A nők gyógynövénye: a pásztortáska

A nők gyógynövénye: a pásztortáska

A nők gyógynövénye: a pásztortáska

Gyomnak hinnéd, hisz úton-útfélen megterem, pedig a női bajok egyik legfontosabb gyógyírja lehet. Nem véletlen, hogy a népnyelv istentáskájának, kisjézustáskájának is hívta.

Érdemes egy pillantást vetni arra, mennyiféle bibliai elnevezésű gyógynövényünk van. Magam is meglepődtem, amikor a gyógynövények elnevezésének bibliai hátteréről olvasgattam, hogy milyen szép népnyelvi keresztelőn esett át egynémely gyógynövény: Jézus füve (orbáncfű), Isten almája (galagonya), Isten tenyere (ricinus), Isten szakálla (kövi fodorka). Istentáskája.

Istentáskája-a nők védelmezője

Az istentáskája elnevezés valószínűleg magyar alkotás. Vörös Éva, aki a magyar gyógynövények neveinek eredetéről illetve történetéről készített etimológiai szótárt, úgy véli, hogy a névadásra hatással lehetett a növény latin  bursa pastoris (pásztor táskája) elnevezése. A névadás alapja az lehet, hogy a növény termései kis táskához hasonlóak.

Érdekesség, hogy az Ausztriában otthonra találó Maria Treben is megemlíti:  Úrnapján szokás volt bizonyos vidékeken kis koszorút kötni belőle, amellyel aztán a házi szentélyben a Megváltó fejét díszítették.

A népnyelv nagyon szépen kisjézustáskájának is nevezi, mi azonban manapság pásztortáska néven találjuk meg hölgyek számára összeállított teakeverékekben. A neve arra utal, hogy régen a pásztorok állatgyógyászati célra használták: ellés után adták a juhoknak a növény nyers, kipréselt levét, hogy imígyen csillapítsák a méhvérzést.

A pásztortáska
A pásztortáska

Pásztortáska-a játék

Ha nem tudod, melyik növényünk a pásztortáska, elárulom, hogy – ha az internet korszaka előtt voltál gyerek, mint én – bizonyára készítettél te is csilingelőt belőle. A pásztortáskát jellegzetes szív alakú leveleiről ismerheted fel. Virágai apró, piszkosfehér színűek, melyek egész nyáron virágzanak.

A pásztortáska  termését csak meg kellett lazítani a száránál, és ha megráztad, csörgő hangot adott. Emlékszel?

Pásztortáska- a vérzéscsillapító

A pásztortáskát elsősorban mint kiváló vérzéscsillapítót említik a különféle gyógynövényes szakkönyvek. Igazi virágkorát az I. világháborúban élte, mikor szintén vérzést csillapítottak vele.

Virágos, leveles szárának felső részét használjuk, forrázatot készítünk belőle.

A pásztortáska hatékonyan csillapítja az orrvérzést, a gyomor-és bélvérzést, hatékony lehet aranyér esetén, és erős menstruációs vérzés csillapítására is.

flower-305877_960_720
A pásztortáska méhösszehúzó hatású

Aki erős menstruációs fájdalmakkal küszködik, vagy erős havi vérzése van, forrázzon le egy evőkanálnyi teafüvet egy bögrényi forró vízzel.  Fedje le, és hagyja állni 15 percet, majd langyosra hűtve fogyassza.

Itt is érvényes szabály, hogy mindig frissen készítsük el a gyógyteát, és lehetőség szerint kerüljük a fémeszközök használatát.

A pásztortáska teát célszerű már a vérzés előtt 1-2 nappal elkezdeni fogyasztani, illetve folytatni a menstruáció idején is. Naponta két csészével kell elkortyolni.

Pásztortáska- gyógyír a klimaxra

A pásztortáska klimax által igénybe vett szervezet számára is jótékony hatással bír. Hatékony lehet elhúzódó, hosszú vérzések esetén. Érdemes háromhetes kúrát venni belőle, majd egy hét kihagyás után újra lehet fogyasztani.

Amire figyelj!

A pásztortáskát várandósság és szoptatás ideje alatt nem szabad alkalmazni! Elhúzódó vagy ismeretlen eredetű vérzés esetén ne várj, ne kezdj öngyógyításba, hanem kérj orvosi segítséget!

Felhasznált irodalom:

Vörös Éva: A magyar gyógynövények neveinek történeti-etimológiai szótára, Debrecen, 2008.  (http://mek.oszk.hu/06400/06424/06424.pdf)

Szabó György-Lopes-Szabó Zsuzsa: A bükki füvesember gyógynövényei, Szabó György kiadása, 2008.

Facebook Comments