Két éve járok a gyerekkel a helyi egészségügyi intézménybe. Ez idő alatt már egy használt autó árát fizettem ki azért a doktornőnek, hogy a normális fogsort varázsoljon neki.
Most mesélhetnék arról, hogy három évig vártunk arra, hogy bekerüljön a várólistáról, és az állami rendelés keretein belül kapja meg ugyanezt jóval olcsóbban. Arról is mesélhetnék, hogy alig egy évig jártunk az SZTK-ba az ottani orvosunkhoz, amikor úgy döntöttem, ingyen sem vesszük igénybe azt a szolgáltatást, ami a korrekció helyett még jobban eldeformálta a gyerek kócos fogsorát. Sőt azt is elmesélhetném, hogy a maszek orvos kisebb sokkot kapott, mikor belenézett a gyerek szájába, és egyetlen határozott mozdulattal hajította ki az addig használt fogszabályzó készüléket a kukába.
Szóval mesélhetnék erről, de nem erről akarok most mesélni. Most Piriről és Józsiról fogok mesélni.
Hogy kicsoda Piri és Józsi?
Ez alatt a két év alatt sok beteg között megfordultam, hallgattam bele akaratomon kívül különféle beszélgetésekbe, láttam számtalan betegséggel küszködő embert, panaszokat és elkeseredettséget. És gyakran találkoztam Pirivel és Józsival, akik mindig ugyanazzal a problémával járják be az egészségügy minden ágazatában. Ők azok, akik állandó vendégek a belgyógyászaton, néha átruccannak az ortopédiára és kardiológiára, de megjárták már az endokrinológiát és a gasztroenterológiát is.
Piriről és Józsiról nemrégiben poszt is született a C vágány névre keresztelt Facebook csoportban. Nos, ez a poszt értelemszerűen óriási viharokat kavart, és egyből megkapta a demagóg jelzőt. Mégis azt kell mondanom, saját tapasztalataim is alátámasztják, hogy rengeteg Piri és Józsi él köztünk.
Nem, ne csináljunk most a magyar egészségügyet szidó posztot, mert ez a kis kiáltvány épp nem erről, hanem az emberi felelősségről szól, amiről sokan hajlamosak elfeledkezni. Arról a problémáról, hogy a TAJ alapú egészségügyben az önrongálás egy normális dolog, mert jár az azonnali megoldás. Ergo nem gond, hogy egy sor dolgot megtehetnék az egészségemért, amivel igen jelentősen befolyásolhatnám azt a krónikus betegséghalmazt, amivel hónapról hónapra járom az egészségügyet, én azonban mégsem teszem.
Igen, világos, hogy az egészséges étkezésnél a fő érv, hogy nincs pénzük az embereknek normális kajára. De kérdem én: mennyivel olcsóbb vajon az az étkezés, amit láthatóan sokan preferálnak? Miért van az, hogy minden szombat és vasárnap tele vannak a plázák gyorskajáldái; miért van az, hogy a napi élelmiszer bevásárlásba simán belefér a 2×2 liter üdítő, a nagy zacskó chips és a dobozos sör.
És hadd legyek már kicsit demagóg akkor…
Magyarországon átlagosan 1 195 forintba kerül egy doboz cigaretta. És akkor egy gyors fejszámolás, hogy a napi 1 doboz cigi ára hány kg gyümölcsöt tudna fedezni.
Például:
7 kg almát vagy
3 kg körtét vagy
3.5 kg narancsot vagy
2.5 kg banánt
(forrásárak ITT)
És ez csak napi 1 doboz cigi ára volt!
Vajon teljesen normális dolog az, hogy az egészségtelen táplálkozás, a mozgáshiány vagy az alkohol-és cigaretta miatt kialakuló krónikus problémákkal folyamatosan terheljük az egészségügyet? És asztalt csapkodva várjuk el, hogy saját felelősségünk hiányát az egészségügy orvosolja?
Lehet az ízületi problémáimat a sok lépcsőzésre, az elhízásomat a genetikára, a magas vércukor szintemet a dokira fogni. De vajon hosszú távon van értelme? Nem az lenne a cél, hogy a kifogáskeresés helyett minél hosszabb és egészségesebb életet tudjunk élni? Hogy tevékenyen és felelősségteljesen tegyek a jobb életminőségért?
Egy Facebook-kommentben ezt írta az egyik mentős:
“Banális dolgokhoz megyünk ki nem egyszer és nem egyszer hallom a rádiónkban, hogy abba a városba egy távolabbi helyről kell mentőt küldeni egy tényleg mentésre szoruló emberhez, mert mi Pirinéninép vagyunk, aki ma már elszívott két doboz cigit és megivott 10 kávét, gyógyszereit pedig nem szedi, mert minek, és lám felment a vérnyomása”.
Szóval, hol is van a mi felelősségünk?
Hétfői Reggeli Feles című műsorunkban mi is Piriről és Józsiról beszélgettünk. Nézzétek meg az adásból készült összefoglaló videót!