Egyre gyakrabban tűnt fel a kávézónkban ez a furcsa házaspár. Sürögtek-forogtak, szívesen elegyedtek szóba velem, de volt valami idegesítő közvetlenkedés a viselkedésünkben, ami nem igazán tetszett.
Néhány hét után a pasas, miközben épp a rendelését adta le, mintegy spontán arról kezdett mesélni, hogy ő milyen ismert és híres sebész volt, de sajnos nem jelentett perspektívát neki a magyar bérezés. Aztán sztorizgatott még az állandó túlórákról, a megbecsülés teljes hiányáról, a ritkán látott családról.
De most bezzeg más a helyzet. Néhány éve ugyanis- így a pasas- maga mögött hagyta az egészségügy romjait, és saját üzleti palotát épített az asszonnyal karöltve, ahol minőségi idővel gazdálkodhat családjával együtt. Komolyan, mint egy komplett Disney-mese-futott át az agyamon, miközben a borravalóval együtt a kéretlen élettörténetet is bezsebeltem a kötényembe.
No, ezen a ponton már sejtettem, hogy egy egy újabb MLM-es üzleti lehetőség kapujában ácsorgok, kezemben a két kapucsínóval, és nem is tévedtem. Mire mindent elrendeztem az asztalon, már egy totális lúzernek éreztem magam, aki itt robotol álmai kis kávézójában, egy patináns múzeum épületében ahelyett, hogy csillagokat és gyémántokat gyűjtene, amiket Seychelle-szigeti utazásra válthat be.
Mire leszedtem az üres csészéket, már egy komplett kis pakk volt a kezemben forradalmi étrend-kiegészítőkről, sminktermékekről, tisztítószerekről és egy halom csentresről. A képeken elégedetté és boldoggá photoshopolt párok és családok mosolyogtak vissza, és szinte hallottam a fogaik közül kiszűrődni, hogy életem lehetőségét szorongatom épp a hónom alatt. Igaz, mindezt szelíd erőszakkal tuszkolták oda.
Este, ahogy hazaértem egy laza mozdulattal be is hajítottam a dobozhalmok közé a csodakatalógust, és mivel épp költöztünk, sajnos nem sok időm volt a 21. század legtutibb üzletével foglalkozni.
Tulajdonképpen el is felejtettem volna a dolgot, ám néhány nap múlva megjelent az MLM- házaspár, és sértődötten kérte számon, hogy miért nem kerestem egyiküket sem telefonon és emailen. Mindketten kifejezték mélységes döbbenetüket, mert ők rettentő ambiciózusnak gondoltak, és most hatalmasat csalódtak bennem. Igaz, azt nem sikerült megtudnom, hogy mire alapozták az ambiciózusságomat, a férjem szerint a verhetetlen mézes melange-om lehetett tökéletesre rétegezve.
Mikor közöltem a szomorú hírt, hogy nélkülem épül tovább a piramis, és legyenek kedvesek másutt keresni a rabszolgákat, akik összehordják a luxusnyaralást, az MLM-guruvá vedlett doktor legszigorúbb hangján közölte, hogy ez esetben szolgáltassam vissza a drága katalógust, amit szívességből adtak nekem. Merthogy az nagyon drága ám. Az a sok szép színes fotó, csillogó fogsorok és szélben feszülő vitorlák nekik is pénzbe kerülnek, nem is beszélve a katalógus műbőr kötéséről. Na, azon például praktikus kis műanyag patent is van.
Hát, mondtam neki, hogy éppenséggel nagy szükség lenne most nálam is a dolgos kezekre. Ha elugranak hozzánk dobozolni, garantáltan előkerül az MLM-biblia is.
Aztán gondolatban felidéztem magamban a Tóték idevágó utolsó sorait, és hangosan nevetve otthagytam a szoborrá fagyott álompárt:
“- Hová lett az új margóvágó, kedves Tót?
Tót megpróbált válaszolni, de ez csak a harmadik nekifutásnál sikerült neki.
– Levittem a kertbe, mélyen tisztelt őrnagy úr.
– Miért? – csodálkozott az őrnagy. – És hová?
– Csak ide a mályvákhoz – mondta szolgálatkészen Tót. – Tessék parancsolni, mindjárt megmutatom”
Idézet forrása ITT