Navigare necesse est – azaz hajózni szükséges! 2000 évvel ezelőtt Nagy Pompeius e buzdító szavakkal indította útjára a Szicíliából Rómába gabonát szállító hajósokat, akik vonakodtak hajóra szállni a nagy viharban. Szóval mindenki tegye csak szépen, lelkesen dolgát, akkor is, ha menet közben tarajos hullámokon kell átevickélnie a hajójával, és ne adj Isten még léket is kap. Merthogy a szállóigévé vált mondás második fele imígyen hangzik:…vivere non est necesse – azaz élni nem muszáj.
Lehet ennél találóbb mottót találni ahhoz a kalandos utazáshoz, ami másfél hónapja vette kezdetét az életemben?
Amikor nyár végén úgy döntöttem, hogy két évtizednyi bölcsész pályafutás után megmerítkezem egy teljesen új világban, még nem sejtettem, hogy hamarosan én is ezen a bizonyos hajón találom magam, amit muszáj lesz kormányoznom, akkor is, amikor kevéssé kedvezőek a feltételek a hajózáshoz.
Persze, amikor ez a történet elkezdődött, akkor még azt sem hittem volna, hogy pár nap múlva már párhuzamosan kell a prokarióták felépítéséről, az atom gerjesztéséről, a vitális paraméterek méréséről, egészségügyi informatikáról és orvos etikáról tanulnom, miközben napi hatmillió latin szót igyekszem elkeseredetten a fejembe szuszakolni, és egyszerre csekkolom a saját és a fiam Kréta felület. No, de 35 tantárgy mégiscsak sok szervezkedést és időt követel az ember lányától.
A legnagyobb falatnak egyértelműen az anatómia és az orvosi latin ígérkezett. Ezeket némi felturbózott grafomániával, rengeteg fantáziával, memóriafogasokkal és a Quizlet folyamatos használatával igyekeztem emészthetőbbé tenni, de így is meglehetősen fullasztónak bizonyultak. (Többek között így forrt össze végérvényesen a musculus corrugator supercilii – szemöldökráncoló izom – Müller Cecília szemöldökével. Elnézést kérek a tiszti főorvos asszonytól, ezúton is!).
A papírboltos szerintem hálát ad az égnek, hogy bármikor át tudok hozzá szaladni papucsban, és a készleten lévő összes kocaktömböt és négyszínű tollat felvásárolhatom tőle.
A szeptember egyébként épp teljes káoszban, lakásfelújítással, festéssel, szigeteléssel és bútorrendezéssel telik itthon, ezért áttettem a tanulás székhelyét a nagyszobába, ahová behurcoltuk az összes cuccot, de ahol még akad egy tenyérnyi hely nekem is meg a könyveimnek is. Mivel szükség törvényt bont, így buszon, öltözőfülke előtt, bevásárlás alatt és szülői értekezlet közben is beszuszakoltam pár latin szót.
Ahhoz, hogy ennyi tárgyat időben el tudjak sajátítani, muszáj hajnalban és késő este is beiktatnom legalább 1-1 órát minden nap. Amit meg nem értek – hiszen meglehetősen szűkre szabott a személyes konzultációs alkalmak száma – arra ott a You Tube (Örök hála a Pécsi Tudományegyetem Orvostudományi Karának anatómia-sorozatáért), és van pár klassz anyagom a Krepetától, ahová még év elején becsatlakoztam pár online anatómia és szülészet-nőgyógyászat órára. Főzés, teregetés és takarítás közben mindig szólhat valami.
Be kell vallanom, hogy időnként a lányom biológia tankönyve is nagy segítségemre volt (főleg sejtbiológiából), mert igencsak rég volt már, hogy a DNS-ről, a sejtszerkezetről és az endoplazmatikus retikulumról tanultam.
Azt hiszem, ennek a 6 hétnek a legnagyobb tanulsága az volt, hogy amikor visszaülünk az iskolapadba, azon kapjuk magunkat, hogy felnőttként épp azok a szorongások és körömrágások lesznek úrrá rajtunk, amelyek kisiskolásként belénkrögzültek.
Félelem a tanulnivaló mennyisége miatt; a saját ostobaságom miatt, ami a többiek brilliáns tudása mellett még nagyobbnak tűnik; félelem, hogy merjek-e a kérdezni a tanártól, másoktól, magamtól.
Pedig azóta eltelt 10-20-30 év, és sokkal érettebbek, higgadtabbak és bölcsebbek lettünk. Legalábbis papírforma szerint.
Érdekes, hogy az elmúlt napokban több osztálytársam is arról számolt be nekem egy-egy messenger üzenetben, hogy mennyire laikusnak, mennyire idősnek és mennyire nehéz felfogásúnak érzi magát a többi osztálytársunkhoz képest. Mert olybá tűnik, hogy a képzésen résztvevők – velük ellentétben – mind szakmabeliek, fiatalok és persze kenik-vágják az anatómiát, a latint és a sejtbiológiát. Így aztán nem tudnak mást tenni, csak csendben tépelődve úsznak tovább az árral, amíg bírják.
Navigare necesse est.