Gyógyszertárban ácsorgok többedmagammal. Előttem egy hölgy, aki annyi receptet ad be a kisablakon, amennyit még életemben nem láttam egy ember kezében.
A gyógyszerész kérdezi is, hogy adjon-e zacskót, mire a hölgy mutatja a hatalmas bevásárlótáskát, amibe aztán – nem túlzok – percekig pakolja a saját és a férje gyógyszereit. Próbálom elképzelni, hogy bírnak ekkora mennyiséget bevenni ketten, és hogy létezik-e gyógyszeradagoló doboz, amibe ez a menyiség belefér. Kétlem.
A következő pillanatban már arról panaszkodik, hogy 90 ezerbe kerül az új inzulinpumpa, de a Tb-támogatásnak köszönhetően kevesebbet kell érte fizetni. Így is 11 000 Ft-jába fog azonban kerülni.
– Már cukorbetegnek sem éri meg lenni-mondja sértődötten – majd azt is hozzáteszi, hogy ő bizony nem tud lemondani az édességről és a süteményekről, bármennyire is elcseszettek az eredményei.
Mit akar, doki?
Én meg arra gondolok, hogy vajon mit fog szólni, ahhoz, ha az orvosa az életmódjára vonatkozó, igencsak húsbavágó kérdéseket fog feltenni neki hamarosan. Mit fog arra a kérdésre váalszolni, hogy mindent megtesz-e azért, hogy az állapota ne romoljon?
De miről is firkálok itt?
Miközben GDPR-lázban ég a fél ország, alig-alig hallani arról, hogy egészségügyi adatgyűjtésre kötelezi a háziorvosokat az a jogszabály, amely idén júliustól lép életbe. Ez egy olyan személyes egészségügyi profil elkészítését jelenti, amelyben tetőtől-talpig feltérképezik a pácienseket, majd valamennyi adatukat rögzítik az úgynevezett elektronikus törzskartonon. Erre állítólag azért lesz szükség, hogy a házi orvos komplex képet kaphasson a betegről, és eldönthesse, hogy egy-egy betegség mekkora rizikófaktort jelenthet az esetében. Így szeméylre szabottabb segítséget, terápiát tud javasolni.
2018. július 1-jétől az orvosoknak három éve lesz arra, hogy a betegek adatait feltöltsék az erre szolgáló informatikai rendszerbe úgy, hogy évente a biztosítottak legalább 30 százalékát lefedjék.
Mit jelent ez a gyakorlatban?
A házi orvosod egy sor dolgot meg fog tőled kérdezni, hiszen ebben a bizonyos új törzskartonban a saját kórtörténeteden (műtétek, diagnózisok, védőoltások) túl a családodra (pl. volt-e a rokonságban szélütés, infarktus, cukorbetegség vagy daganat), a szociális hátteredre, a munkakörülményeidre, az életmódodra és lelki egészségedre vonatkozó sok-sok kérdés is szerepel. Igen, ezek nagy része meglehetősen bizalmas információ, amit – a személyiségi jogok miatt – aggályosnak is tartanak a szakértők. Ne felejtsük el, hogy ezek az adatok- ha csak nem tiltakozunk a rögzítés ellen- felkerülnek egy adatbázisba, amelyhez gyógyszerészek és orvosok férhetnek majd hozzá.
Ugyanakkor a törzskarton-felhördülés kapcsán épp Duda Ernő szuper Tedx-es előadása jutott eszembe (Betegségügy vagy egészségügy?), ami arra fókuszált, hogy miért ülünk fordítva a lovon.
Vagyis miért várjuk meg, amíg a nyakunkba zúdul egy sor betegség, hogy aztán heroikus küzdelmek árán, milliókért meggyógyítsanak bennünket? Logikus a kérdés: nem lehetne esetleg elébe menni ennek?
A “betegségügy” jelenleg finanszírozásának 97%-át fordítja gyógyításra és csak 3 %-át a megelőzésre!- sorolja a sokkoló adatokat Duda Ernő.
Belenéztem ebbe a bizonyos házi orvos törzskartonba
Vajon az ilyen jellegű kérdések és adatgyűjtések segíthetnek a perevencióban? Esetleg a “betegségügy”-et valóban egészségüggyé szeretnék változtatni?
- Véleménye szerint Ön mennyit tehet az egészségéért?
- Végez-e legalább 30 perces mérsékelt fizikai tevékenységet naponta?
- Az elmúlt 12 hónapban milyen gyakran fogyasztott Ön egy alkalommal 6 vagy annál több alkoholtartalmú italt?
- Dohányzik-e jelenleg?
- Átlagosan hány cigarettát szív el naponta?
- Ébredés után mennyi idő múlva szívja el az első cigarettáját?
- Szándékában áll-e letenni a cigarettát a következő 30 napban?
- Milyen gyakran fogyaszt zöldséget vagy gyümölcsöt?
A lelki életünkre vonatkozó kijelentések is komoly szembenézésre kellene, hogy késztessenek, mielőtt eldöntenénk, hogy mennyiben igazak ezek az állítások ránk:
- Úgy látom, hogy a jövő reménytelen, és a helyzetem nem fog javulni.
- Minden érdeklődésemet elvesztettem mások iránt.
- Fölösleges igazán törni magam valamiért, amit akarok, mert valószínűleg úgysem érem el.
- Sötéten látom a jövőmet.
Nos, a kérdés az, hogy vajon mennyire fogunk megnyílni a házi orvosunk előtt.
Egy alkoholista – akiről az orvosa is tudja, hogy az- vajon beismeri-e, hogy alkoholista. És, ha nem ismeri be, akkor ő papíron nem lesz alkoholista? Ez esetben semmi teendő vele?
Egy depressziós vajon meg fogja-e osztani legbelső titkait egy járóbeteg rendelésen a házi orvosával?
Egy túlsúlyos páciens vajon mennyiben ad őszinte választ az életmódját firtató kérdésekre?
Ti mit gondoltok?
És egy zárójeles megjegyzés: Az életmódra, szociális háttérre vonatkozó kérdésekre nem kötelező válaszolni. Ugyanakkor – bürokrácia ide vagy oda – önmagunkkal szembenézni mégiscsak érdemes alkalomadtán.