Dav Pilkey igazán problémás gyerek volt, aki a St. John Evangélikus Iskola második osztályos tanulójaként állandó fejtörést okozott tanítónőjének, Miss Ribble-nek (nem, valójában nem ez volt a neve). Miss Ribble ugyanis nem igen díjazta, hogy a kis Dav az osztály bohócaként szívesen szórakoztatta társait az általa készített vicces képekkel.
Amikor egy karakter megszületik
A sors különös fintora, hogy mégis épp Miss Ribble volt az, aki egy szenzációs ötletet adott Davnek, amikor az egyik óráján az “alsónemű” szót találta használni, ami órási nevetést és jókedvet generált az osztályban. Persze melyik nyolcéves az, aki ne hahotázna a fehérnemű vagy bugyi szó hallatán? A kis Dav pedig levonta a tanulságot: az alsónemű szóban nagy-nagy erő lakozik. Ez volt az a pillanat, amikor megszületett Alsógatyás Kapitány karaktere, és egy világraszóló siker kezdetét vette.
Folyosói ihlet
Persze azért nem volt egyből fáklyás diadalmenet Alsógatyás Kapitány története, hiszen az első róla készült képek a kukában landoltak, Miss Ribble jóvoltából. Dav Pilkey pedig egyre gyakrabban találta magát büntetés gyanánt a folyosón, ahol újabb csínyekkel ütötte el az időt (pl. kicserélte a faliújságon a betűket, hogy vicces feliratok szülessenek). Az unalmas folyosói órák alatt pedig nekilátott képregényeket készíteni Alsógatyás Kapitány kalandjairól, amivel óriási sikereket ért el osztálytársai körében.
Miss Ribble azonban rendre összetépte a képregényeket, és vészjósló mondattal intette rendre Davet:
“Nem töltheted az egész életed vicces könyvek készítésével”*
Dav azonban nem hagyta magát meggyőzni arról, hogy ő egy értéktelen, semmirekellő kisgyerek, aki a büdös életben nem viszi semmire. És szerencsére az sem törte le, hogy egy kiégett, pedagógusi hivatásra alkalmatlan tanerő mindent megtett azért, hogy egy utolsó kis pondrónak érezze magát, amiért más mint a többiek (Davnél ugyanis diszlexiát és ADHD-t diagnosztizáltak gyerekkorában).
Dav Pilkey sikeres, elismert író és saját könyveinek illusztrátora lett, aki lehet, hogy nem művel magas irodalmat, de érti és beszéli a gyerekek nyelvét, és épp abban a korosztályban tudja megszerettetni az olvasást, ahol sokszor igen nehéz dolga akad a szülőnek vagy a pedagógusoknak. Alsógatyás kapitány történetében minden “problémás”, szorongó, kiközösített kisgyerek magára ismer, akit sokszor küldenek büntibe, és aki nem találja a helyét egy-egy közösségben.
Köszi, Alsógatyás kapitány!
És hogy mindezt miért osztottam meg veletek?
A fiam második osztályos és eddig nem szívesen vett a kezébe könyvet. Kiválóan olvas, rengeteg könyvünk van, és kiskora óta minden nap mesélünk neki legalább este az elalváskor. Kedveli népmeséket, gyerekirodalmat, verseket, rövidebb regényeket, de főleg a vicces történeteket szereti nagyon. Mégsem vett eddig a kezébe könyvet, és a tankönyvi olvasmányokon kívül nem olvasott még önállóan semmit…
míg el nem jött hozzánk Alsógatyás kapitány
Ezt a könyvet gyakorlatilag egy szuszra elolvasta, pedig cseppet sem rövid könyv (144 oldal), és a folytatását is el szeretné olvasni. Sőt! Saját képregény írásába kezdett (pedig az “írás” szó hallatán mindig menekülőre fogja), amihez eszméletlen jó illusztrációk is készültek már.
Tudom, sokan most húzzátok a szátokat, és – lévén korábban magyartanárként dolgoztam – én sem Alsógatyás Kapitánnyal terveztem elindítani az olvasás útján a gyereket, de tudjátok mit?
Kit érdekel, hogy Geronimo Stiltont, Minecraft könyvet vagy egy Dav Pilkey-könyvet szeretne olvasni?
Add a kezébe, és induljatok el, és persze terelgessétek őket! Jó úton vagytok, ne vegyétek el a kedvét azzal, hogy fikázzátok, kinevetitek a könyveik miatt!
Olvasni menő! És Alsógatyás kapitány egy igazi szuperhős!
(*az idézet forrása: Dav Pilkey: Alsógatyás kapitány. Maxim Kiadó.)