Sipos Ádám 31 éves gyógymasszőr és karateedző, aki néhány hete sportmasszázzsal segíti a regenerációmat, hogy minél jobb állapotban készülhessek fel az idei célversenyemre.
Ádám 2 évvel ezelőtt csodával határos módon túlélt egy mélyvénás trombózisból kapott kétoldali tüdőembóliát.
-
Mi történt veled 2016 január 1-jén?
Szilveszteri baráti összejövetelen voltam, ahol jó hangulatban buliztunk, alkoholt is fogyasztottunk, és egy kinect-játék közben történt valami. Ez egy eléggé mozgásos játék volt, sokszor kellett leguggolni és guggolásból felugrani, és a harmadik -negyedik alkalomnál éreztem azt, hogy kezdem elveszíteni az eszméletemet. Igazából éreztem, hogy nem fogom tudni irányítani a testemet. Annyi lélekjelenlétem volt, hogy a mellettem lévő barátomnak elkaptam a karját és jeleztem, hogy fogjon meg. A következő kép már az volt, hogy valahogyan a székre kerültem. Rövid, talán 10-11 másodperc volt az egész, de ebben az öntudatlan állapotban mégis fontos érzékeléseim voltak.
Először is éreztem, hogy össze fogok csuklani, aztán tudtam, hogy próbálok levegőt venni, de nem jön. Majd hirtelen úgy éreztem, mintha a testemen kívül lettem volna egy pillanatra, mintha felemelkedtem volna, majd mintha két kéz megragadta volna a vállamat és visszalökött volna. Az egész egy teljesen nyugodt és békés állapot volt egyébként.
Amikor azonban újra elkezdtem levegő után kapkodni, nagyon fájdalmas volt, ezért mint egy nem normális, minden létező ruhát elkezdtem leszaggatni magamról, hogy levegőhöz jussak.
Sok minden történt ebben a pár pillanatban. Ez eléggé spirituális dolog, de mivel velem történt, én magam éltem át, ezért hozzátartozik a történetemhez.
Egy békés, nyugodt állapotból kellett visszazuhannom egy fájdalmas állapotba. Igen, végigfutott a gondolataimban, hogy miért is vagyok itt, miért is kell nekem élni. Mi az én dolgom és mi motivál? Egyébként egy nagyon kemény, nagyon rossz periódus volt mögöttem, amikor ez az egész történt, és túlvoltam egy hosszú párkapcsolatot követő szakításon is. És ebben a pillanatban a tanítványaim képe jött fel válaszként. Az ő közösségüket én hívtam életre, és abban pillanatban tudtam, hogy ők az én felelősségem, amiért itt van dolgom. Ez az egész egy pár másodpercnyi számvetés volt.
-
Mi történt ezután?
Többen is mentőt akartak hívni hozzám, miközben rettenetesen fáztam, csurom víz voltam. Később az orvosom elmagyarázta, hogy a szívem még produkált egy extra nyomást ahhoz, hogy az artériákban lévő rögöket egy kicsit ki tudja söpörni, és így valamennyire újra átjárhatóvá vált a vér számára a tüdőartéria. Ez azt jelentette, hogy újra kaptam levegőt, de nagyon nehezen.
A rosszullétem után én azzal nyugtattam magam, hogy csak leesett a vércukrom, rosszul lettem, keveset aludtam, sok volt a buli. Nem engedtem, hogy mentőt hívjanak, meggyőztem mindenkit, hogy minden rendben van. Még egy keveset ott maradtam, úgy is éreztem, összeszedtem magam, de végül úgy döntöttem, hogy hazaindulok.
Szerencsére egy ismerősöm felajánlotta, hogy hazakísér, és elvisz kocsival. Az volt az ijesztő, hogy pár méternyi séta is rettenetesen kifárasztott, és mire felértem az emeletünkre, éreztem, hogy nagy a baj. Kértem a lányt, aki ott volt velem, hogy hívjon mentőt. Amikor kiért a mentő, persze én még halál komolyan abban a hitben voltam, hogy reggel hatkor jövök haza.
