Tegnap este, Szent Iván éjjelén 40 amatőr futót mozgattunk meg sportegyesületünkkel Kisteleken egy 12 km-es futás segítségével. És bár lassan négy éve futok, minden olyan alkalom, ahol amatőr futókat, lelkes sportembereket, mozogni vágyó idősebbeket látok, nagy motivációt ad újra és újra.
Úgy tűnik azonban, nemcsak engem motiválnak ezek az állandósult sportos hétköznapok. A férjem néhány hete esett túl egy kisebb műtéti beavatkozáson, és ígéretet tett rá, hogy, amint regenerálódott, ő is elkezd aktívabban sportolni, edzeni.
Lelkesen bólogattam, és bevallom őszintén, arra gondoltam, hogy ez csak egy kósza ígéret lesz.
Legnagyobb meglepetésemre azonban ma reggel, amikor az éjszakai futást követően igen erősen kellett küzdenem a felébredésért, életem párja közölte, hogy belekezd egy harminc napos fekvőtámasz kihívásba. Félálomban odatolt a You Tube elé, hogy megtekinthessem motivációjának első számú darabját, az alábbi videót:
Néhány szempillantás alatt felébredtem, és elkerekedett szemekkel néztem a csávót. Nem, nem azért mert kilenc kockásra faragta ki a hasát. Nem, nem azért, mert kétszeresére pumpálta a bicepszét. Mert semmi ilyesmi nem történt.
Egész egyszerűen ezek nélkül is látványosra formázta a testét, napi 100 fekvőtámasszal.
Miközben erről beszélgettünk, elég gyorsan felmerült, hogy ehhez nekem is csatlakoznom kell. No, de azért maradjunk a realitások talaján, így abban állapodtunk meg, hogy én napi 25, míg a férjem napi 50 fekvőtámasszal indul neki a harminc napos kihívásnak.
A kihívás minden egyes hetét fényképekkel dokumentáljuk, és néhány adatot folyamatosan rögzíteni fogunk magunknak. Én elsősorban a has és a bicepsz változására vagyok kíváncsi, míg a férjem mellkörfogatot is dokumentálni fog.
No, igen. A has. Már automatikusan mondom minden rendezvényen, amikor kép készül rólam, hogy vagy ne legyen rajta a képen, vagy photoshoppal gyalulja le valaki.
A kihívás végén természetesen hozom a végeredményről a posztot. Drukkoljatok!