És a te tested miért akar kövér lenni?

És a te tested miért akar kövér lenni?

És a te tested miért akar kövér lenni?

Ez a készítmény biztosan fog nekem segíteni? És mégis mennyi idő alatt fogok vele lefogyni? Már mindent kipróbáltam, de hasztalan. Mit tegyek?

Számtalan kérdés, melyet nap mint nap feltesznek az elkeseredett fogyni vágyók. Holott a kérdésekre a válaszokat egy belső feltérképezéssel kellene kezdeni.

Érzelmi húrok

Jon Gabriel könyve (Gabriel-módszer), a szerző saját fogyásának történetét tárja az olvasó elé, és egyúttal egy olyan egységes szemléletű módszert is bemutat, amely  első olvasatra talán kissé meglepőnek tűnik.

Jon 200 kg feletti súlynál döntött úgy, hogy fogyni szeretne. Még dr. Atkinst is felkereste, de mivel nem sikerült fogynia a módszerével, a doki kiabált vele. Ekkor kezdett bele tudományos kutatásaiba. Fokozatosan eszmélt rá arra, hogy a fizikai tényezők mellett a lelki mozgatórugóknak is nagy jelentősége van fogyás-törtènetünkben.

Az általa csak ZSÍR-programnak keresztelt állapot leállítása szerinte azért nehéz feladat, mert a kövér ember teste kövér akar maradni. Ezen kell az elme hatalmának felülkerekednie, hogy elérjük az ideális testsúlyunkat.

Az első lépesek egyike, hogy a kövér embernek  nem drasztikus fogyókúrával kellene sanyargatnia magát, nem csodagyógyszerektől kell remélnie a túlsúly leadását, hanem fel kell kutatnia, hogy teste miért választotta a kövérséget. Miért akar vajon kövér lenni?

„ A kövérséged egyetlen oka, hogy a tested valami miatt azt gondolja, hogy az a jól felfogott érdeke, hogy kövér legyen. Amint azonosítottad a problémákat és foglalkozol velük, minden megváltozik” (Jon Gabriel 19.p)

Érzelmi elhízás

A Gabriel-módszer szerint, ha a túlsúlyod mögött valamilyen érzelmi ok húzódik meg, akkor a kövérséged a biztonságot jelenti számodra, ami megvéd az érzelmi stressztől.

A kövérség tehát nem más mint egy túlélési stratégia, amiben az ételhez és az étkezéshez nem feltétlenül társulnak pozitív érzelmek vagy gondolatok. Ez esetben ugyanis az evés nem öröm, hanem cél a kövérség eléréséhez.

Amennyiben érzelmi elhízás okozza tartós túlsúlyunkat, akkor először ezt kell felismernünk magunkban, majd elhárítanunk. Amíg ugyanis nem térképezzük fel ezeket az okokat, addig teljesen felesleges diétás tervet összeállítani, vagy ide-oda kapkodni a fogyókúrás készítmények között.

A zsírod mint távolságtartó

Az érzelmi kövérség mögött számtalan ok lehet, ám egy valami közös bennük: mindegyik valamiféle bántalmazásból ered. A zsír egyfajta védőzónát képez köztünk és a külvilág közt, ami biztonságérzetet ad, és el lehet elrejtőzni mögé.

De melyek lehetnek ezek a bántalmazási formák? Nézzünk most néhány jellegzetes példát!

28827373706_0e87012434

Mentális és érzelmi bántalmazás

Olyan személy vagy személyek vannak jelen az életünkben, akik uralkodni akarnak felettünk, érzelmileg manipulálnak, fenyegetően lépnek fel velünk szemben, és megsértik a határainkat.

Ez lehet a partnerünk, a főnökünk, az édesapánk vagy bárki más.

Mivel úgy érezzük, hogy nem tudjuk felvenni a kesztyűt és elmenekülni is képtelenek vagyunk, ezért a magunkra növesztett zsír fog naggyá tenni bennünket. Gabriel szerint ez hasonló az állatvilágban is: vannak állatok, amelyekhez azért nem tudnak a ragadozók hozzáférni, mert hatalmasok, ezért aztán meg sem támadják őket.

Fizikai és szexuális bántalmazás

Fizikai bántalmazás során a háj igen fontos védőpajzsot jelenthet a túlélés szempontjából. Akik gyerekkorukban szexuális bántalmazás áldozatai lettek, azok a túlsúlyuk növesztésével érték el sokszor, hogy a bántalmazó elveszítse érdeklődését irányukba.  

Az áldozat azonban kitörölhetetlenül összekapcsolta a háj=biztonság, védettség gondolatát, ami a későbbiekben gátja lehet az egészséges súly elérésének.

Önbüntetés

Ha nem tudjuk magunkat elfogadni, haragszunk valamiért magunkra vagy úgy érezzük, hogy valamit hibáztunk (nem vagyok jó feleség, nem vagyok jó anya stb.), akkor egyúttal úgy is érezhetjük, hogy nem érdemeljük meg a szeretetet, mások megbecsülését és a számunkra ideális testet. A kövérséggel büntethetjük magunkat.

28686822432_1d6b7613d0

Lázadás

Ha egy családban központi téma az egészséges életmód, a tökéletes testért való küzdelem, akkor elképzelhető, hogy a családtagok egy része egész egyszerűen lázadni kezd ez ellen.

Nem akarok olyan sportember lenni, mint az apám. Nem akarom folyton patikamérlegen kiporciózni az ételeimet, mint az anyám. Ezért aztán fellázadok és csak azért is kövér leszek.

Bánat, gyász

Sokszor a veszteségeink feldolgozásában akadunk el: valakinek a halála, munkánk elvesztése, egy szerelmi kapcsolat megszakadása eredményezhet nagyfokú súlynövekedést. A háj bezár minket, megtart bennünket fájdalmunkban.

 A zsírod mint kifogás

 Gabriel szerint a hájat sokan kifogásként használják: a túlsúlyukra fogják, hogy nincs normális párkapcsolatuk, hogy nincsen rendes munkájuk.

Szerinte azonban fordítva kell gondolkodni: könnyebb az elhízásra fogni azt, hogy pl. nincs egy rendes párkapcsolatunk, mint szembesülni azzal, hogy miért is félünk valójában egy párkapcsolattól.

156727067_a3b5e8906f_z

Mi a teendő ezekkel az érzelmi elakadásokkal?

Jon Gabriel szerint vissza kell keresnünk az érzelmi túlsúly kiváltó okát, és gyógyírt kell rá találnunk. Ehhez előfordulhat, hogy egy pszichológus vagy mentálhigiénés szakember vagy épp egy kineziológus fog segítséget nyújtani. Számomra hasonló terápiás módszer volt a pszichodráma, de maga a Gabriel-módszer is kínál egy alternatívát a zsír-programot aktiváló mentális és érzelmi stressz feldolgozására.

És hogy mikor állsz készen a változásra?

Tedd fel magadnak a következő kérdést: biztonságban érzem magam soványan? Ha erre a válaszod az, hogy igen, akkor jó eséllyel elindulhatsz a fogyás felé vezető úton.

Forrás: Jon Gabriel: Gabriel-módszer. Bioenergetic Kft. Bp. 2013.
Facebook Comments