Lassan, komótosan pakol be a bevásárlókocsiba. Ő aztán nem siet, miért is kellene sietni? Csak mert kétszázhúszan állnak mögöttünk, és a vásárló csak addig jó, amíg nem fizet? Utána húzzon el mihamarabb és ne rontsa a levegőt? Szerinte ez igen pofátlan üzletpolitika. A vásárlás fontos, ha nem a legfontosabb része a termékek gondos elpakolása. Lehet, hogy ez bizonyos üzletláncokat idegesít, és legszívesebben azt szeretnék, ha a kedves vásárló láthatatlanná válna a bevásárlás utolsó fázisában. De ez legyen az ő gondjuk.
Ennek meg kell adni a módját, nem lehet hányaveti módon intézni.
A pénztáros srác ismét turbófokozatra van kapcsolva, pörög a keze alatt a cucc, ő azonban egy pillanatra sem érzi magát presszionálva. Ilyenkor már a pénztárszalagon egy szemvillanásnyi gyors összesítést végez, hogy milyen árucsoportokra fogja bontani az élelmiszereket a kosárba pakoláskor: mirelit, száraz áru, a zöldségek, külön a dobozos, üveges cuccok és szigorúan elkülönítve a pipere cuccoktól. Esküszöm, a kereskedői tanfolyamon nem szántunk ennyi időt erre.
Mindeközben én ott állok mellette, és a fejem kezd egy robbanás közeli kuktához hasonlítani.Mögöttünk halk köhécselés, némileg nyugtalan zizegés, sejtem, hogy mennyire örvendenek vala azok, akik a mi sorunkat választották. Legszívesebben fognám az egész hóbelevancot, és hajigálnám a kosárba, de tudom,hogy ezzel csak hátráltatnám az ügymenetet.
Ha ugyanis véletlenül eltéved a kezem, és belerondítanék a jól felépített rendszerbe, mondjuk egy papírzacskónyi kifli bepofátlankodna a papír-zsebkendős szekcióba, vagy a mirelit borsó utat vágna magának a konzerv-részlegen, akkor azonnali gyors korrekciót hajtan a végre. Ami idő. Sok idő.
Így csendben a háttérbe húzódom, és hagyom, hogy a dolgok a maguk medrében folyjanak.
És most kérdezd meg, mi a hosszú házasság titka, rendben?
Kiemelt kép: unsplash.com