Azt hiszem, méltán mondhatom, hogy valóban történelmi mélyponton jár a szezonális szénanáthám. Eddig is megszoktam már, hogy februártól késő nyárig mindenre érzékenyen reagálok, de némi allergia elleni tabletta, egy kis orrmosás és szemcsepp szépen egyensúlyban tartott. Idén azonban valódi szenvedő allargiássá avanzsáltam magam.
A tüneteim pedig sajnos éjjel 2 és 3 körül tetőznek. Totális orrdugulás, a szemeim, mint a kötőhártya-gyulladásos kismacskának, és tüsszögés megállás nélkül. Persze próbálom mindig a legideálisabb időpontot megtalálni, hogy éjszaka legalább normálisan aludhassak, de eddig nem sok sikerel jártam.
Többszörös kémai micsoda???
Mindenesetre azt már tapasztalatból tudom, hogy ilyenkor messzire elkerülöm az erős parfümöket, az öblítőszereket vagy a füstös helyiségeket. Egy-egy ilyen illat vagy szaghatás ugyanis valóságos rosszullétet produkál nálam. Sokan ezt szimpla allergiás reakciónak tartják, ám vannak országok, ahol önálló elnevezést is kapott ez a különös tünetegyüttes. Az MCS (Multiple Chemical Sensitivity), azaz többszörös kémiai érzékenység nagyon sokféle és egyedi tünetet produkálhat:
- szagérzékenység
- kiütések, vörös foltok a bőrön
- migrén
- alvászavar
- megmagyarázhatatlan rosszullétek
- kimerültség, fáradtság
- melankólia
- depresszió
A kémiai érzékenységet az 1950-es években Theron G. Randolph, M.D. (1906-1995) kutatta.
Dr. Randolph felfedezte, hogy a tünetekkel érintett betegek olyan vegyi anyagokkal (mosó-és tisztítószerek, festékek, ragasztóanyagok, műanyagok) szemben mutattak túlérzékenységet, amelyeket alapvetően biztonságosnak tartottak.
A betegek hasonló érzékenységgel reagálhatnak a mobiltelefonra, wifire, elektromos hálózatra is. A probléma hazánkban is ismert, a tudomány is foglalkozik vele, ugyanakkor egyértelmű eredmény még nem született az MCS-sel kapcsolatban. A tüneteket van, aki allergiás reakciónak tartja, más orvosok egyszerű pszichés problémaként diagnosztizálják (pl. hipochondriaként, depresszióként) és esetleg nyugtatók szedését javasolják az érintett embereknek.
Wifi mentes Utópia
Vannak azonban, akik megelégelték, hogy hülyének nézték őket, ezért kezükbe vették életük irányítását, és egész egyszerűen kivonultak a társadalomból, maguk mögött hagyva a civilizált élet káros hatásait.
Így tett mintegy 30 -magát MCS-es betegnek tartó- ember is, akik Amerikában az arizoniai Snowflake városka külterületén – a híres 66-os úttól 40 km-re – építette fel saját kis közösségét, amely 1988-óta létezik.
Azt mondják, itt száraz, pollen-és penészmentes a levegő, és járműforgalom sem zavarja az életüket, házaikat pedig ők maguk alakították ki olyan anyagokból, amelyek nem okoznak tüneteket számukra (beton, kerámia, üveg, csempe). Házaikban nincs szőnyeg, festék, szintetikus ragasztóanyagok, kerülik az obs lapokat, de gyakran használnak alufóliát, hogy a káros sugárzástól védjék magukat. Ragasztónak kukoricakeményítőt használnak.
Háztartásaikban törekednek a vegyszermentes életre: minimalizálják a mosó -és tisztítószerket, könnyen lebomló, öko készítményeket használnak. A közeli városokban be is vásárolhatnak, ahol bio és öko élelmiszereket tudnak beszerezni, de ezeket akár házhoz is szállítják számukra. A közösség jó kapcsolatot ápol egy közeli, 50 főből álló hippi közösséggel, aki hasonló elveket vall, mint az MCS közösség.
Az MCS-es betegek nagyon sokfélék ebben a közösségben is. Van, akinek az olvasás is nehézségekbe ütközik, mert a könyv papírján található vegyi anyagok égetik a bőrét. Ő például egy speciális olvasódobozt alakított ki, amiben két ceruza segítségével lapoz. Mások a műszaki eszközöktől (nyomtató, hűtő, televízió) vannak rosszul, így ezeket nem használhatják, de van, aki speciális maszkban kell, hogy bemenjen a környező városokba, ha vásárolni szertene, mert az eladókon lévő parfümtől is rosszul lesz.
Évente kb. 10 látogatót fogadnak, ám aki ide jön látogatóba, annak bizony ki kell kapcsolnia a mobiltelefonját, különben nem léphet be a házakba.
2017-ben The Sensitives címmel Drew Xanthopoulos rendezésében dokumentumfilm is készült róluk. Döbbenetes, nehezen érthető, mégis elgondolkodtató. Tényleg efelé tartunk? Tényleg valamennyien telítődni fogunk előbb-utóbb a modern élet vívmányaival? Azt hiszem, már a trailer is igencsak megrázó: