– Te is a kutyádra vársz?- kérdezi tőlem a pasas a távolból, tétova ácsorgásomat látva.
– Nem, én a te kutyádra várok. Hogy elmenjen- válaszolok némi éllel a hangomban.
Akkor már öt perce keresem ugyanis a gazdáját ennek a méretes farkaskutyának, ami póráz nélkül flangál, és mint – kiderül – gazdájára sem igen hallgat.
– De hiszen ez egy szelíd kutya, soha nem bántana- jön a jól ismert válasz, aminek számtalan változatát hallottam már az elmúlt hat évben.
Kutyás mantrák-amiket már jól ismerek
Ennyi ideje futok immár bel-és külterületen is, és a sok-sok ezer kilométer mellé jó pár – kellemetlen és kevésbé kellemes – kutyás élményben volt részem.
Nem harap– Tényleg? Soroljam hány harapásom volt már?
Ne foglalkozz vele, csak hagyd ott!– És mi van, ha ő viszont nem szeretne engem ott hagyni?
Nem bánt!– Biztos vagy benne?
Csak játszani akar, mi a gond?– Az, hogy én viszont edzeni vagyok itt, nem játszani.
Szidd le, ha odamegy hozzád/Kiabálj rá, nyugodtan!– Bocs, nem én vagyok a gazdája, sem a tanára.
Ismerős mondatok, ugye?
Igen, ismerem már a dörgést, és sok-sok éve vagyok kutyatulajdonos jómagam is, de azt tapasztalom, hogy sokan megsértődnek még mindig, ha jelzem, hogy nem, én nem szeretnék úgy edzeni, hogy egy kutya rohan utánam, felugrik rám, még akkor sem, ha a gazdája szerint egy földre szállt angyal is az ő házi kedvence. Magánügy.
Ettől még imádom az állatokat, de a te kutyád a te ügyed, bocs! Nem vagyok a “Kutyákkal suttogó”, nem az én dolgom, hogy tanítsam, fegyelmezzem a társad. Mint ahogy én sem bízom rád a gyerekem nevelését, amikor unalmában épp rugdos téged a buszon.
Ha ismerkedni szeretnék a kutyussal, akkor jómagam is engedélyt kérek a gazditól, így elvárható, hogy ő se adjon teret a kutyájának, hogy felugráljon rám váratlanul, és ne sértődjön meg, ha nehezményezem a dolgot.
Kézben tartod?
Belterület közterületén – kivéve az ebek futtatására kijelölt területet – ebet csak pórázon lehet vezetni, valamint közterületen ebet csak olyan személy vezethet, aki az eb irányítására, kezelésére és féken tartására képes.
És elsősorban ez utóbbival van gondom sorozatosan. Tegnap tempós, rövid szakaszokat futottam egy betonos közterületen, a fiam is körülöttem bringázott, amikor a semmiből megjelent három nagytestű kutya, egyenes felénk rohanva. A fiam kissé megijedt, és bevallom, én is megálltam. A kutyák körülöttünk rohangásztak, nem volt semmi gond, de a gazdájuk csak kb. 3-4 perc múlva tűnt fel, ám hiába szólongatta őket, mintha a falnak beszélt volna.
Egy pillanatra elgondolkodtam, hogy vajon el merném-e engedni a kutyáimat, ha láthatóan nagy ívben tesznek a fejemre.
Jó lenne kézben tartani a dolgokat, és nem ártana némi odafigyelés és érzelmi intelligencia sem. Amennyiben tényleg komolyan gondoljuk a kutyatartást.