A betegségeknek és a baleseteknek van egy karmikus alaptörvénye. Szinte biztosan olyankor következnek be, amikor utazol vagy iskolai/munkahelyi szabadságon vagy, esetleg karácsonyi csúcsforgalom tobzódik a rendelőintézetekben.
A néhány naposra tervezett balatoni kiruccanásunk előtti este a férjem már panaszkodott, hogy valami gond van a fülével. A klasszikus bedugul-kidugul érzés állandósult, és lehetett érezni, hogy ebből baj lehet rövidesen. Mindez vasárnap este, és mivel természetesen hétfőn délelőtt nincs rendelés a városunkban, így megbeszéltük, hogy viszünk fájdalomcsillapítót, hogy ne legyen gond. Utólag kiderült, hogy igen naivak voltunk, amikor megnyugodva dőltünk hátra, hogy egy Balaton-közeli nagy kórházában tudunk segítséget kérni, ha probléma adódna. Két nap után persze adódott.
Mivel állandósult a fájdalom, amit napi több gyógyszer sem enyhített, így a férjem felkerekedett és elautózott a szomszéd város kórház komplexumába, az ügyeletre.
Itt – ahogy sejthető volt – közölték, hogy mivel nem vérzik a füle/orra és nem áll ki belőle semmilyen tárgy, nem fullad és van halálán, ezért nem fogják ellátni, ellenben menjen vissza másnap az SZTK-rendelésre, ahová kapott is időpontot. Szuper, nincs semmi gond- gondolta hálásan -, hiszen tulajdonképp egyelőre még nincs halálán, ezért másnap útba ejthetjük az SZTK-t.
Így is történt. Ugyan kissé gyanús volt, hogy már az első fél óra alatt úgy tűnt, elillantak az előregisztrált páciensek, mert hiába sorolta az asszisztensnő a neveket (kb 10-15-öt) egy árva lélek sem jelentkezett vizsgálatra. Némi tanácstalanság következett, ezért a férjem indítványozta, hogy talán ő bemehetne, ha már itt van.
- Jé, tényleg! -világosodott meg a hölgy, és készségesen beengedte.
Sínen vagyunk. Akarom mondani, orvoshoz jutottunk! Hurrá!
A doki kikérdezte a panaszokat, és amikor a férjem elmagyarázta, hogy napok óta bedugul a füle, és rettenetesen fáj, akkor nevetni kezdett. Mondjuk, ezen a ponton már a párom is röhögött kínjában, és erős kétségek gyötörték, hogy jó helyen van-e. Elképzelhető, hogy a fülészet helyett esetleg más szakrendelőbe tévedt, ahol nehezen értelmezik az ilyesfajta panaszokat. De semmi gond, tudjuk ezt be az orvos fáradtságának.
A doki belekukkantott a fülébe, és közölte, hogy hallásvizsgálatra kell mennie az uramnak, aki kissé meglepődött a kérésen (“Basszus, ekkora baj lenne?”). Felcaplatott a sokadik emeletre, ahol végre találkozott egy olyan emberrel, akit tényleg érdekeltek a panaszai, és emberi hangnemben és módon kérdezte ki és vizsgálta meg. Persze, minő meglepetés, semmi gond a hallásával, ellenben a fájó fülén van némi eltérés, amit valószínűleg gyulladás okoz.
Vissza a dokihoz, aki rögvest közölte, hogy “Orrspray napi ötször. Ha nem múlik, öt nap múlva kontroll. Úgy tűnik, itt az ötös szám a nyerő. Ezt követően hátat fordított a férjemnek, és valami igen fontos dologba kezdett.
Szerintem minden család életében volt legalább egy olyan szakorvos, aki a torokfájásra, hasmenésre és derékhúzódásra is Kalmopyrint, C-vitamint és meleg teát írt fel. Kétség se fér hozzá, hogy, ez a doki is ilyesféle lehetett.
ÖÖÖ..izé…ennyi? Valami papír vagy fecni erről a vizsgálatról? Nos, tényleg ennyi volt, a doki végzett, a férjem is takarodhatott.
Remek, akkor lépjünk tovább az egészségügy újabb dantei pokolköreibe.
Másnap szerencsére már itthon voltunk, a fájdalom persze semmit nem enyhült, sőt, még rosszabb lett az éjszaka folyamán. De jó, hogy egy egyetemi város mellett lakunk, itt garantáltan kapunk segítséget: irány Szeged!
A Fül-Orr-Gégészeti Klinikáról saccperkábé 5 perc alat penderítették ki a férjemet, lévén hogy ő nem operált beteg, húzzon az SZTK-ba. És ott mikor van időpont? Hát kb. 10 nap múlva.
Nincs több kérdésem.
Várom a Grabovoj-számokra, kézrátételre és távgyógyításra bejegyzett TEÁOR kód alatt működő természet-és angyalgyógyászattal foglalkozó sufniszakembereket, akik fogadnának egy fülfájós pácienst.
Nem szívesen dugnék semmit a fülébe, hogy végre komolyan vegyék szegényt.