Alig léptünk át a júniusba, és én gondolatban már Szent Iván éjjelére készülök.
Nem telik el év ugyanis, hogy ne történjen valami izgalmas ezen az éjszakán. Régen, amikor egy múzeumban vezethettem kávézót, a múzeumok éjszakája mindig varázslatos volt. Óriási tömeg, felejthetetlen programok, tűzugrás, kosztümös bemutatók. Aztán megálmodtuk a barátainkkal a Szent Iván éjjeli Lámpás futást, ahol pár tucatnyi futóval éjszaka indulunk át a szomszéd településre lámpákkal és fényekkel felszerelkezve.
Idén még tovább bővült a Szent Iván-éji programok sora, hiszen iskolát szeretnénk indítani elsős gyermekeinknek, ezért egy ízig-vérig vidéki, hangulatos nyáresti vacsorával vendégeljük meg támogatóinkat. Szent Iván éjjelén bármi megtörténhet, ezért mi magunk is már hetekkel korábban elkezdünk készülődni rá.
Sokan nem is tudják, hogy a keresztény naptárban ez a nap egyébként Keresztelő Szent János ünnepe (születésének időpontját ünnepeljük). Ezt a hónapot őseink Szent Iván havának nevezték Keresztelő Szent János tiszteletére, az ünnepet pedig Szent János éjszakájának is nevezik nálunk (Az Iván név a régi magyar Jovános, Ivános alakból származik).
De mit evett Keresztelő Szent János?
Idén végre rászántam magam, és egy kicsit jobban utánaolvastam annak, mi mindent lehet tudni Keresztelő Szent Jánosról, és azonnal rá is akadtam egy igen érdekes információra vele kapcsolatban.
János, aki az írás szerint Jézus rokona volt (Zakariás és Erzsébet fia) a kereszténység fontos, szimbolikus alakja a Jordán melletti pusztában kezdett prédikálni, és aki megvallotta bűnét, azt megkeresztelte (megmártotta a Jordán vizében). Isteni parancsot követve keresztelte meg Jézust (Mt 3,13–17 par.), és bizonyságot tett róla.
Máté evangéliumából azt is megtudhatjuk, hogy János aszkéta életet élt, „Teveszőr ruhát, és dereka körül bőrövet viselt, tápláléka pedig sáska és erdei méz volt” (Máté 3,4) továbbá gyakran böjtölt. (Máté 9,14 ; Máté 11,18-19). És itt álljunk is meg egy pillanatra! Sáskát, Egy szent?
Valóban szokás volt akkoriban sáskát enni?
Mózes III. könyvében a következőt olvashatjuk: „Minden szárnyas féreg, a mely négy lábon jár, útálatos néktek. Csak azt ehetitek meg a négylábú szárnyas férgek közül, a melynek lábain felűl szökő-szárai vannak, hogy szökdécselhessen azokkal a földön. Ezeket egyétek meg azok közül: az arbé-sáskát az ő nemével, a szolám-sáskát az ő nemével, a khargol-sáskát az ő nemével és a khagab-sáskát az ő nemével.” (III. Mózes 11.)
Vagyis a sáska fogyasztása nem számított bizarrnak akkoriban. Izraelben a fejét, lábait és a potrohát eltávolították és csak a torát ették meg. Ezt nyersen nyersen, sütve, vagy a napon történő szárítást követően fogyasztották el, sóval ízesítették vagy ecetben, mézben pácolták.
Más források szerint miután a sáskát megszárították, összetörték és liszttel keverték el, amelyből aztán lepényt sütöttek. Ez volt a sáskalepény, amit mézbe mártva fogyasztottak. Ez a sáskalepény- amit nevezhetünk ókori proteinlepénynek is – lehetett János napi eledele.
Az, hogy János ilyesfélét evett volna tehát cseppet sem meglepő. Pusztában élt és prédikált, ahol ez egy nagy valószínűséggel könnyen megszerezhető táplálék volt. Ezt látszik megerősíteni az is, hogy az a görög szó, melyet Máté használ, a sáskák rovarcsaládjára utal (ma Acrididae néven ismert).
Ugyanakkor a középkorban már nem igen tudták elfogadni a sáskát evő szent képét, ezért igen színes és sokféle elmélet látott arról napvilágot, valójában mit is fogyasztott János a pusztában. Volt, aki szerint valamilyen halféleségre történhetett utalás a Bibliában, de a legelterjedtebb elképzelés szerint János a karobfa termését fogyasztotta. Ezt a fát sáskafának is nevezik, hiszen amikor fa virágzása után termésre fordul, akkor a friss és zsenge hajtásai kísértetiesen hasonlítanak a sáskákra.
Nos, János állítólag az arrafelé is honos karobfa hüvelyes zsenge termésének a magvait fogyasztotta valójában. Ennek a fának a termését, amikor beérett, lisztté őrölték és sokféle étel alapanyagaként használták. Sőt! A mai napig nagy népszerűségnek örvend a reformélelmiszerek között, és János történetét megismerve már érthető, miért nevezzük szentjánoskenyérfának.
A Jeruzsálemi Bibliakommentár szerint a későbbi hagyományban Keresztelő János a szerzetesek modellje lett (akik nem szándékoztak húst enni); és mivel ebbe a képbe nem igen illett bele a sáskaevés, ezért szentjánoskenyérként értelmezték újra .
Szent János étkezési szokásait feltérképezve jutott eszembe, hogy bizony volt olyan múzeumok éjszakája Szegeden, ahol az egyik program épp a sáska elkészítése és fogyasztás volt. Akkoriban nem is értettem, hogy illeszkedik ebbe a napba ez a bizarrnak ható esemény. Bár, Fazekas Sándor híres beszéde óta tudjuk, hogy ezzel azért csínján kell bánnunk, hiszen a sáskaevés állítólag nekünk nem igen fekszik.
https://www.facebook.com/hirtv/videos/1822539137764641/
Zsuzsi blogján, az Egy egészségesebb élet-en számos további érdekességet olvashatsz a karobról. KATTINTS IDE!