalta össze a végeredményt Gabi.

Van, ahol a molylepkék vetettek véget az étrendváltó hangulatnak. Bogi bevallása szerint vannak időnként fellángolásai, amikor is megvesz mindent, majd a molylepkékkell együtt mennek a kukába az új szerzemények.

Júlia pedig így foglalta össze 3 mondatban hasonló kísérleteit:

“Egyszer jutottam addig, hogy pár dolgot megvettem. Aztán ellepték a konyhát a molylepkék. Kidobáltam mindent és isteni jelnek vettem, hogy maradjak a jólbevált kajáknál”. 

És mi újság a Cafeblog bloggereivel?

Morvai Linda a Konyhalál blog szerzője saját bevallása szerint nem követ semmiféle étkezési irányzatot, de egy csomó extra dolog áll a spájzában,  mert imád  új dolgokat kipróbálni. A legtöbb ilyen alapanyagot időszakosan használja, egy ideig rákattan, majd elfelejtődik, aztán újra előkerül. Van, ami nagyon bejön, és van persze, ami végleg a feledés homályába vész. A félresiklott kísérletek között említette meg, amikor kókuszliszttel akart palacsintát sütni, mert egy finom kókuszos aromájú palacsintáról ábrándozott, de a liszt olyan mértékben szippantotta magába a nedvességet, hogy végül nem sikerült belőle értékelhető palacsintát összehoznia. 

Lindánál egyébként a kókusztejpor a nyerő, amit nem egészen rendeltetésének megfelelően használ: “Úgy eszem, mint régen a sima tejport, másra nem használom, csak így, imádom”-avatott be személyes titkaiba a Konyhalál bloggere.

A Bakancs és Fakanál bloggere is szívesen kísérletezik bio vagy paleo termékekkel. A kókusztejpor például hegyekben áll nála, mert – Lindával ellentétben – nem aratott sikert de, kedveli a hajdinát, a bulgurt és a kuszkusz is kedvenc lett. Sok új fűszert próbál ki szívesen: a fekete sót nagyon kedveli, de a parajdival nem találja el a sózást soha.

Sallai Kinga, aki a Sweet and Crazy blogban alkot csodálatos tortákat, szintén szívesen kísérletezik új alapanyagokkal. Emlékezetes kudarca volt a mákliszttel, amit a darált mák kiváltására vélt alkalmasnak, de nem vált be a csere. Mivel a kisajtolt zsiradék nagyon hiányzott belőle, ezért nem állt össze a tészta, és egy csomó mindent kellett beletennie, hogy ehető legyen. Kinga rengeteget kísérletezik természetes színezőkkel is (kurkuma, liofilizált gyümölcsök, stb.) Nehéz velük elérni, hogy szép, homogén színt adjanak, az ízük viszont ne domináljon, és az állagot se vigyék el teljesen, de ezt izgalmas kihívásnak tartja. Az egészséges édességek hajszolása kapcsán speciális lisztekkel és édesítőkkel is próbálkozik természetesen, de a tapasztalatok nagyon változóak. Egy sütinél ugyanis rengeteget számítanak az arányok, amit például egy 4-szeres édesítő teljesen fel tud rúgni.

És veled mi a helyzet? Mi mindennel kísérletezel otthon, és hogy fogadja ezt a család? 

Kíváncsi vagy rá, mennyire vagy otthon a reformélelmiszerek világában?

Felismered ezeket az alapanyagokat? Teszteld!

Facebook Comments