“Magyarország nem fekete meg fehér. Attól szép a nemzet, hogy sokszínű” -olvasható Cserdi, a 411 fős baranyai kistelepülés honlapján. Erős mondatok ezek egy olyan időszakban, amikor mástól sem rettegünk jobban, mint a sokszínűségtől.
Erről a többségében cigányok által lakott apró faluról egyébként már korábban is sokat olvashattunk, hallhattunk.
Emlékszel?
Bogdán László polgármesternek köszönhetően a roma lakosság számára és bevonásával indult különféle programok miatt. Ezeknek köszönhetően ma cserdi mintaértékű falu, “ahol békében élek a különböző etinikumú emberek és szeretettel várják a betérő idegent! “-olvasható a település bemutatkozó oldalán.
A falu keresőképes lakosságának nagy része elsősorban a mezőgazdaságban tud dolgozni közmunka progam keretében. Az évi 160 ezer kg vegyszermentesen termelt zöldségnek (hagyma, fokhagyma, burgonya, paprika, paradicsom) azonban csak egy részét tudják értékesíteni, míg a másik részét elosztják vagy sajnos tönkremegy.
Ezen szeretne most változtatni az önkormányzat egy 250 millió forintos európai uniós forrásra támaszkodva, melynek segítségével egy – helyitermék-raktárat, hűtőházat, csomagolót is magába foglaló- logisztikai bázis létrehozását tűzte ki célul.
A tervezett logisztikai központ így fog majd kinézni:
A szabadföldi mellett fóliasátras termékeket is lehet majd rendelni, vagyis sokkal hosszabb időszakon át lehet különböző fajtájú paradicsomhoz, paprikához, hagymához is hozzájutni Pécs környékén.
2018 áprilisában a polgármester így nyilatkozott az épülő a tervezett logisztikai központról:
“Most épül egy logisztikai központunk, mi fogjuk ellátni a budapesti éttermeket zöldségekkel. Hűtőkocsival felszállítjuk a primőr terményeket, szóval tovább kell lépni”.(Forrás)
A település vezetőjének tervei között szerepel egy konzerv üzem létrehozása is. 2019-ben pedig szeretne betörni a piacra a cigány lecsóval és a romburgerrel.
A projektről külön Facebook oldalon is tájékozódhattok. Érdemes ellátogatni ide, mert – számomra legalábbis – tényleg megindító egy ilyen mértékű összefogást nyomonkövetni. Én nagyon kíváncsian várom a projekt megvalósulását és alakulását!
A Cserdi projekt Facebook oldaláért kattintsatok IDE
Ha érdekel egy olyan lehetőség, amelynek segítségével vegyszermentes, egészséges zöldségekhez juthatsz, kérlek, segítsd a cserdiek munkáját azzal, hogy kitöltöd ezt a kérdőívet. Köszönjük szépen!
A kérdőív kitöltéséhez KATTINTS IDE!
Facebook Comments