A mentősök kikérdeztek, hogy mi is történt. Érdekes egyébként, hogy az ember ilyenkor zavarában letagadja azt is, ami van. Kérdezték ugyanis, hogy nem dagadt-e valamelyik lábam, én meg rávágtam, hogy nem. 92-es szaturációval indultunk az SBO-ra, oxigénterápiát kaptam.
Az SBO-n nagyon lelkiismeretesen foglalkoztak velem, és itt megint elhangzott a kérdés: Nem dagadt-e valamelyik lábam?
Az SBO-n EKG, CT következett. A doktornő közölte velem, hogy lehet, hogy ez egy sima parti-fáradtság, de azt is hozzátette, hogy amíg ez nem derül ki, addig tüdőembóliaként fogja kezelni. Ez azt jelentette, hogy szigorúan feküdnöm kellett. Hiába akartam kimenni wc-re közölték, hogy majd a kacsába pisilhetek. Mondtam, hogy reggelig kibírom, aztán persze kénytelen voltam feladni az elveimet, mert 5 napig meg sem moccanhattam. A párnáról a fejemet sem emelhettem fel, miközben közben folyamatosan kaptam a véralvadásgátlót.
Amikor a doktornő visszajött a CT- eredményemmel, már láttam a komor arcán, hogy itt már nem megyek haza reggel hatkor.
„Odafönt magát nagyon kedvelik, Ádám- mondta a doktornő, mert semmi értelmes magyarázatom nincs arra, hogy maga hogy maradt életben. Ember, magának tüdőembóliája van, és mind a két oldalt”
Szerencsére 24 óra alatt rengeteg javult az állapotom, és aztán fokozatosan egyre jobban lettem. Az elején azonban a fájdalomcsillapítást be kellett állítani (morfiumot kaptam), mert majd szétszakadt a mellkasom, olyan fájdalmaim voltak.
-
Most hogy vagy? Hol helyezed el ezt a történetet az életedben?
Mintha meg sem történt volna. Bevallom, én nem szerettem volna a következő 40-50 évet – vagy amennyi hátra van – gyógyszereken élni, ráadásul küzdősportolóként abszolút ellenjavallt a véralvadásgátló gyógyszerek használata. Saját felelősségre, de elhagytam a véralvadásgátló terápiát. Szerencsére, azóta semmi bajom, természetesen járok az éves kardiológiai kontrollra.
-
Nem szedsz véralvadásgátlót. Mivel igyekszel megelőzni az újabb bajt?
Én alternatív megoldást gyógyszeres kezelés helyett nem ajánlanék senkinek. Ugyanakkor én a magam számára ezt választottam, mert azt vallom, minek éljek, ha nem élhetek úgy, ahogy szeretnék!
Ginko biloba, fokhagyma kapszula és kurkuma, amit használok minden nap. És nagyon sokáig használtam a ganoderma gombát. Emellett tartós szedésre javasolta nekem a folsavat a kardiológusom, ami egy 8 évnyi fáradtságomnak vetett véget. Az alvásigényem 9-10 óra környékén volt korábban. A folsav használat óta 8-8.5 órára csökkent az alvásigényem.
-
Lehet-e tudni, miért történt ez veled?
A kardiológus doktornőm mindenféle genetikai tesztet elvégeztetett rajtam, és semmi olyan alapbetegséget nem állapítottak meg, ami alapesetben ezt indokolta volna. Van egy heterozigóta Leiden mutáció a szervezetemben, ami azoknál okozhat problémát, akik fogamzásgátlót szednek vagy dohányoznak. Nálam ugye egyik sem áll fenn.
Az orvosaim megfogalmaztak hipotéziseket, hogy esetleg egy korábbi orbáncom illetve valamilyen gyulladás állhatott a történtek mögött.
De ezek csak találgatások.
Most jól vagyok, élem az életem a velem történtek valamennyi tanulságával.
-
Melyek ezek a tanulságok?
Fontos, hogy az ember merjen kérdezni, merjen utánajárni a dolgoknak, és lássa , hogy mi a fontos neki, mert ez alapján tud majd dönteni akár az adott betegségéről és az utána következő céljairól is.
