Mit lehet tenni, ha Angliában mindig esik az eső, köd van, mindenki náthás, és Margo pattanásai nemhogy elmúlnának, hanem egyre sokasodnak?
A megoldás: át kell költözni melegebb ég alá, pontosabban a görög szigetvilág paradicsomi fészkébe: Korfura.
És mit tehetünk, ha nemcsak hogy eső, hideg és köd van odakint, de a gyerek egyik este már-már versenyt ugat a kutyánkkal, majd hamarosan ágynak dől?
Mondanám, hogy szívem szerint azonnal bőröndbe pakolnék mindent, és meg sem állnánk Korfuig, de jelenleg erre vajmi kevés esély van.
Másnap már sztoikus nyugalommal veszem tudomásul, hogy Korfu helyett maximum Szegedre ruccanhatnak el az apjával egy Covid-tesztre, és a 6. és 7. km között ér a hír a futópadon, hogy a gyorsteszt végén közölte a doki a kölökkel:
Tessenek karanytyénban maradni
1. nap.-Hogy szeparáljuk a gyereket?
A házi orvosunkkal való telefonos konzultáció és az ÁNTSZ szakirodalommal való találkozásom alapján kijelenthetem, hogy nagyjából erre kell(ene) berendezkednünk, ha fertőzött lesz valaki a családban.
Kész szerencse, hogy egy kiskamasz karantén nélkül is szíves örömest barikádolja el magát a szobájában, különben nagy gondban lennénk.
2. nap- Beüt a Marie Kondo-kór
A férjem eset már finoma megjegyzik, hogyha tovább sikálom a kádat, fel fogom tárni az alattunk lévő pincét is, amit 10 éve betonnal töltetett fel drága anyósom.
3.nap- A vaszektómia rejtélyes világa
Bizton állíthatom, hogy egy 10 napos karantén több szempontból is hasznos egy 10 éves kiskorú személyiségfejlődésében.
Többek között kielégíthetjük olthatatlan tudásszomját a vaszektómiával kapcsolatban (Könyörögve kérlek benneteket, meg ne kérdezzétek, hogy került szóba a dolog!) és egyúttal átbeszéljük a témával kapcsolatos egyéb tudásanyagot. Természetesen mindeközben diszkréten félrevonulunk egy másik szobába, hogy ne égjek be a család többi tagja előtt pedagógia-módszertani hiányosságaimmal…
Majd miután túl vagyunk az első sokkon, finoman jelzem neki, hogy az első iskolai napon nem kell rögvest megosztani újonnan szerzett kompetenciáját kis osztálytársaival, és hogy igazából nekünk most az árvizekről kellene tanulnunk a rendes menetrend szerint.
Gyorsan meg is veregeti bátorítólag a vállam, és biztosít róla, hogy ez a téma sokkal izgalmasabb, és tisztában van vele, nem lenne szerencsés lerántani a leplet a gólyás sztoriról.
5.nap- Jó napot kívánok! Itt az ÁNTSZ!
– Milyen volt az ÁNTSZ-es pasassal a diszkurzus?-kérdezi a férjem, miután egy 15 perces telefonbeszélgetést folytattam az ÁNTSZ nagyon precíz és roppant udvarias bürokratájával.
– Nos, elég érdekesek voltak a kérdései. Az elég érdekes alatt azt értem, hogy a kérdések a “Volt-e a gyerek lélegeztetőgépen”-től, a “Volt-e a gyerek az elmúlt 2 hétben kisállatvásáron?” kérdésig terjedtek.
7. nap- Jó estét kívánok! Itt a rendőrség!
Egy hét karantén után ránk találnak a zsaruk is. Tulajdonképp egy laza kabaréjelenetnek is beillik a biztos úr 17.30-as antréja. Elég hamar világossá válik, hogy nincs nála olyan adat, ami egyezne a valósággal. No, jó, legalább jó helyre csöngetett be- a város és az utca stimmelt.
Kizökkent az infó; – ó kárhozat!
Hogy én születtem helyre tolni azt.
Kapunk egy jóféle úri házra való piros matricát is a maradék három napra. Kicsit izgulok, mert az van ráírva, hogy csak hatósági engedéllyel lehet levenni. Remélem, ehhez nem kell majd kihívnom egy hivatalos közeget, mert mire ideérnek, éhen és szomjan halunk, az uramat meg kirúgják a melóhelyéről.
(Az idézet forrása: Gerald Durrell: Családom és egyéb állatfajták. Európa Könyvkiadó. Bp. 2009.)