Az a kövér csaj, aki nem akar sovány lenni, hazudik

Az a kövér csaj, aki nem akar sovány lenni, hazudik

Az a kövér csaj, aki nem akar sovány lenni, hazudik

Rippel Ferit nagyon bírtam néhány évvel ezelőttig, amíg elsősorban arról lehetett olvasni, hogy milyen különleges produkciókkal léptek fel testvérével többek között a világhírű Cirque du Soleil előadásain is. Aztán – ahogy hirtelen a bulvármédia kellős közepébe csöppent, ahol egy tál lencséért árulta magánéletét, házassági válságát, majd barátnőinek listáját – , egy csapásra megszűnt a szimpátiám.

Simán lekövérezte Király Lindát és Tóth Verát

Nos, néhány napja azzal volt tele a média, hogy Rippel -Erőember -Feri lekövérezte Király Lindát és Tóth Verát, egy olyan rendezvényen, ahol a két hölgy is fellépett, és mindezt  fiatal és csinos barátnője előtt, akit állítólag roppant kellemetlenül érintett a dolog.

Az ügy többfelé is vetette hullámait: megtudhattuk, hogy a rendezvényen, ahol inspiráló hölgyeknek osztottak díjakat, Rippel Feri úgy érezte, hogy fogadatlan prókátorként, belecsap némi életmód tanácsadásba, s mivel nem akart köntörfalazni, nemes egyszerűséggel magához intette Lindát és Verát, majd kerek-perec közölte velük, hogy kövérek. Így. A felháborító apropó egyébként az volt, hogy Vera és Linda – minő skandallum- egy-egy pohár bort szerettek volna inni, ami Rippel szerint televan cukorral, és – testalkatukat elnézve – nem helyes, ha ilyet fogyasztanak.

Aztán figyelmeztette őket a kövérséggel járó egészségügyi problémákra és életminőség romlásra, majd egy remek marketinghúzással némi árukapcsolást is csempészett a dörgedelmes mondandóba: 300+áfáért szívesen összeállít egy komplett programot számukra, amivel lefogynának. Mármint 300 000+áfáért.

https://www.instagram.com/p/Bfs2TIYBwPy/?taken-by=keto_rippel

Rippel – hogy tovább borzolja a kedélyeket -, azt is beleszőtte mondandójába, hogy minden kövér csaj hazudik, aki azt mondja, nem akar jó nő lenni, majd példaként tolta maga elé 22 éves barátnőjét, aki szerinte kifogástalan testalkattal rendelkezik.

A két énekesnő persze roppant mód megalázva érezte magát, Rippel pedig az ügy kirobbanását követően sem erőlködött túlzottan a bocsánatkéréssel, hiszen ő csak az igazságot mondta.

Most lépjünk azon túl, hogy  – bár valóban van alapja a kövérséggel járó egészségügyi kockázatoknak – Rippel Feri mégiscsak elefántként gyalogolt be a porcelánboltba. Egyértelmű, hogy a helyhez és az alkalomhoz nem illő stílusban és módon akarta eladni a portékáját, amihez már Nagy Duett körüli hírverés is kellő reklámfelületet biztosított neki. Hogy miről is van pontosan szó?

Arról, hogy Rippel idő közben helyet kért az életmód guruk Parnasszusán.

Rippel 100 évet ígér a pénzedért

A negatív reklám is reklám, szokták volt mondani, és bizony a két ismert énekesnő lekövérezése egy jól megtervezett önreklám kissé modortalan kivitelezése lehetett. Kevesen tudják, hogy öt évvel ezelőtt Rippel a ketogén diétával változtatott életmódján, sőt  önmagát az egészség nagykövetének beállítva immár egy komplett- 100 évet garantáló – életmód programot  és útmutatót is megálmodott az őt követni szándékozóknak.  Rippel programjában kiemelt helye van annak, hogy a mentoráltja megtanulja és megértse testének működését továbbá a helyes étkezés és folyadékfogyasztás, valamint a rendszeres testedzés, a fizikális, a mentális és emocionális egészség  fontosságát.

A kulcs persze a ketogén diéta 

Az étkezésben a ketogén diéta az, amivel – Rippel szerint – a szervezet beindítja az öngyógyítási folyamatot és átalakítja az energiaforrást a mérgező cukrokról az egészséges zsírok irányába. A ketogén diétában igen kevés szénhidrát áll rendelkezésre, ezért a máj a zsírokat zsírsavakká és ketonokká bontja le. A glükóz helyett ebben az esetben a ketonok játsszák az energiahordozó szerepét. A diéta hatására éberebbé válhatunk, elmúlik az agyi tompultság, a fáradtság, nyugodtabbak vagyunk, és jobban alszunk, sőt sportteljesítményünk is javulni fog -ígéri Rippel. 

https://www.instagram.com/p/BcXvsjRBkJn/?taken-by=keto_rippel

Rippel életmód programjában a ketogén étkezés mellett kiemelt helyen szerepel a szűrt vizek fogyasztása, a megfelelő légzés, a toxikus anyagok kerülése és helyettük a bio alapanyagok mindennapi használata.

Nos, ennyi a 300 000+áfa rövid története.

Facebook Comments