Olvasd a Bibliát, és nem leszel rákos!

Olvasd a Bibliát, és nem leszel rákos!

Olvasd a Bibliát, és nem leszel rákos!

Kásler Miklós, magyar onkológus, egyetemi tanár, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója, műkedvelő történész nevét az elmúlt napokban az is megismerhette, aki korábban esetleg nem hallotta. Ő lett ugyanis Balog Zoltán utódja az oktatást és az egészségügyet is összefogó Emberi Erőforrások Minisztériuma élén. Kásler professzor 4 orvosi szakkönyvet, 65 könyvrészletet, több mint 250 magyarországi és külföldön publikált közleményt jegyzett, és több száz   kongresszuson tartott előadást.

Aki beüti a nevét a You Tube-on, számtalan nemzeti-ezoterikus-vallási vonalon mozgó előadást, beszélgetést találhat vele  ezen a platformon. A professzor úr soha nem rejtette véka alá, hogy a hitnek fontos szerepe van az életében. Egyik interjújában így vall erről:

“A legkomolyabb természettudósok szinte mindegyike hívő, Einsteintől kezdve Szentágothai Jánosig tart a sor. Utóbbi azt mondta, addig nézte a macskák agysejtjeit, amíg megtalálta Istent. Isten léte mellett szól minden, és semmi sem szól ellene. Attól, hogy nem tudom érzékelni csökevényes érzékszerveimmel, még létezik”. (Forrás)

Kásler Miklós azonban az elmúlt napokban elsősorban nem ezek miatt került a figyelem középpontjába, hanem néhány olyan igen erősnek tűnő kijelentése miatt, mint, amit az alábbi videóban is meghallgathattok:

A Tízparancsolat betartásával tehát jó eséllyel elkerülhetjük a halálos betegségeket-állítja a professzor, ami sokaknál kiverte a biztosítékot, és persze azóta már internetes mémek is születtek róla:

 

 

https://www.facebook.com/ujramegujra/posts/1780895931971992

Nocsak. Szóval, aki következetesen betartja a Tízparancsolatot, az hosszú, egészséges életre számíthat?

Sokan épp attól tartanak, hogy a “Tízparancsolat, mint a legtökéletesebb népegészségügyi gyűjtemény”a kormány új egészségpolitikai nézeteit hivatott tükrözni.

A másik nagy port kavart kijelentés egy nyilvános fórumon hangzott el, ahol Kásler professzor gondolatait idézte az előadó, ifj. Lomnici Zoltán.

Ezek szerint Nigéria lakosságának több mint 80%-a (legalább 100 millió ember) AIDS-es (és a gondolat folytatásaként azt is megtudhatjuk, hogy a megerőszakolt svéd lányok közül 5-ből 4 elkapta a HIV-fertőzést, illetve az AIDS-et.)

Az ominózus gondolatot ti is meghallgathatjátok (52 perc 40 mp-re érdemes tekerni):

https://www.facebook.com/berkecz.balazs/videos/2034444126772027/?t=3136

Mit is mondhatnánk? Kissé erősnek tűnik ez a kijelentés, amit a Nigéria Szövetségi Köztársaság budapesti Nagykövetsége Facebook közleményben cáfolt is:

Tehát a tények: az Egészségügyi Világszervezet (WHO), illetve az UNAIDS 2016-os adatai szerint megközelítőleg 3,2 millió nigériai él HIV-fertőzéssel. Ez a szám Nigéria teljes lakosságának 1,7%-a, szemben a Kásler úr által említett 80%-al.

Ez – azt hiszem kijelenthetjük -, hogy jóval nagyobb hibahatár, mint amivel – példának okáért – egy tisztességes közvéleménykutató dolgozhat.

És még egy gyöngyszem, ami szintén Facebookon keringett a napokban. Ha eddig nem lett volna magyarázat arra, miért halnak meg korábban a férfiak, akkor íme a megoldás szintén Kásler professzortól:

“Ha már szóba került az életkor, én mindig arra gondoltam, hogy a férfiak valóban korábban halnak meg, ők élnek a nőkkel. A nők pedig a férfiakkal élnek, és lehet, hogy ez a magyarázat.”
(Kásler Miklós, 2018. március 27.)

Csak halkan kérdezem: ehhez vajon mit fog szólni Nagy Anikó,  egészségügyi államtitkár,  Novák Katalin családügyi állímtitkár és Szabó Tünde sportért felelős államtitkár, akik főnöküket tisztelhetik hamarosan Kásler Miklósban?

 

Facebook Comments